Szerelmes versek

Bair Dugarov: nyírfa levelei

A nyírfa levelei
a szerelemről dalolnak.
A szikla a kitartásra
emlékeztet engem.

A fehér virág -
az érzések törékenységére.
A hegyi tó -
a szerelem tisztaságára.

Baráth Sándor: Holnapi fény

Várd a holnapot, hogy felragyog,
Reád ejti sugarát a Nap.
Múltadat bátran eldobhatod,
Szereteted, ami megmarad.

Szétgurult szavak a mondatok,
Mit szerelmünk talán egyberak.
Holdfényben szőtt nagy varázslatot,
Kifejezni nincsenek szavak.

Hidd el kedvesem, még nincs vége,
Ez nem elszabadult indulat.
Tündérmosolyod fényt hoz égre,
A gomolygó éjjel felszakad.

Hajnalpír, te szépeknek szépje,
Benned fürösztöm az arcomat.
A kedvesemmel, s várjuk végre,
Hogy a felkelő fény megmarad.

Vágytam a jóra,
vágytam a szépre,
vágytam a szónak
szív-melegére.

Hűs ajakadnak
égő csókjára,
szívemre hulló
remény-virágra.

Hittem a szépség
bűvöletében,
feltörő vágynak
vad erejében.

Örök szerelmet
bár sose hittem,
rabbá tett mégis
vak szenvedélyem.

Csábos szavadnak
szakadó selyme
fojtón fonódott
árva szívemre.

Hiszek a Napnak
tűz-sugarában,
hajnali harmat
gyöngy-hullásában.

Nyíló virágnak
hervadásában,
szép szerelemnek
elmúlásában.

Néha ébren is szépet álmodom.
Fekszem a fűben, szél simít
Gyöngéd szerelmesként
Végig fölgerjedt, izzó arcomon,

Hámori Zsóka: Oly távol vagy!

Oly távol vagy!
Megérinthetetlen!
Vagy csak nekem nem engeded?
Soha nem bántani,
Csak szeretni téged;
Úgy akarlak megérinteni!
Simogatni a szíved;
Ölelve, elveszni benned!

Oly távol vagy!
Már láthatatlan!
Vagy csak én nem láthatlak?
Előlem bujdosol?
De hisz tudom;
Hogy a közelben vagy;
Érzem az illatod,
Csak követnem kell;
Úgy találva rád.

Oly távol vagy!
Had érintselek!
Most én suttogok:
Soha nem bántani;
Csak szeretni Téged!
Hívj magadhoz, kérlek;
Engedd, hogy szeresselek!

Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit leejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsítom, mikor nevet,
Azt említem, akit szeret,
A kiskabátját rásegítem,
Nem szenvedéllyel, de szelíden,
hozzá csak ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tőle sohse kérek,
És nem is vallok sohasem -
Ó milyen forrón szeretem!

Megérintettél,
S már hiányzol ha nem láthatlak
Lelkem sötét zugából
Kirántottál a fényes jelenbe
Meggyulladt fáklya jelzi az utat
Amelyen végigmenve szeretném érezni
Végig, kezed lágy érintését
Szemedben csillog a szépség
Arcod olyan gyönyörű
Mint angyalok legszebbike,
Mosolyogsz felém
Minden egyes nap
Szeretném ha mellettem mosolyognál tovább
Kezünk egymásba olvadna
Szívünk csak egymásért dobogna
Lelkünk örökké szeretne.

A lány óvatosan a férfi keze után nyúlt
kölcsönösségre vágyott
a férfi megtalálta az oly vágyott szeretetet.

A nappalt virágok festették,
és emlékekkel illatoztak.

Felemelte a lányt,
hogy jól lássa a rózsákat.

Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak?

Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint a szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a világ,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Gábor Ferenc: Hiszek neked

Szerettél mást is.
Sosem tagadtad.
Jobban mint engem?
Választ ne kapjak:
szépek a titkok, ha megmaradnak.

Végére érünk lassan az útnak.
Hiszek,
legjobban teneked hiszek
azok közül, akik hazudnak.

Sugár, de teljes
A termeted,
Kis pille hordja
Lépésedet.

Hajad selyemből
Sötét bogár,
Elbontakozva
Egy tengerár.

Cseresznye-szácskád
Legszebb bibor,
Kedves magadka
Élet-vidor.

S mégis szemedben
Ábránd is ég,
Nem nap, nem is hold -
Egész egy lg.

Mindenben az vagy,
Ó bájalak,
Kit álmaimban
Óhajtalak.

S ó, hogyha ajkad
Ezüst szaván
A szép magyar szót
Még hallanám,

Ha tűz-szemedben
Lelked ragyog:
Ó hölgy, örökre
Rabod vagyok.

Egyetlen pillanatba futnak az órák,
Egyetlen szóba olvad a valóság,
Egyetlen mosoly lett a nap,
Egyetlen név, mely mögött vagy.

Békesség fátyolát teríti rám hangod,
A gondolat: csak egy villanás,
Helyette érkezel...
A vidámság fényét rajzolja meg arcod,
Mosolyra nyílok, mert nincs ma más:
Lelkemben létezel...

Szerelem raboskodik szabad szívemben,
Magához húzó boldog örvény,
Mely Veled szép nekem...
Együtt az Úton, tisztán szóló Igenben,
Melyet segít az áldott törvény:
S ég veled, ég velem...

Álmainkat együtt álmodjuk, Kedvesem,
S most ragyogó csillagpor pereg...
Csókokban égj velem!...
És mindent megköszönve kérlek, Istenem,
Tekintsen ránk vigyázó szemed!...
Így sóhajt énekem...

Csatári Éva Edua: Kötődés...

Már sokkal jobban kötődöm hozzád, mint rég,
Talán már elnyerted szivem csücskét.
Kedvességed olykor megható,
Olyan szavakat használsz..nincs is rá szó.
Ha szeretünk és bizunk egymásban,
Mindig a szépet kerestük egy Másban.
Szeress önfeledten,mert csak egyszer élsz,
Nem hagyhatod ki életedből a jót csak azért,
Mert félsz.
Megtaláltuk egymásban azt, mit eddig reméltünk,
Vigyáznunk kell rá,mert ez nagy kincs, a legszebb értékünk.

Mindig melletted talál a hajnal,
elhibázott utam is hozzád vezet.
Benne vagy te minden tiszta hangban,
gyűrt álmomban is szorítom kezed.

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Balogh Anikó: Hallgatunk

Szemembe merülsz, szemedbe szédülök,
simogató kezed gyöngéden lefogom.
Nem mozdulunk, hallgatunk.
Összefont ujjainkban egymás lüktetése
rejt-jelzi, hogy élünk, szeretünk.
Angyal lebeg fölöttünk,
megszenteli a csöndet.

Eder Katalin: Bocsáss meg

Majd egyszer ott leszek a szellő ölén,
a rózsaszín virágok szirmai között.
A levegő illatában, a forrásban
szomjadat oltom.
Ott leszek a napsugárban
és simogatom arcod.
Akkor végre magamhoz ölelhetlek,
s a végtelenségig melletted lehetek.
Akkor talán megbocsátod,
hogy ennyire szeretlek.

Erdélyi József: Titok

Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.

Ács Dániel: Te vagy

Ha én szikra vagyok,
Te vagy hát a tűz;
Ahogy két karod gyengén
Oltalmába fűz.

Ha én víz vagyok,
Akkor te óceán;
Csókra szomjas, mohó ajkam
Folyton megkíván.

Ha én fű vagyok
Te leszel a mező;
Bú-kazalban veszett lelkem
Mindig meglelő.

Te vagy aki szeret, és tudom,
Te vagy az okosabb;
Te vagy nekem a csillagok közt
A legeslegfontosabb!

Mondd, hogy megérte
mondd, hogy minden jó
s megérte az út,
és minden kanyargó
a szándék
az akarat
és a szobában a fény,
mely szemedben megmaradt,
a képzelet,
mi magávalragadt.
Mondd, hogy megérte
a szív dobbanása
a tárgyak bölcs némasága
megérte az a pillanat,
ahol az óra
nem szaladt,
megérte az összesimuló két váll
szüntelen kacagása,
a hulló cseppek
mosolygós koppanása...

...csak mondd,
mondd, hogy megérte...

Gondolj néha rám.
Mikor rád ragyog a Nap
hintve aranyát,
s áraszt a kék ég alatt.
Mint szellő szállván,
hűst fuvallok arcodra,
s szíved gyöngyházán
versem ölel suttogva.

Gondolj néha rám.
Mikor felfénylik a hold
csendes éjszakán,
s mesélnek a csillagok.
Mint szelíd hullám,
álmaidat ringatom,
s dúdolom hozzád
azt a kedves dallamot.

Gondolj néha rám.
Mikor ajkad sóhaján
kidereng a vágy,
s két szemednek sugarán.
Mint sebzett madár,
hogyha lelked sírva száll,
s ha fáj a hiány.
Gondolj. Gondolj néha rám.

Abban a rózsaillatként
illanó pillanatban,
többet akartam neked mondani,
többet
egy köszönömnél,
és ezt úgy mondani,
mintha csak egyedül lennénk
a nap alatt,
a felhők alatt,
vagy mezők közepén.

Szerettem volna, de a szavak...,
elárultak a szavak, nem keltek szárnyra.
Talán nem bírták (el) a szerelem terhét.

(Fuhl Imre fordítása)

Bács Ferenc: Észrevétlenül

Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem

Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk

Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ

Dér Ildikó: Álmaim...

Álmaimban téged látlak.
Követlek, mint egy árnyat.
Kacagva szaladsz felém, és
én várlak.

Meg akarlak fogni, de te
nem engeded.
Csak ölelni akarlak,
hogy szeresselek.

Ott állsz a közelemben.
Vágyaim mégis eltűnnek
a ködben.

Sűrű a köd, már alig látlak,
de követlek, mint egy árnyat.
Maradj még kérlek, suttogom.

Nem válaszolsz, tudom, tudom.
Mert csak álom kép vagy, az
én örök álmom.

Szívemben nyomott hagyott
a lényed, amit már csak
álmaimban érzek.

Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Alekszandr Szergejevics Puskin: Szerettem Önt

Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
A lelkemben nem hunyt egészen el;
De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
Nem búsítom önt már semmivel.
Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irígy -
Mély áhitattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.

(Franyó Zoltán fordítása)

Körülölel a Csend,
S csak Te beszélsz
Hozzám,
Amint épül a Rend,
És a szívemben élsz.
Oltár
Emelkedik, melynél
Hűséggel fogom
Kezed,
Mindenem lettél
Új Létem, Otthonom.
Szeret
A lelkem és akarom
Érezni, hogy karom
Ölel,
Szívem kéri szerelmed,
És látja, hogy a Te szíved
Jön el...

Abdülhak Hámit: Újra Ő

Titkaimat, gondolataimat
Tudod, kedves, hiába hallgatok.
Győzöl rajtam, érted fog el harag,
Gyötrődésemnek oka is te vagy,
A gyógyírt rá csupán te adhatod.
Belőled fakad minden örömem,
Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?
Dolgaimról te adsz hírt, s mi jöhet,
Jövőmet is tudod majd, úgy hiszem.
Méltó immár, ha ezt ismételed:
Habár mindig szívből szerettelek,
Hogy íly angyal vagy, nem láttam sosem.
Belőled fakad minden örömem,
Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?
Minden gyönyöröm belőled fakad,
Minden bajomnak, búmnak kéje, te,
Ha lelkem él, nyugalma csak te vagy,
Ha élek még, létemnek fénye vagy,
Sorsomnak kincse, te kötsz még ide.
Belőled fakad minden örömem,
Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?