Falu Tamás: Hinni

Falu Tamás: Két társ

A csöndes esti köddel
És borúval borongok,
Elhagy az öröm lassan,
Mint falevél a lombot.

Kik lépteim kísérik,
Nincsenek már csak ketten:
A visszahozhatatlan
És az elérhetetlen.

Falu Tamás: Életrajz

Ha tudni akarod: ki voltam,
Ne keress rólam adatot.
Az életet átrobotoltam,
Éltem, ahogyan adatott.
Sohsem ott voltam, ahol voltam,
Hanem, hol a messzeség kékül...
Kötél nélkül hintáztam,
Szárnyak nélkül repültem,
S boldog voltam boldogság nélkül.

Falu Tamás: Különös fa

Különös fa vagyok,
Feléd hajlít a szél.
Feléd suttognak ágaim,
Eléd hullnak virágaim.

Különös fa vagyok,
Tiéd az árnyam, lombom,
Koronám néked bontom,
Tiéd a rügyes tavasz,
S az álmodó telek.

Különös fa vagyok,
Minden évgyűrűmmel eljegyeztelek.

Falu Tamás: Valakihez tartozni kell

Falu Tamás: Gyémánt

Falu Tamás: Tengernek születtem

Tengernek születtem,
s csak egy vízcsepp lettem.
Erdőnek születtem,
s egy árva fa lettem.
Madárnak születtem
és csak két szárny lettem.
Két szárny lettem csupán,
amely meg-meglebben,
fölszálltam s eltűntem
a kék végtelenben.

Falu Tamás: Harmónia

Bennem a hangok színné válnak,
Csilingelnek a színek, árnyak,
S mikor a szín, hang összecseng,
Megérezlek, nagy égi csend.
Alkonyi tóvá mélyül a lelkem,
Hallom szívem zenélni csendben,
Zengő tükörré olvadok...
Belém néznek a csillagok.

Falu Tamás: Imádság előre

Én istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek,
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem...
Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt;
Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltak díványán henyél;
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm...
Én istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:

Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rámfújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!

Falu Tamás: Fák

Beszélgettél már fákkal este,
Mikor aláhull a sötétség?
Távoli ház és messzi égbolt
Mikor kigyújtja gyönge mécsét?
Oh, én sokat járok közöttük,
Titkára vagyok egy fasornak,
Enyém a hárs első virága,
És ősszel nekem panaszkodnak:

Kedves nem járhat kedveséhez,
Csak inthet felé üstökével.
Csak karjaikkal táncolhatnak
Szerelmetes májusi éjjel.
Vágja őket vihar és fejsze,
Elhamvasztja vad pusztító tűz.
Kívülről hársfa, nyárfa, nyírfa,
S belül mindegyik szomorúfűz.

Falu Tamás: Téli táj

Szánt a szél a hómezőkön,
Zúgó malmán havat őröl,
S az est sűrű fátyolul
Hullva hull.

Tanyakémény sírva füstöl,
Didergő szél beleprüszköl,
S mitől rengnek ablakok,
Dalba fog.

Fehér havon fekete toll,
Rohanó szél bele botol.
Mint éjfélkor visszatért,
Itt kisért.

Mintha néha meglebbenne,
Mintha élet lenne benne,
Bár a hóra ráfagyott,
S már halott.

Tán arról szövődik álma,
Hogy a hóból is lesz pára,
S vele észrevétlenül
Fölrepül...

Kék csíkján a láthatárnak
A fák mint az árnyak állnak.
Köztük leng a megpihent
Téli csend.

 Falu Tamás: Minden

Falu Tamás: Ősz

Fekete varjak
Feketén szállnak,
Szemfödeléül
Őszi határnak.

Kátyús a dűlő,
Tört kerék benne,
Mintha a tűnt nyár
Keresztje lenne.

Kései pipacs
Bíbora lebben,
Piros pillangó
Sem repül szebben.

Száll a rőt köpeny
Ezere, száza...
Piros virágnak
Piros a gyásza.

Falu Tamás: Romokon énekellek

Minden csillag lehullott,
összedőlt minden oltár
    kialudt minden mécses,
    minden szó elkopott már.

 Romokon énekellek,
       dalom is csak halott dal,
   körülkerítem neved
     lehullott csillagokkal.

Falu Tamás: Mécses

Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
S az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.

Falu Tamás: Ne becsüld túl...

Ne becsüld túl az életet,
játssz vele, ha játszik veled.
Koronája hamis arany,
kopogtasd meg, fahangja van.

Ne becsüld le az életet,
bárha sokszor eltévelyeg,
hűtlen hozzád, lelke ledér,
pár könnycseppet mégis megér...

Falu Tamás: Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

Falu Tamás: Kamat

"Itt már semmi nem az enyém,
Sem az álom, sem a remény,
Sem a kútvíz, sem a kenyér,
Sem ami a testemhez ér.

Itt már semmi nem az enyém,
Mindent kölcsön szereztem én,"

Falu Tamás: Szavam...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.

Falu Tamás: Ölelés

A karod rövid, oly rövid,
Hogy csak verést adhat neked,
S bármily nagyon óhajtod is,
Magad át nem ölelheted.
Ha ölelésre vár szived,
Ha karmelegre vágy emészt,
Hiába nyujtod ki karod,
Csak mástól kaphatsz ölelést.

Falu Tamás: Ballagó

Az Isten áldja meg az iskolát,
Mely minden évben meghal, s él tovább.

Az Isten áldja meg a padokat,
A tízpercet, mely derűt adogat.

A padlót, a plafont és a küszöböt,
A térképet a katedra mögött.

A bizonyítványt, jót, elégtelent,
Mely mindent s mégis semmit sem jelent.

Azt, ki kérdez, s azt, ki felel,
Ifjúságunk ne múljon soha el.

Az Isten áldja meg az iskolát,
Azt, ki belép és azt, ki megy tovább.

Ballag tovább, már nem leckéket ír,
De vén padjába vénen visszasír.

FaluTamás: Könny voltál

Könny voltál, aki gördült,
de visszafolyt a szembe.
Öröm voltál, aki feltört,
de nem ért el szívembe.

A sors voltál, ki küldi,
s visszahívja a törvényt.
Jövő voltál, mely nem lesz,
s a múlt, mely meg nem történt.

Még arckép sem lehettél,
csak sűrű, sűrű fátyol.
Már azt is elfeledtem,
hogy örökre hiányzol.