Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Őszi hangulat, versek...

 

 

"Minden őszi, lehulló falevél a boldogságról suttog nekem, amíg lehull a földre.”  (Emily Bronte)
 
 
 
Geisz László: Csodálatos ősz
 
 
Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.
 
Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.
 
Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül
tüskeruhát.
 
Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.
 
Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.
 
Gulyás Pál: Hegedüszó az erdőn
 
 
Ki hegedűl a fákon át,
honnan jön ez a dallam?
Itt a csend szórja mákonyát
s itt fekszik az avarban
a rózsaszínü makk, amely
kettéhasadva várja,
hogy egy kéz fölemelje majd
a lombok távolába.
 
Mily lágyan süpped az avar,
ha lépek jobbra-balra!
De most egészen megzavar
egy hegedű hatalma!
Itt béke zsong s az ágakon
remegnek pókfonálok...
De most a fák között a hang
mint lassu vér szivárog.
 
Ki hegedűl a fákon át,
e dal forrása hol van?
Itt a csend vonja sátorát
fölém a néma lombban.
S míg hallgatom a fák alatt,
e zene honnan árad:
agg törzsükön fényt váltanak
a messze égi tájak.
 
 
 Farkas Anna: Napsugaras ősz
 
 
Az ilyen szép őszt imádom, szeretem,
mikor a napsugár melengeti szívem, lelkem.
A tó melletti erdőt, a színes leveleket nézem,
a szép múltat, az életet, most én felidézem.
 
Csillognak a napfényben a káprázatos színek,
szeretettel, boldogsággal telnek meg a szívek.
Az élet szépsége, értelme nyílik meg előttem,
a szeretet és reménység nyomába szegődtem.
 
A természet lágy zenéjétől, csodás fényétől,
a lélek félve előlép a magány ösvényéről.
Meghatódva, reszketve, hálásan kitárul
és a boldogtalanság ajtaja ekkor bezárul.
 
A lehulló színes leveleket nézem,
a boldog perceket, magamban felidézem.
Talpam alatt zizegve, tündérmeséket mesélnek,
mint mohó szerető, meghitt szerelmesének.
 
Kívánom, hogy ez a szép, napos, vidám ősz
még nagyon sokáig kitartson,
szívembe a boldogság, benne belopózzon,
le is horgonyozzon és mindig ott maradjon.
 
Fehér Miklós: Őszi dal

Nekem kevés a sok színes levél
Feledtetni a halálos csendet
Mikor a Nap köszönti a reggelt
S madarak helyett a szél zenél

Csontjaim mélyén riaszt a tél
Hajnalnyirkos ködök menetelnek
Derengő homályos gyászba lepve
Fagy öli kedvem és kemény a jég

Az évek már ellenemre érvek
Sorsom vén fáján sárgul a levél
Holnap fehérre festi tán a dér

A múltba hullott nyárízű kedvet
Tavaszi szerelmet mi bennem élt
Halk búcsúdalt dúdol az őszi szél
Fazekas Valéria: Tegnapok
 
 
Ősz szele játszik, rőt avart hord,
rézlombú fák ruhája már csupa rojt.
elmúlás árnya köröttem őgyeleg,
hűvös sóhajától szívem megremeg.
 
Csokorba kötöttem letűnt éveim,
folyton fakuló,foltos képeim,
bele fontam minden szép napot,
időszirmán a tegnap ott ragyog.
 
Enyém az ősz ,bár mindig megrabol!
Aranyló álmán egy-egy évem ellohol.
Tovaszáll minden ,emlékké szelídül,
rímekbe ringva cseng, vagy sír legbelül.
 
Tegnapom ráncokba vájja sorsomat,
rejtjeleket rajzol minden pillanat
fogyó hittel élem, mit rám rakott,
mit a teremtő vinni rám szabott.
 
Csak én tudom nekem mi mennyit ér,
emlékképeim nem cserélném semmiért.
Selymes ökörnyálon tört fény matat,
Ereklye lapul a zörgő avar alatt.
Ady Endre: Az ősz muzsikája
 
 
Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.
Színe, könnye, búja a régi,
Nótái is a régiek,
Tud altató szépet mesélni,
De fölváj régi sebeket is.
Szépek, akik ma élni mernek,
Egy-egy feledő mosolyuk:
Drága, élet-folytató gyermek
S minden könnyük felébredt halott.
Aranyosi Ervin: Őszi fák
 
 
Lám, a megfáradt fák
levelüket ejtik,
a nyár üde zöldjét
végképp elfelejtik.
 
Harmatcsepp a könnyük,
hajnalban zokognak,
meghajolnak szélnek,
múló évszakoknak.
 
Színes levelekkel
takarják a földet,
színpompás varázzsal
búcsúzkodnak tőled.
 
Ha lehull a levél,
álom száll a fákra,
színes avarszőnyeg
terül a világra…
Áprily Lajos:Ködös évszak előtt
 
 
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
 
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
 
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
 
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
 
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
 
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.
 
Aranyosi Ervin: Álomvilág - az ősz, a tél
 
Az éj mint angyal szállta tó,
sötét kékjével átitat.
Felhők közt szálló, vágtató
paripa űz egy másikat.
 
Halványan pihen fent a hold,
pislogó csillagok között.
A bűnös régen meglakolt,
s álomvilágba költözött...
 
Angyalok tánca vesz körül,
suhogó szárnyon száll a szél.
A lélek pihen, - s így örül, -
s még ezer más mesét mesél.
 
Alszik a Föld, - az éj hideg, -
s felhő paplan takarja le.
Álmában faggyal lepi meg,
s nem kérdezi, akarja-e?
 
Fagyott virágok szirmai,
őrzik az elmúlt, szép nyarat.
Az ősz, mint valóság, mai,
a többi szép emlék maradt.
 
Ambrus Balázs: Oly szépek...
 
 
Oly szépek a nyárvégi esték,
A kék levegő csupa lágyság,
Az este megvetette ágyát,
Lefekteti kifáradt testét.
 
Nektek nem fáj az esték búja?
Az alkony mély szomorúsága?
Mikor mint egy nagy cyprus ága,
Búját az arcotokba fújja?
 
Ó, zárt ajtók, zárt ablakok,
Óraütések kongó hangja,
Rátok gondolok réveteg:
 
Sötét utcákon ballagok
S csendesen siratom magamba
Az eliramló életet.
 
Csorba Győző: Őszutó

A zöld helyett s a földbarna helyett
hányféle sárga, bíbor és vörös
mintázza a kert gyűrött talaját,
s majdnem kopasz minden fa és bokor.
De az ág-bog rácsok-rajzolatok
tapadva a házfalra, kerítésre,
az ég alján a horizont-szegélyre
a hullt lombnál százszorta díszesebben
ékítik a környezet pusztaságát.

Mégis e két- s háromdimenziós
szépség-konstrukcióból jéghideg
szél vág ki, szürke hófelhők osonnak,
mégis ősz vége van, mégis a tél jön,
a szem öröme mégse tud leszállni
a hús mélyébe.
    Vagy talán nem is
valódi öröm ez? Mögötte rém-
árnyékok bűnbandái sompolyognak.
 
Tábori Piroska: Homály borítja a napot
 
 
Becsukja szemét most a ház,
Benne már csak a csend vigyáz,
Elmúlt a nyár.
 
Észak felől indul a tél,
A lomb elmúlásról beszél.
Oda a nyár.
 
Az őszi szél seper, seper,
A kertem búcsút énekel,
De visszavár!
 
Az elhullott mag megbúvik,
Szépet álmodik tavaszig,
A hóra vár.
 
A rózsa még élni akar!
De az ősz mindent betakar,
Szép tetszhalál!
 
Homály borítja a napot,
Most visszaveszi, mit adott,
Csak jelre vár.
 
Minden körforgás véget ér,
A lelkem is, ha jő a tél,
Mint a madár:
 
Leveti tarka köntösét,
Mint aranylombot szórja szét
S hazatalál.
 
(Forrás: www.eternus.hu - Klasszikus versek)
Zelk Zoltán: Nyár és tél között
 
 
Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.
 
Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.
 
Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.
 
Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.
Juhász Gyula: Szeptember aranya
 
 
Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.
 
Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem.
Elmúlt. Most eldalolom majd
Szeptember éjjeleken.
 
Mert ez az én sorom, üdvöm,
Tűnőben szép nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén
Szeptember aranya van.
 
Reményik Sándor: Száraz levél
 
 
Egy lány hajába hullt,
A véletlen, a szél
Hozta. Gyűrött kis múmia-levél,
A sötét fürtök közt pihen:
Vándor, különös, oda nem való,
Szomorú idegen,
Egy lány hajába hullt, most ott pihen.
 
A lelkem is, ha lány hajára száll,
Ott úgy pihen,
Mint ez a vándor,
Ez a szomorú, száraz idegen.
Hogy megpihent: tán maga sem hiszi,
Egy pillanat - s a szél tovább viszi,
Tovább, tovább...
Tóth Árpád: A vén ligetben
 
 
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.
 
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?
 
S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...
 
Stignor István: Ősz
 
 
Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...
 
Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...
 
Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...
 
Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
 
Paul Verlaine: Őszi chanson
 
 
Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
 
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
 
Óh, múlni már ősz!
hullni már eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...
 
(Tóth Árpád fordítása)

Móra László: Erdőben
 
 
Tarlott erdőnek bús avarját járom
Őszi napsugárba',
Sárga levélkék - mindmegannyi álom -
Hullanak alája...
 
Tavaszban fogant édes sok levélke...
Sárga, vörös csókok...
Rátok akadnak, gyenge menedékbe,
Az utazó pókok.
 
Szűzfehér selyem kifeszített szála...
- Mintha csak ez volna
Erdő-tündérek ezüst hajaszála,
A fákra omolva...
 
Ilyenkor nekem de szép is az erdő!
Istent látom benne...
Almok közt járva nincs lelkemen felhő.
- Bár sohase lenne!

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.003 mp