Weöres Sándor: Hűs

Megül a csend a fán
a lomb közepén.
Alig súrolja
egy-két madár.

Az árny, az éj
beléje vágva áll.
A lomb közepén
megül a csend a fán.

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján
megszakad a tél,
József napján
eltünik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás,
boldog aki él.

Már közhírré
szézdoboltatik:
minden kislány
férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák
és a maradék.

Weöres Sándor: Mosoly az arcodon

Szeretném látni a mosolyt az arcodon,
Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon:
Szeretném látni a boldog szemeket,
Amelyekből más is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést,
Amely mindig őszinte és békés.
Hallani, ahogy a jót dicséri szád,
S nem az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a világod,
Hogy hiteddel a rosszat leigázod.
Felülkerekedsz a súlyos bánaton,
Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol,
Ha válaszút előtt botladozol.
Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja,
Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak,
De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak.
S ehhez legyen az a hely a templomod,
Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne,
Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.
Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna,
A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék,
A bánatodban is szívesen osztoznék.
Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,
Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is,
Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít.
Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,
De a követ neked kell a földről felemelned.

" A csókod festi kékre az eget,szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ!"
(Weöres Sándor)

Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy

Ha kérdik ki vagy, ezt mondd:
egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétívódott -
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.

Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Weöres Sándor: Áthallások

Vonzás

Hosszú a virágfüzér,
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.
Átléptünk a hegyen,
fogjátok a füzért
mindkét hegyoldalon.
Lejtünk a tengeren,
fogjátok a füzért
mindkét partoldalon.
Szállunk az égen át,
a csillagok között,
hosszú a virágfüzér
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.

Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne

Ha a világ rigó lenne,
kötényemben ő fütyülne,
éjjel-nappal szépen szólna,
ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,
be se férne kötényembe,
kötényem is honnan volna,
ha egész világ rigó volna.

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Weöres Sándor: Nem szándékom

Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.

Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni.
Választhatsz köztem és kínod között,
S a kínt választani gyáva vagy - igen gyáva.

Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.

Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem
Mert ostobán bántál hatalmaddal - igen ostobán.

Kicsiny vagyok, mint a porszem,
S az Atya megnevez engem,
S az Anya karján visz engem,
Mert szomjat fakasztok benned a jóra,
Mert éhet támasztok benned a jóra:
Mert hiába hívtak téged a jóra.

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg
-részlet-

Jó lenne a sorsot félrevetni,
álmod pelyhén újra megszületni.
Ha álmodban újra élni tudnék,
kicsit sírnék
hogy csicsígass,
kicsit rínék
hogy babusgass,
aztán csöndben megint elaludnék.

" Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között, hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte lévőre."
(Weöres Sándor)

.................................

Az élet megértése

" Az életet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet. Ha eltudsz vonatkoztatni mindattól a kellemes, vagy kellemetlen hatástól, melyet az élet dolgai, egyenként egyéniségednek jelentenek: felismered a közös szépséget..."
(Weöres Sándor)

A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet.
(Weöres Sándor)

Weöres Sándor: Barangolók

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassu folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepke-szárnyon.

Weöres Sándor: A jóságról

Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki
szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege:
mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád,
azokra több essék fényedből és melegedből, mint
akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid,
mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek
számodra, mint a kályhának a szoba, melynek
melegítésére rendelik.......

Weöres Sándor: Kövirózsa

Aki nőtt mély szakadékban,
szeme rálát a magányra,
hegyi víz forr kebelében,
ajakán dús moha-párna.

Kifeszített meredek-híd,
az idő zúg el alatta,
tovahabzó sziromárnyék
s a magány néz a patakra.

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk

Weöres Sándor: Üdvösség

Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem,
amikor szeretni tudtam,
és szeretnek-e, nem kérdeztem.
Csak ennyi történt teljes életemben,
egyébkor szakadékba buktam.
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem.

Weöres Sándor: A teljesség felé
Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:

Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

" Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni, a másé alatt összeesne."
(Weöres Sándor)

.........................

" Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."
(Weöres Sándor)

Weöres Sándor: Buba éneke

Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék -
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék -
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem -
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.

"A bánat fájdalmas, mivel magában foglalja ragaszkodásunk tárgyának elengedését - legyen az akár búcsúcsók, akár aranymedál vagy szerelmi kaland - és a veszteségét."
(Weöres Sándor)

Weöres Sándor: Tavaszvárók

Megládd, megint futunk a berken át,
feledve tél jegét.
A záros kert-ajtón s a kerten át,
ha felszikkadt a rét.
Most hűs estére hűsebb éjszakát
borít fehér sötét.
De majd megint futunk a berken át
s fogjuk köröskörűl az almafát,
feledve tél jegét,
ha felszikkadt a rét.

Weöres Sándor: Tündérszerelem

Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!
Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.

Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be!

Weöres Sándor: Kismadarak

Nyitottad az ablakot:
szállj be, napsugár!
Hogy csivogott-csattogott
rengeteg madár:

aranymálinkó, pirók,
feketerigó,
sármány, vörösbegy, kukó,
csíz, tavaszhivó,

pinty, királyka, őszapó,
volt vagy milliom,
elsorolni nevüket
én nem is birom.

Azt tudom csak: valahány
téged szeretett,
mikor szobád ablakát
nyitotta kezed,

behajolt egy lombos ág,
bimbós, eleven:
mind ott ültek gallyain,
aztán kezeden.

Fuvolázták nevedet
a kismadarak,
mind másként! Hát nem tudom,
hogy is hívjalak?

Weöres Sándor: Ki minek gondol...

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Weöres Sándor: Ha nézem a világot

Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én

Weöres Sándor:Tájkép

Ködbe-hanyatlott régi vidék -
Könnyez a felhő, szürke az ég...

Alszik a ködben a csonka határ -
Délen a tájrul a nyári madár...

Messzire néznek a szürke hegyek -
Állnak az égen a hóseregek...

Ködbe-takartan alszik a táj -
Alszik az őszben...tél-fele jár...

Házak a tájban gondtalanul -
Ködteli földre az ősz szava hull...

Barna a tájék, sárga a fa -
Nyikkan a csöndben a tél fogata...

Csörren a csermely, dermed a tó -
Halkan a tájra hullik a hó...

Elmegy a sárga, jő a fehér -
Hóba takarva nyargal a szél...

Cukros a házak rőt fedele -
Halva vonaglik az ősz ereje...

Nyargal a tájon a hóval a szél -
Elmegy az ősz és itten a tél...

Halkan a tájék télbe borul -

Mindig a régi...mindig az új...

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Weöres sándor - Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Weöres Sándor: Tiszavirág

Bóbitás hervadás
néz a fák mögül,
száraz, csörgő, szőke sás
kontyán fénylő álom ül.

Lég lobog, víz zubog,
menny szövi tele:
hullámzik, rezeg, ragyog
a föld árnyék-köntöse.

Lég ölén, víz körén,
mindenütt vagyok,
élő szem-szív-szövevény,
soha el nem lankadok.

 Sokezer tetemem
gyűlik iszap-ágyon.
Vizirózsa-levelen
újra megrebben az álom.