Boldog Anyák Napját kívánok!

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján.

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás o, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyáktiszteletére.

Az élet az édesanya tiszteletével kezdődik.
És a boldogság, az egészség és a szeretet is.
(Bert Hellinger)

Édesanyám, neked adunk...

Édesanyám, neked adunk
minden évben egy napot,
de te nékünk életednek
minden napját átadod.

Nincs az égen annyi csillag,
se fűszál a réteken,
mint ahányszor kell, hogy mondjam,
ki is vagy te énnekem.

Megköszönöm, hogy velünk vagy,
s nem ér minket szenvedés,
arra nemcsak ez az egy nap,
de egy élet is kevés
(Népköltés)

Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?
De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!

Vörös Judit: Anyák napi köszöntő

Napfényes tavasznak
gyönyörű szép napja,
köszöntsd az anyákat
dicshimnuszt hallatva!
Énekes madárkák
daloljatok szépen,
ültessetek rózsát
mindegyik szívében!

Köszönteném én is,
de már nekem nincsen.
Anyámnak virágot
temetőbe viszek...
Ott hullik a könnyem
szeretett porára,
nem szállhat rám többé
szülői áldása.

(Forrás: Poet.hu)

Horváth M. Zsuzsanna: Édesanyám emlékére

Édesanyám emlékszel?
féltőn őrizted léptem'
Hol van az a kislány
kire egykoron vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az Édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak fényes csillag képében,
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az Édesanyám te lettél
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.

(2009. 02. 19.)

Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.

Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám



Az én édesanyám

Az én édesanyám
Galamblelkű asszony,
Életfáján Isten
Sok rózsát fakasszon.
Sugaras a lelke
S a szíve nemesfém
Ez drága színarany
Az meg szelíd napfény.
Megszokott imáját
Mikor mondogatja
Az égben is értem
Jár a gondolata
Én édes jó anyámnak
Földön párja nincsen
Nagy szeretetéért
Mind a két kezével
Áldja meg az Isten.

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt o reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé o feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.

Szuhanics Albert: Régi édesanyák

Régi édesanyák, őrző angyalok,
boldogok voltunk míg ránk vigyáztatok.
Ételszagú konyhák emléke lebeg
illatokkal átszőtt pára-felleget.

Tűzhelyen főtt ebéd, meleg vacsora
ízei a szánkban, nem múlnak soha.
Kötényetek mögé bújnánk ma is úgy,
félelmeink ellen, ha kísért a múlt.

Simítaná fejünk ráncos kezetek,
ahogyan hűs árnyak megérintenek.
Sóhajok szárnyain vigasztalva még,
mint ahogy könnyű s szép álmot ad az ég.

Régi édesanyák, galamb-ősz anyók,
mosóteknő mellett tanultuk a jót.
Ajkatokról folytak ősigék, szavak
s mi ittuk mint forrást megriadt vadak.

Úgy formázott kis szánk, hangot, mondatot,
hogy rajta szemetek fénye ragyogott.
Féltve és vigyázón adtátok nekünk
magyar anyanyelvünk, édes ételünk.

S ha néha udvaron teregettetek,
dalolva lépkedtünk olykor veletek.
Tiszta volt a szívünk, s mint fényes ruhák,
úgy őrzi meg lelkünk idők illatát.

Trényi Péterné: Édesanyák napjára

Drága Édesanyám,
míg itt voltál velem,
annyi áldozatot
hoztál én érettem.
Köszönetet már
a temetőben mondok,
egy szál rózsával,
mit kezemben tartok.
Szeretetet kaptam
örökségül tőled,
melyet átadok
én is gyermekemnek.
Mert az anyai köteléknél
nincs erősebb a világon,
túlszárnyal az
hetedhét határon.
Fogadjátok Édesanyák
szeretettel versem,
amiket rímekből
egy csokorba szedtem.
Önzetlen munkátokat
megköszönni nem lehet,
minden Édesanyát
a jó Isten áldjon meg.

Kun Magdolna: Anyám keze...

Anyám egy tündér volt. Mesékbe ringatott.
Lázzal telt éjszakákon, vigyázta az álmom.
Két szemének tüzében örökégő mosoly ült,
Mely ráncot simított a szikár arcvonáson.

Anyám keze áldott volt. Puha és bársonyos.
Simogató selyemszál a göndör fürtű hajon.
Csitító kedves szó, mikor feleselt a kamasz
És megbántást okozott a fellázadt napokon.

Anyám szíve aranyból volt. Belülről fénylett.
Nekem tartogatta benne az örök szeretetet.
Anyám olyan asszony volt, aki sohasem sírt,
A legszomorúbb percében is velem nevetett.

Anyám sohasem ismerte a gazdagság örömét.
Szegényen született és szegényen halt meg.
De fehér galamb lelke mindig úgy ragyogott,
Mint a legszebben kicsiszolt gyémántékezet.

Falus Lajos: Nekem már nincs anyám

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,

Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.

Az én anyám olyan, mint mindegyik:
Őnéki fáj, ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...

Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...

Kun Magdolna :Az égi édesanyáknak

Ma, a szív vezette
kezem helyett írótollamat.
Az lehelt a papírlapra
könnysóhajokat.
Annak csendes dobbanása
dalolt rímmeséket,
amelyekbe anyám lelke
bele-bele vérzett.
Mert éreztem,
hallotta a ott fenn a karzaton,
hogy vált dallammá
a szó az ajkamon,
s éreztem, hogy elszorult a torka,
mikor sűrűn hulló csillagkönnyét
sírta fel a múltja,
hisz az még most is fájja,
hogy olyan végtelenül hosszú út
két szív távolsága.

Jószay Magdolna
Anyák napi vallomás

Halvány virágszirmok közé
rejtetted angyalvoltodat,
s ezt csak én tudom és a virágok,
kik vigyázzák titkunkat.
Szemem úgy lát még álmomban
téged, mintha gyermek lennék,
te vagy a bizonyosság, a minden,
akihez, ha baj van, mindig mennék.
Hiszen úgy van az: ameddig én,
addig biztosan te is leszel még,
ez nem változhat semmit ugyanúgy,
ahogy a fű zöld és kék az ég.
Féltelek, mert az én időm is
délutánra jár és itt fáj, ott fáj,
csak ilyenkor, néha döbbenek rá,
hogy az idő nem kíméli a halvány
virágszirmokat, s angyalvoltod
is hiába dacol vele, a te fejed
fölött is mindenképp elszáll...
Ilyenkor kétségbeesek...
S nehezen vigasztalódom, még ha
körülölelnek is gyermekkori
édes, szép emlékek, s a mindent
betöltő, féltő szeretet.

Vörös Judit: Anyám orgonája

Udvaromban, kis kertemben
virágzik az orgonám,
csodás, lila fürtjeiről
eszembe jut jó anyám.

Meleg szívvel gondozgatta,
szerette az illatát,
hogyha nyílott, sarkig tárta
szobájának ablakát.

Üres most a kicsi szoba,
zárva van az ablaka,
körüllengi virágillat
egész nap és éjszaka.

Hiába vár reménykedve,
nem tárul már ki többet,
szomorú a kedvenc virág,
feleslegesen zörget.

Így hát, egy szép csokrot szedek,
kiballagok hozzája,
könnyem hull az orgonára,
s rászórom a sírjára.

(forrás: Poet.hu)

Tasnádi Gyöngyi: Anyám orgonája

Kékeslilás palástjában pompázott anyám orgonája,
az udvar szélén meghúzódva borult be cserjefája.
Könnyed szellő csiklandozta ívelt, formás levelek
vidám szívdallamra rezegtek kerti, díszes keretet.
Szerettem és szerettek.

Frissen vágott, bódító illatból szőtt álmok nagyszobája,
szegénységét hokedlin ringató, hálás, nagy konyhája,
számomra oly becses boldogság otthona volt akkor
ó, bárcsak visszatérhetne az a nyugalmas gyermekkor.

És nagymamám, ki engem felnevelt, mert ő volt az én anyám,
amíg az édes dolgozott értem, nagyi vigyázott rám.
Figyelt, beszélt, mesélt, énekelt, horgolt, imát mormolt,
emberséggel varrva emberré varázsolva dekódolt.

Reményt fűtött, lepényt sütött fahéjas-mosolygós almából
és közben félméteres csokrot kötöttünk orgonából.
Majd vasárnapi ebéd után kártyaparti dukált
és társasjáték meg dominó szerette a délutánt.

Ma már nincs régi, szülői ház és nincsen nótafa,
de emlékemben féltve őrzött kincs az illata.
Színes álmaimban megint egy asztalnál a család,
konyhánkban még mindig süt-főz, tálal, él nagyanyám.

Készülődik, engem vár és én átölelem újra,
de felébreszt a reggel, és lelkem bánat fúrja.
Bárcsak együtt ünnepelhetném vele május napját,
fürtös virágdíszbe öltözött orgonacsokrát.

És hogy annyira tudnak szeretni az édesanyák.
Lényükből áradó önzetlenség, mint orgonák
fonják illatba emlékük kosarát, mi megmarad.
Magamban zokog a szívem zöld-lombos fák alatt.

Jószay Magdolna: Az anya

Az anya szeret,
örökké és önzetlen
lélegzik érted.

Lehetsz bár gyarló,
bűnös, hálátlan vagy rút,
ő ott van veled.

Szerethetsz bárkit,
ám a fonál fáradhat,
túl gyenge lehet.

Önfeláldozó
jó lélek, veled akár
viszi kereszted.

Tény és valóság:
csak anya és Isten, ki
feltétlen szeret.

Pósa Lajos: Orgonavirág

Legszebb virág az én
Orgonavirágom,
Anyám jut eszembe,
Valahányszor látom.

Édes jó anyámnak
A kedves virága,
Ezzel jár tavaszkor
Az Isten házába.

Szép orgonavirág,
Nyílj csak egyre szebben,
Ott a balogvölgyi,
Balogparti kertben!

Töltsd be illatoddal
Az udvart, a házat!
Köszöntsd bólintgatva
Édes jó anyámat!

Takács Irén: Az édesanya

Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!
Sokszor bizony rossz vagy,
Talán nem is láttad
Mikor a két szemén
Könnyek vontak fátylat.
Tiszteld ezért nagyon
Az édesanyádat!
Ő mindig gondol rád,
Megvarrja a ruhád,
Egész nap dolgozik,
Késő estig fárad.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!
Gondolj mindig arra,
Hogy a legdrágábbat
Addig kell szeretni,
Míg melletted állhat.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!

Dsida Jenő: Gyöngyvirág
Édesanyámnak

Örömkönnyek - emlékbe vésünk! -
amelyek megáldották,
a mi születésünk;

patakzó, éjji könnyek
mik betegágyunk párnájára
fájón ömöltek;

patak szent, mély forrásból,
mely áradt, zuhogott
néha búcsuzáskor;

lélek termékeny földje,
anyai szeretet
villogó gyöngye;

ma egy csokorban mosolyog:
kis, fehér-gyöngyű gyöngyvirág lett
fehér-virágu gyöngyvirág lett,
mit könnyezőn megcsókolok.

1925. május 12-én

Varga Erzsébet: Imádság Édesanyáért

A mi drága édesanyánk
sokat küzd és fárad értünk;
korán kel és későn fekszik:
nagy Istenünk, áld meg, kérünk.

Töltsd be szívét türelemmel,
új erővel, ha elfáradt;
mert anyukánk minden napja
csupa szeretet-szolgálat!

Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban Napra vártam,
Hűs harmatban térdig jártam.
Szellő szárnyát bontogatta,
Szöghajamat felborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
Harmatcseppet szedegettem,
Pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcsem beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
Édesanyám mellé bújtam,
Egy szó sem jött a nyelvemre,
Könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
Kicsi lányát ölbevette
Sűrű könnyem lecsókolta,
Szelíd szóval lágyan mondta:
,,Be szép verset mondtál lelkem!
Be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját,
Ünnepeltük anyáknapját!

Osváth Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

Weöres Sándor: Buba éneke

Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék -
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék -
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem -
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

Zelenka Brigitta: Édesanyámnak

Lennék szerény ibolya az ablaka alatt,
tiszta forrásvíz, ami a kútjából fakad,
lenge szellő a nyári kánikulában,
arcát simogatva megbújnék hajában...
lennék áldásos, májusi eső,
mindig, mikor vár akkor érkező,
a végtelen égen ragyogó napsugár,
illatozó puha kenyér az asztalán,
hajnalhasadáskor lennék a remény,
idő szántotta ránc dolgos, két kezén
és sötét estéken ezüstsugár lennék:
holdfény világánál hozzá beosonnék...

minden kincsemet a lába elé raknám,
Istenem, ha volna, volna Édesanyám...

Kun Magdolna: Anyák napi könnyek...

Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-
Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.
Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért Édesanyám áldás szálljon rád..

Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!