Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt.
Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették
szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak
látványa szinte sokkolta. Erre nem számított.
Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze,
arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
"Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tieid lettek,
előtte az enyémek voltak."

(ismeretlen szerző)

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová való vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

" Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával,
a következő szöveggel:,,Vak vagyok. Kérem, segítsenek! "
Arra ment egy újságíró, és látta, a kalapban alig van pénz,
csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül,
hogy megkérdezte volna, elvette a táblát,
és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vakemberhez, és látta, a kalapban
sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle,
hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így
válaszolt:,,Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak
kicsit más formát adtam." Mosollyal az arcán távozott.
A vak soha nam tudta meg, hogy a táblán ez állt:
,,Tavasz van, és én nem láthatom."

Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül,
és meglátod, minden jobbra fordul!"
(ismeretlen szerző)

A virág és a pillangó

Valamikor régen egy férfi Istentől kért egy virágot és egy pillangót.
Istentől kaktuszt kapott és pókmacskát.
A férfi elszomorodott, nem értette, miért nem teljesült kérése.
Később arra gondolt: Istennek a sok emberrel rengeteg dolga van, bizonyára valamit összekevert.
Bizonyos idő elteltével eszébe jutott a kaktusz és a pókmacska, elment megnézni őket. Hogy meglepődött, mikor látta, hogy a tüskés csúnya kaktusz kivirágzott, hogy a ronda pókmacska átváltozott gyönyörű pillangóvá.
Isten mindig csak helyesen cselekszik!
Tudja, mi számunkra a legjobb, még ha nekünk néha nem is annak tűnik.
Ha valamit szeretnénk és helyette mást kapunk, HIGGYÜNK!
Higgyük, hogy a jó eljut hozzánk a legmegfelelőbb időben.
Az, amit szeretnél...
... nem mindig az, amire szükséged van!

Ne feledd ...
A ma TÜSKÉI holnapra VIRÁGOK lesznek!

(ismeretlen szerző)

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott,selyemgubóban.Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig,ahogy küzdött,hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.Aztán úgy tűnt,a folyamat teljesen megállt.Úgy látszott,mindent megtett,amit tudott és semmi többre nem képes.A férfi eldöntötte,segít a pillangónak,fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.A pillangó könnyen kijutott.De a teste összeaszott volt,gyenge és szárnyai összezsugorodtak.A férfi tovább nézte,mert várta,hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak,megnőnek,kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét,szilárdak és erősek lesznek.Semmi nem történt.A pillangó az életét ebben a gyenge testben,összeaszott szárnyakkal töltötte.Soha nem volt képes repülni.Amit a férfi,az ő kedvességével és jóindulatával nem értett.Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak,ez a természetes útja,hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból,szárnyaival képes legyen repülni.
Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben.Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni,ez megbénít minket.Nem leszünk erősek,amikor annak kell lennünk.Nem fogunk tudni repülni.
Kértem Erőt...és kaptam nehézségeket,amelyek erőssé tesznek.
Kértem Bölcsességet...és kaptam problémákat,hogy megoldjam őket.
Kértem Jómódot...és kaptam agyat és izmot,hogy dolgozzak.
Kértem Bátorságot...és kaptam akadályokat,hogy legyőzzem azokat.
Kértem Szerelmet...és kaptam bajban lévő embereket,hogy segítsek.
Kértem Jóindulatot...és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg,amit akartam...De mindent megkaptam,amire szükségem volt.
Éld az életet félelem nélkül,nézz szembe az akadályokkal,tudd,hogy képes vagy legyőzni őket!!!!

A bölcs ember

Egy 92 éves,kicsi,idős ember,szépen megfésülködött,megborotválkozott,felöltözött és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába.
70 éves felesége nemrég hunyt el,s ezért úgy érzi,muszáj elhagyni házát.Az idősek otthona előterében várakozik,s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki,hogy kész a szobája.
Miközben a lift felé tartunk,röviden elmondom neki,milyen is az ő kis szobája;elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró.
-,,Nagyon tetszik."S lelkendezik,mint egy 8 éves kisgyerek,aki most kapja meg élete első szobáját.
-,,Kedves Mihály,még nem is látta a szobát,várjon egy kicsit."
-,,Az nem baj"-közli.
,,A boldogság az mindentől független dolog.A boldogságot függetlenül választom.Az,hogy a szoba tetszik-e vagy sem,nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól,az attól függ,ahogy én azt látni akarom.Én már fejemben eldöntöttem,hogy a szoba tetszeni fog.A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom.
Dönthetek úgy,hogy a napomat az ágyban töltöm,és számolom hány testrészem nem működik,mely részeim fájnak;vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért,melyek jól működnek.
Minden nap egy ajándék,ha ki tudom nyitni a szemem,az új napra koncentrálok,a szép emlékekre,melyeket az életem során gyűjtöttem össze.
Az öregség az olyan,mint a bankszámlád.Azt veszed le,amit összegyűjtöttél.
Ezért az én tanácsom,hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára.
Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz,hogy boldog legyél:
1.Szabadulj meg a gyűlölettől...
2.Szabadulj meg az aggodalmaktól...
3.Élj egyszerűen...
4.Adjál többet...
5.Várj kevesebbet..."

Használati útmutató az élethez

Egyél sok barna rizst és többet adj az embereknek,mint amit várnak,és jóérzéssel tedd.
-Tanuld meg a kedvenc versedet,ne higgy el mindent,amit hallasz.
-Ne költsd el mindenedet,amid van és ne aludj annyit,amennyit szeretnél.
-Amikor azt mondod,hogy ,,szeretlek", igazán mondd...amikor azt,hogy ,,sajnálom",nézz az ember szemébe.
-Légy jegyes legalább hat hónapig,mielőtt megházasodsz.
-Ha hiszel az első látásra való szerelemben,ne játéknak vedd,hanem nézd a másik álmát.
-Szeress mélyen és érzelmesen.Lehet,hogy sebzetten jössz ki belőle,de az egyetlen módja,hogy teljesen éld az életet.
-Félreértés alkalmával légy nagylelkű.
-Ne sérts meg,ne ítélj el senkit a rokonai miatt,beszélj lassan,de gondolkozz gyorsan.
-Ha valaki olyan kérdést tesz fel,amire nem akarsz válaszolni,mosolyogj és kérdezd meg:"miért akarod tudni?"
-Emlékezz,hogy a nagyobb szeretet hasonlóan a nagyobb sikerhez,nagyobb kockázatot hoz magával.
-Hívd fel édesanyádat,és mondd ki,hogy ,,egészségedre",ha valaki tüsszent.
-Amikor veszítesz,ne felejtsd el a leckét,emlékezz a 3F-re:
-Fogadd el magad;
-Fogadd el a többieket;
-Felelősség minden cselekedetért.
-Ne engedd meg,hogy egy kis félreértés károsítson egy nagy barátságot.Amikor rájössz,hogy hibát követtél el,javítsd ki azonnal.
-Mosolyogj,amikor felveszed a telefont,hogy aki hív,meghallhassa a hangodon.
-Házasodj meg olyan emberrel,akivel szeretsz társalogni.Amikor öregek lesztek,a társalgás minden más dolognál fontosabb lesz.
-Tölts el egy kis időt egyedül,tárt karokkal fogadd a változásokat,de az értékeidet ne rombold le.
-Emlékezz rá,hogy a csend néha a legjobb válasz.
-Olvass több könyvet és nézd kevesebbet a tv-t,élj jó és becsületes életet.Később, amikor öregebb leszel és emlékszel a múltra,meglátod,hogyan tudod még egyszer élvezni.
-Bízz Istenben,de zárd be jól az autódat.
-Fontos a szeretetteljes légkör az otthonodban.Tégy meg minden lehetségest egy nyugodt,harmonikus környezetért.Ha nincs egyetértés a szeretteiddel,tulajdoníts jelentőséget a jelen helyzetnek,ne szaggasd fel a múltat.
-Olvass a sorok között és oszd meg a tudásod.Ez az egyik módja annak,hogy elérd a halhatatlanságot.
-Légy kedves a bolygóhoz.
-Ne szakítsd félbe soha azt,aki szeretetet mutat feléd.
-Végezd el a saját feladatodat.
-Ne bízz abban,aki nem csukja be a szemét,amikor csókol.
-Egyszer az évben látogass meg egy olyan helyet,ahol soha nem voltál még.
-Ha sok pénzt keresel,fordítsd mások segítségére,amíg még életben vagy.Ez a legnagyobb megelégedés,amit a gazdagság adhat neked.
-Emlékezz rá,hogyha nem éred el azt,amit akarsz,az sokszor lehet nagy szerencse is.
-Tanuld meg az összes szabályt és utána szegj meg egyet-kettőt.
-Emlékezz rá,hogy a legjobb viszony az,amikor a szeretet két ember között nagyobb az egymásra való szükségnél.
-Ítéld meg a sikereidet annak függvényében,amiről le kellene mondanod,hogy elérd.
-Nézd a szerelmet és a konyhát egy bizonyos várható alábbhagyással.

Szeretet történet

A férj és feleség 60 évet éltek le együtt, hogy nem volt titkuk egymás előtt, kivéve egyet. A szekrény felső polcán volt egy cipődoboz, amibe a férj sosem nézett bele. Aztán a feleség úgy döntött, hogy elmeséli a doboz titkát a férjnek, ezért megkérte, hogy vegye elő.
A dobozban két kötött baba volt és 25,000 dollár.
-- Mi ez? -- kérdezte meglepetten a férj?
-- Tudod, mielőtt elvettél, a nagymamám elmesélte a boldog házasság titkát: Ha megharagszol a férjedre, ne veszekedj vele, inkább köss egy babát. A férj szemét elöntötték a könnyek, hogy a dobozban csak két baba volt, aztán megkérdezte:
--És a pénz? Csak nem a kosztpénzből spóroltad?
--Nem, drágám, hanem az eladott babák árából!
(Forrás - Internet)

Réges-régen állt egy hatalmas almafa egy házikó kertjében. A kisfiú, aki itt élt a szüleivel, minden nap kijött, hogy játszhasson alatta, körbe-körbe szaladgált, felmászott rá, letépett egy almát róla, megette és lefeküdt a fa árnyékában pihenni.
Nagyon szerette ezt a fát, szeretett vele játszani. Telt-múlt az idő, a kisfiú felcseperedett. Többé már nem rohangált, nem játszott a fa körül, nem mászott fel rá.
Egy napon a fiú visszatért a fához és látta, hogy az szomorú.

- Gyere és játssz velem! - kérte őt a fa.
- Nem vagyok én már gyerek, nem játszok már a fák alatt. - válaszolta. Szükségem van játékokra, hogy a gyerekeim tudjanak mivel játszani. Ehhez pénzre van szükségem, hogy megvehessem őket.
- Sajnálom, de pénzem az nincs. Viszont leszedheted az almáimat és eladhatod őket a piacon. Így szerezhetsz pénzt a játékokra.
A fiú nagyon izgatott lett. Felkapkodta a földről a gyümölcsöket, leszedte az ágakról is mind. A fa boldog volt, hogy segíthetett neki, viszont a fiút nagyon sokáig nem látta ezután. Elszomorodott. Egy kis idő elteltével a fiú visszatért hozzá.

- Gyere, játssz velem! - kérlelte a fa.
- Nincs időm rá. Mennem kell dolgozni, hogy eltartsam a családom. Szükségünk van egy házra. Tudsz nekem segíteni?
- Sajnálom, de nekem nincs házam. De, ha úgy gondolod, vágd le az ágaimat és építsd fel a házad belőle. - próbált segíteni neki.
A fiú így is tett. Levágta a fa összes ágát, hazavitte és felépítette a saját házikóját. Az almafa nagyon boldog volt, hogy segíthetett a fiúnak, és, hogy boldognak látta őt. Telt múlt az idő és megint csak magányos maradt. A fiú nem látogatta őt.
Egy meleg nyári napon aztán, a férfi visszatért. A fa borzasztóan el volt ragadtatva, és örült neki, hogy újra láthatja őt.
- Gyere és játssz velem! - kérlelte.
- Öreg vagyok már én a játékhoz. Hajókázni szeretnék már a családommal, nyugodtan pihenni velük és kikapcsolódni. Tudsz nekem adni hajót? - kérdezte.
- Használd a vastagabb ágaimat, készíts belőle hajót magadnak. El tudsz hajózni bárhová majd, boldog lehetsz.
Így is tett a férfi. Levágta a fa vastagabb ágait is és elkészítette a saját hajóját. Nagyon hosszú útra indult, kikapcsolódni a családjával.

Végül, amikor a fához visszatért a férfi, több év elteltével:
- Sajnálom fiam. Nincs már semmim a számodra. Nincsenek almáim. - mondta.
- Semmi baj. Nincsenek már fogaim, amivel meg tudnám őket rágni. - reagált a férfi.
- Nincsenek már ágaim, hogy fel tudj rám mászni.
- Túl öreg lennék én már ahhoz!
- Tényleg nem tudok semmit adni neked fiú, csak a törzsem maradt meg. - mondta könnyezve a fa.
- Nincs is többre most szükségem, csak egy helyre, ahol lepihenhetek. Elfáradtam a hosszú évek során. - mondta a férfi.
- Tökéletes! Az öreg törzsem a legjobb hely, ahhoz, hogy lepihenj az árnyékában. Gyere és ülj ide mellém. - ezzel a férfi leült. A fa boldog volt, és immáron örömében könnyezett.

Ez a történet mindenkinek szól. A fa jelképezi a szüleinket. Amikor fiatalok vagyunk, szeretünk velük játszani. Amikor felnövünk, elhagyjuk őket, csak akkor látogatjuk meg, megyünk ,,haza" hozzájuk, amikor szükségünk van rájuk, vagy amikor bajban vagyunk. Nem számít, mi történik, a szüleink örökké velünk lesznek, mindent megadnak nekünk, amit tudnak, hogy boldogak lehessünk!
Lehet, úgy gondolod, hogy a fiú kegyetlen a fával, de így viselkedünk mi a szüleinkkel. Nem értékeljük azokat a dolgokat, amiket tesznek értünk, csak akkor, amikor már túl késő!

Tanulság: Kezeljük a szüleinket szerető gondoskodással! Mert csak akkor fogod megérteni az értékét annak az üres széknek, ami ott áll a nappaliban, ha már nem lesznek. Nem tudhatjuk, hogy mekkora szeretetet adnak nekünk ők, addig, amíg nem leszünk mi magunk is szülők!
(Forrás - Internet)

"Egy ember az erdőn ballagott keresztül. Egyszer csak megpillantott egy rókát, amelyiknek hiányzott az egyik lába. A férfinek az a kérdés motoszkált a fejében, hogy vajon hogyan maradt a róka életben? Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is. Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott: - Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"
(Anthony de Mello)

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen
ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a
plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor
felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik
ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes
beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt
minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,
egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő
részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő
behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon
átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé
képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülőnővér az ablak
melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben
elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő
beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér
szívesen segített, kényelembe helyezve ott azon az ágyon, majd
magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a
falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törődve
saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és
boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a
dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,
melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.

Zágon István: Az anya meg a szülő

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Bruno Ferrero: A rózsa

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
- Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
- Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő.
- A rózsából - válaszolta a költő.

A szeretet mindent megold

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: "Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit."

"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta," Ő a Siker és én vagyok a Szeretet." Majd így folytatta,"Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. ,,Ez nagyszerű!!", mondta. ,,Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. ,,Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, ,,Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk."

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, ,,Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"

Móra Ferenc: A kíváncsi hópelyhek

A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.
- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.
- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.
Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!

Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.

Gazdag Erzsi: A cinke és a szél

Tölgyfa ágán üldögélt a cinke. Tollát borzolgatta a szél. Fázott.
- Hú, de hideg vagy - mondta a szélnek -, bizony fújhatnál melegebbet is!
- Elég meleget fújtam a nyáron - felelte a szél. - Most tél van, hideget kell fújnom.
- Ne mérgelődj - mondta a cinege. Az a bajod, hogy mindig mérgelődsz, aztán megöregszel időnap előtt. Úgy jársz, mint a héja, aki a hegytetőn lakik.
- Hogyan járt a héja? - kérdezte a szél, és suttogóra fogta a hangját, hogy jobban hallhassa a cinege meséjét.
- Úgy járt, ahogy mondom. Mindig csak mérgelődött, vijjogott, s egy szép napon megártott neki a sok méreg, kihullott a tolla, megöregedett. Most ott gubbaszt a hegy tetején. Nem tud felrepülni, mert a szárnya tollát is elhullatta. A kánya mesélte, ő látta. Sajnálta is szegényt. Háromszor is elkiáltotta, milyen kár érte: "Kár, kár, kár!"
- Milyen ostobaság - süvöltötte a szél. - Tudnivaló, hogy én nem szorulok semmiféle tollakra, ha repülni akarok!
- Másképpen is pórul járhat az ember a méregtől. Nem hallottad a vakond esetét?
- Nem hallottam. Meséld csak el! - kérte a szél. S most már egészen elhallgatott, úgy figyelt a cinke meséjére.
- Itt lakott vadrózsabokor tövében. Véletlenül vájta az alagútját a bokor töve alá. Későn vette észre, hogy a gyökerek útját állják. De ettől úgy megmérgesedett, hogy csak azért is ott akart lakni, ahol a rózsabokor. Addig erősködött, míg dühében befúrta a fejét két ikergyökér közé, de visszahúzni már alig tudta, a gyökerek ráfonódtak a nyakára, és csak nehezen menekült meg.
- A mezei pocoktól hallottam a történetet. Ugye milyen elszomorító?
- Ostobának elég ostoba történet - visította a szél.- Rám egy cseppet sem vonatkozik. Hiszen nem lakom a föld alatt.
- Hohó! - kiáltott a cinege - te is befújkálsz minden lyukba. Ha nem is a föld alá, de minden ág közé bebújsz. Szeretném tudni, mi örömet találsz az ilyen gyerekes bújócskában? Te, aki olyan hatalmas vagy, hogy a legmagasabb sziklára is játszva fölléphetsz, akár egy óriás! Mégis itt töltöd a kedvedet ezen az alacsony tölgyfán. Félek, hogy máris megöregedtél, és nem futja az erődből magasabb kirándulásokra.
No de erre már a szelet is elfutotta a méreg.
- Sajnálom, hogy szóba álltam veled, kis ostoba. De minek is hallgattam itt unalmas és semmitmondó meséidet? Át kell ugranom a Kárpátokba, vár rám az északi szél. Még majd elkésem miattad! S ezzel süvítve elszáguldott. Nyomában olyan csendesség támadt, hogy még a levegő is megenyhült kicsikét.
A kicsi cinege éppen csak erre várt. Összerendezte szétborzolt tollacskáit, szárnya alá dugta a fejét. Aludni készült, mert közben egészen besötétedett.
- Szél nélkül valahogy csak kibírom ezt a hideg téli éjszakát - suttogta vidáman.

A beszélő Fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:

- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:

- Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos -, és
nekifogott, hogy a fát kivágja.

A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte, reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istállóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istállóba, ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok-sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: ,,Béke veled!". A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre, amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez, mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek.

"Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk."

A barátság öröme

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végén levő kerítésbe.

Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. Az elkövetkező napok során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe ütött szögek száma napról-napra csökkent. Felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.

Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába. Ekkor megkereste az apját és elmondta neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie. Az apja azt válaszolta, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből...

A napok teltek, amikor a fiú közölte az apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben... Az apa így szólt: Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg, hogy mennyi lyuk van ezen a kerítésen! Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen. Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod, de a seb örökre ott marad. Mindegy, hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb. A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek és bátorítanak. Mindig készek téged meghallgatni, mindannyiszor, ahányszor neked arra szükséged van. Támogatnak, kitárják előtted a szívüket. Mutasd meg a barátaidnak, mennyire is szereted őket! És végezetül: A barátság öröme azt jelenti, hogy valaki rád bízott egy titkot...

Anya és fia

Amikor az anya a vacsorát főzte, fia megjelent a konyhában, kezében egy cédulával...
Furcsa arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát. Anya megtörölte kezét, és elkezdte azt olvasni.
A szobám rendberakásáért: 1000 Ft
A virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
Mert elmentem tejért: 100 Ft
Mert 3 délutánon vigyáztam testvéremre: 1500 Ft
Mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000Ft
Mert minden nap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft
Az anya kedvesen ráemelte tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik lapra ezeket írta:
- 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- Összes átvirrasztott éjszakákért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- A sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
- Könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- Mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0 Ft
- Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért amit készítettem neked: 0 Ft
- Az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft
Összesen: 0 Ft
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit fiának .
A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papirost és a saját számlájára ezt írta:
FIZETVE!!!

A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.

De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni - írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta: Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében.

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.

Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: Milyen szép karkötő! , és látták, ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa, Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé. Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtó alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt.
Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr . Theodore F. Stoddard.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték. Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.
(forrás internet)

Lev Tolsztoj: Az öreg nagyapó meg unokája

Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És Amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, Hanem a kemence mögött adták neki Enni.
Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mert Töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.
Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk van deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál.
Megkérdi az apja:
- Mit csinálsz ott, Misa?
Misa azt feleli:
- Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból egy fatálból etetlek titeket.
Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; Azon túl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viseltek.
(Ford.: Áprily Lajos)

Az élet vonata

" Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány. Az élet olyan, mint egy vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.

Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek, a szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén a szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után. Mások fel- és leszállnak, alig vesszük észre őket.

Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.

Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással. És visszafordítani soha sem lehet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg, s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.

Úgy érzem vígasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból. Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam, fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk, látni fogom őket jönni, olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik.

Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni. Ezért tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen, és a végén mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.

Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban."
( Forrás internet )

A két cserépedény

Kínában, egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Mindennap a víz hordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni... A két év keserűség után egyik nap megszólította a víz hordozót a pataknál:

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A víz hordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedtem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mindannyian törött cserépedények vagyunk.
De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.
Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.