Természet, szép versek!

József Attila: Nyár
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Harsányi Kálmán: Béke
A mezőn,
A réten,
Csöndes nyári éjjel
Harmatos
Köntösét
Teregeti széjjel.
Lomb, virág,
Falevél,
Pehelypuha pázsit,
Halovány
Csillagok
Könyűitől ázik.
Lágy szellő
Sohajtva
Száll a rónán végig,
Susogva
Szeliden
Altató meséit.
Altató
Meséit
Embernek, virágnak,
Kilobbant
Hamvadó
Pásztortűz parázsnak.
Átsuhan
A falun
És bűbájos álom
Enyeleg
Hajnalig
A fáradt pillákon.
Átsuhan
A réten
S millió virága
Kis fejét
Lehajtja
Pázsit vánkosára.
Azután
Tovább száll
És röpte nyomába
Utolsót
Lobban egy
Pásztortűz parázsa...
A hold is
Alkonyul,
S haldokló sugára
Fölragyog
Még egyszer
A sötétlő tájra.
És a szent
Keresztnél
Ott a faluvégen -
Eloszlik
Szeliden
A megváltó-képen...
![]()
Szász Károly: Fülemile dal
Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.
Fekszem a zöld fűbe' hanyatt,
Rengő bokor árnya alatt;
A madár mindegyre dalol,
Kihallik a bokor alól.
S amint szertehordja a szél,
Szívemben is visszhangja kél,
Szívem kellő közepében:
Olyan búsan, olyan szépen!
Azt énekli az a madár:
Egyszer van az életben nyár,
S mikor eltöltöd a nyarat,
Csak a száraz lombja marad!

































