Belső fény

Belső fény az arcodon,s mások arcán.
A mosolyban a szeretet bujkál!
A kezed nyújtani nem mindig mered,
de mosollyal bárkihez közeledni mersz!
Mosollyal az arcodon másként látod az embereket,
-igazabbik és jobbik énjük jelenik meg előtted.
A mosoly az öröm fénye...belsődből fakad,
s elsőnek Téged ragyog be.
Kívül,- belül. Azután másokat. Osszad! Nem fogy el!
Olyan, mint a láng,csak nem tüzet gyújt,
hanem újabb mosolyokat az arcokon,
s a szívekben örömet......!!!

(Szerző: Ismeretlen)

Pablo Neruda: Az én szívemnek...

Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.

(Somlyó György fordítása)

Bertók László: Boldogság-dal

Eljön a napja meglásd,
tán észre sem veszed
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.

Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán
s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, ég a ház,
egyszer csak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál
egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.

Bazsó Éva Andrea: Hajnal

Szeretem a hajnalokat
A csend körbe ölel.
Egyedül vagyok, és mégsem.
A képzeletem repít el.
Messzi tájakon járok.
Oly messze, és mégis kézzel fogható.
Meseország határán?
A valósága mégis megkapó.
Hisz otthonom az egész univerzum,
S bár létem benne oly apró, rövid.
Mégis milliónyi csoda vár rám.
A lelkem szabad, s a magasba röpít.
Látom az emberek mosolyát,
Hallom a kacagásukat.
De bánat, és nyomor is részesünk.
Túl sok még a könnyes arc.
Ha tehetném, letörölnék minden könnyet
Hisz az időnk oly rövid, elszalad.
Angyalszárnyon repülve, simogatnám az arcokat.
A szeretet mindenkié, hisz csak így létezhetünk.
Elég egy mosoly, egy érintés.
S boldogságot adva, boldogok lehetünk.

Jean Claude Ibert: Mert

Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalombanm, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,

mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,

mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,

mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,

mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,

az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

mert szép volt,
mert elege volt

abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már.

(Pór Judit fordítása)

Hock Éva Etelka: Akarj boldog lenni

Alföldy Géza: Amíg álmodunk

Ne keltsétek fel az álmodókat,
amíg álmodnak, addig boldogok.
Foltozott
gúnyájuk királyi palást,
aranykalászt
ringat meg-sincs földjük.
Fölgyűlt
könnyük gyémánttá válik.
Az égig szikrázik
a földöntúli fény,
s az arany nagyot játszik
a kék ég ívén.
Robotos testünk
a szépség szobra,
ellopott lelkünk
a jóság csokra.
Füsttől mart hangjuk
orgonabúgás,
s márvány palotájukban
a rabszolgatartó
rongyos koldusként
száraz kenyérért kopog -
Ne keltsétek fel az álmodókat -
amíg álmodnak, addig boldogok!