Húsvéti locsolóversek...

Kellemes húsvéti ünnepeket
kívánok!

" A húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló."
(Krúdy Gyula)

Húsvéthétfő
"A húsvéti locsolásnak a víz tisztaságába, megújító erejébe vetett hit. Sokáig élt a hagyomány, hogy a lányokat a legények a kúthoz vonszolják, majd hideg vízzel, vödörből meglocsolják őket."

A másik eredete a húsvéti locsolásnak a víz tisztaságába, megújító erejébe vetett hit. Sokáig élt a hagyomány, hogy a lányokat a legények a kúthoz vonszolják, majd hideg vízzel, vödörből meglocsolják őket. Sok baj származott azonban ebből a régi szokásból, mert a lányok gyakran megfáztak, tüdőgyulladást kaptak. Így az évek során megkopott ez a módszer, és helyét átvette a kölnivizes locsolás. Visszafogottabb, polgárosodott formában tehát a mai napig fennmaradt a régi népszokás.

Most ébredtünk húsvét hajnalára,
vizet locsolni a lányok hajára.
De nem ám a kútból a hideget,
hanem az illatos kölnivizet.
Kérem a lányokat, elém álljanak,
hogy jövő húsvétig el ne hervadjanak!

Van-e kislány itt a háznál?
Jó reggelt kívánok!
Megöntözném rózsavízzel,
mint a kis virágot!
Olyan szépek lesznek tőle,
mint a kis tündérek,
de ha lehet, cserébe egy
piros tojást kérek!

Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenből eleget,
Főképp békességet, egészséget és szeretetet!
Erdőn-mezőn nyitott szemmel,
sok virágra lel az ember.
Én most őket megöntözöm,
a piros tojást megköszönöm!
Szabad-e locsolni?

Korán reggel útra keltem,
se nem ittam, se nem ettem,
tarisznya húzza a vállam,
térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
hogy öntözzem, alig vártam.

Ne fussatok, lányok,
Öntözködni jöttem,
Üvegembe szagos
Rózsavizet tettem.
Aki ettől is fél,
Bizony kényes lányka,
Én meg se locsolom,
Nem is nézek rája!
(népi locsolóvers)
Tapsifüles nyuszikának
Nagyon sok a dolga,
Piros tojást, hímes tojást
Szerteszéjjel hordja.
Hordjad, hordjad, kis nyuszikám,
Kéket is, tarkát is,
Nekem is van egy tarisznyám,
Belefér még száz is.
(népi locsolóvers)

Húsvét másodnapján mi jutott eszembe,
Locsoló üveget vettem a kezembe,
Elindultam véle piros tojást szedni,
Engedelmet kérek,
Szabad-e locsolni?

Napsütötte szép tájakon
jöttem végig az utakon.
Felém hajolt sok-sok virág,
rózsavizük osztogatták.
Megöntözlek most itt véle,
piros tojást kérek érte.
(népi locsolóvers)

Üdvözlöm e szent ünnepet, a ház minden lakóit,
Kívánom, hogy töltsék vígan ennek minden óráit.
Vagyon itt egy szép virágszál, aki, tudom, öntözést vár,
Mert víz nélkül minden plánta, úgy gondolom, elszáradna!
De hogy ő soká viruljon, szép orcája is piruljon,
Megöntözöm piros vízzel, fogadja el jó szívvel!

Patak mellett mentem,
Azt súgta egy harcsa,
Van e háznál kislány,
Hogy az Isten tartsa!
Meglocsolnám rózsavízzel,
Hogyha előjönne,
Akkor az a kicsi leány
Jaj, de nagyot nőne!
(népi locsolóvers)

E húsvét ünnepnek második reggelén,
Tudják azt már maguk, mért jöttem ide én.
Hamar hát előmbe, százszorszép leányok
Piros rózsavizem hadd öntözzem rátok!
Aztán nyugodt szívvel innen távozhatok,
Emlékül néhány szép piros tojást kapok.
(népi locsolóvers)

Szabad-e bejönni
ebbe a kis házba,
hol lelem, merre van
a ház szép virága?
Meglocsolom egykettőre,
hadd viruljon esztendőre.
(népi locsolóvers)
Liliom virága, hervad egyik ága,
Engedelmet kérek a meglocsolásra.
Csak azért locsolom, hogy el ne hervadjon,
Szülei karja közt szépen megmaradjon.
(népi locsolóvers)

Adjon a jó isten,
Boldog ünnepeket!
Mindenféle jókkal
Lásson el titeket.
Az öreg nagyapám
Ily köszöntőt hagyott,
Örvendjetek vígan,
Jézus feltámadott.
Öröm ez tinéktek,
Énnekem és másnak,
De én is örülök
A hímes tojásnak.
Adjanak hát nékem,
Néhány piros tojást,
Hogy jó kedvvel menjek
Az utamra tovább.

Illatos víz illik rájuk
Ne fuss hát el, szép virágom,
Locsolónak csók jár, három.
a jókedvnek könnyű pírja
borítsa el arcodat.
Szép vagy, szép vagy, mint egy angyal,
ne váljunk el hát haraggal,
beesett a hónunk alja:
elô a bort, nosza rajta!
Minden szôke, barna lány,
Mint a piros tulipán
Virulva-viruljon
Rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni
Szabad-e locsolni?

Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom!

Szépen kérem az apját,
De még szebben az anyját:
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka;
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza.
Szabad-e locsolni?
( népdal)

Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással

Örömmel és büszkén keltem fel ma reggel,
Hogy meglocsoljalak sok-sok szeretettel.
Sok házat bejártam, sok virágot láttam,
De ilyet, mint te vagy, sehol sem találtam!
(népi locsolóvers)
Rózsa, rózsa, szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál,
Napsütésben nyiladozzál,
Megöntözlek, illatozzál.
(népi locsolóvers)

Mentovics Éva: Napsugaras rét illata
Kisnyúl szaladt át előttem,
én meg feléd iramodtam.
Napsugaras rét illata
bújik meg e kis flakonban.
Szemed, mint a hajnalcsillag,
hajad selymén fény ragyog,
remélem, hogy a legfürgébb
locsolód ma én vagyok.
Meglocsolhatlak?

Zöld erdőben kis kankalin
Kinyílott az éjjel,
Kislányok közt a kölnimet
Én locsolom széjjel!
(népi locsolóvers)
Ajtó mögött állok,
piros tojást várok.
Ha nem adnak párjával,
elszökök a lányával

Mi vagyunk a nyuszikák,
Rajtunk gyönyör uszik át,
Ma fog a húsvét lefolyni,
Ma fogunk, ma fogunk
Piros tojásokat tojni.
(Tóth Árpád)
Messze földön jártam
szép harmatos reggel,
aranytündér kútvizéből
vizet merítettem.
Aranytündér kútvizével
öntözgetni járok,
olyan szagos, mint a rózsa,
gyertek ide, lányok

Kinyílott az aranyeső
Én voltam ma a legelső
aki kora reggel
locsolkodni kelt fel.
Minden szőke, barna lány,
mint a piros tulipán
virulva-viruljon
rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni
Szabad-e locsolni?

Locsolni jöttem nem titkolom,
Szép szokás ez így gondolom,
Múljon vizemtől a téli álom,
Bizony most én ezt kívánom!
Ha a hatás múlik is esztendőre,
Ígérem én itt leszek jövőre.
S nem adok az illendőre,
Locsolok én nyakra főre

Korán keltem, hosszú utat járt ma be a lábam,
sok illatos rózsaszálat, gyöngyvirágot láttam.
Úgy látom, a legszebb virág itt áll most előttem,
ne hervadozz, meglocsollak.
Elfogadod tőlem?

































