Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Őszi gyermek versek

2025.06.06

 

 

 

 

 

 Mentovics Éva: Őszutó
 
Felhőbe rejti szép szemét,
aludni tér a nyár,
a strandföveny, a csúszdapark,
a part is néma már.
 
Csak szél suhan a fák alatt,
kereng a rőt levél,
dió feszít az ághegyen,
leugrik, s földet ér.
 
Utána szökken számtalan
- vagy szász meg száz darab -,
mi éretlen, az pár napig
még fenn, a fán marad.
 
Aludni tér az almafa,
a tölgy a kert mögött,
és varjú mondja: - Jaj, de kár,
a nyár már megszökött!
 
Bogárkát, hernyót, kis csigát
hív ott, a rőt avar:
- Nem bánthat itt a zord hideg,
rejtőzz el, jöjj hamar!
 
Tudd, ha felhő pelyhezik
a bérc, a hegy felett,
ölemben minden aprónép
majd békén szendereg.
 

 Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés
 
Hogyha nekem szárnyam volna,
Délre szállnék, mint a gólya.
Nem kellene óvodába
járnom, aztán iskolába.
De azért jó mégse volna
elrepülni, mint a gólya.
Édesanyám bánatában
folyton sírna énutánam.
 
Le is teszek végleg róla,
csak azért se leszek gólya.
Inkább járok óvodába,
azután majd iskolába.
 
S mire mindet mind kijártam,
s mégse nőne ki a szárnyam,
tudom már, hogy mit csináljak:
elszegődöm pilótának.

Kányádi Sándor: Jön az Ősz
 
Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll, lombot ráz.
 
Lombot ráz, diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja
a hosszú napokat.

Kányádi Sándor: Valami készül
 
 
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
 
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

Osváth Erzsébet: Jött őszanyó hideg széllel
 
Jött őszanyó
Hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel,
Sárgák lettek
A levelek,
Fújtak, fújtak
Őszi szelek.
 
Fújtak, fújtak
Őszi szelek,
Lehullottak
A levelek.
Ott vannak
A fák alatt.
Látod a sok
Aranyat?

Orgoványi Anikó: Pocsolya
 
 
Ez aztán a nagy csoda!
Locsi-pocsi pocsolya!
Fejen áll benne az ég,
boldog, aki belelép.
 
Óvakodok egy lábbal,
hullámzok a világgal,
beleugrok kettővel,
manók ugranak széjjel.
 
Belenézek, s meglátom,
a fordított világom,
lenn a mélyben süt a nap,
felhő bújtat kishalat.
 
Lábam alatt madár száll,
fejen áll a virágszál,
mélyben zúg egy katica,
gyűrűzik a fa lombja.
 
Licsi-pocsi pocsolya,
ez aztán a nagy csoda!
Nézz bele és meglátod
a nagy kerek világot!

Fésűs Éva: Őszi dúdoló
 
 
Mít síratsz te kismadár?
Elrepült a dárga nyár.
Búzaszem nem terem,
Köd szitál a földeken.
Tarka lepke merre jársz?
Véget ért a lenge tánc.
Itt az ősz, csendes ősz,
lopva lép a fürge őz.
Béka mondja: kutykurutty!
Kis porontyom, menj,aludj!
Jó gyerek nem brekeg,
Téli álom lepte meg!

Kopányi László: Őszi vers
 
Őszi reggel gyerekek,
színesek a levelek.
Sárga, vörös, barna mind,
az erdőjáró fázik kint.
 
Szivárvánnyá vált az erdő,
vízmosta lett minden lejtő.
Csörgő zörgő avar lepel,
őszi szellő fagyot lehel.
 
Barlang mélyén morcos medve,
nem készül már nagy tettekre.
Búsan nézi nyárnak hátát,
behúzza a fázó lábát.
 
Tücsök s bogár bezárkózik,
daluk halkan ringatózik.
Gyere vissza tavasz testvér,
két jó barát együtt megfér.

Tarbay Ede: Őszanyó
 
Kontyos kendős ősz-anyó
Söpröget a kertben,
Vörös arany falevél
Ripeg-ropog zörren,
 
Reggel-este ruhát mos,
Csupa gőz az erdő,
Mosókonyha a világ,
A völgy mosóteknő

Kányádi Sándor: Még süt a nap
 
Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
 
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
 
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
 
Napközben meleg van , meleg.
Sütkéreznek a verebek.
 
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
 
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
 
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
 
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
 
tudják mindezt a levelek,
s a fának búcsút intenek.
 

Orgoványi Anikó: Őszi színek
 
 
Ősz apóka előveszi
festővásznát, ecsetét,
színesíti a lombokat,
ebben leli a kedvét.
 
 
Minden zöld volt még a nyáron,
most tobzódik ezer szín,
sárga, narancs, barna, bordó,
bíborvörös, élénk pír.
 
 
Arany a dió levele,
halványsárga a kőris,
izzik már a galagonya,
lángol a vadszőlő is.
 
 
Ősz apóka elégedett,
elkészült a színes kép,
így pompázik, míg szél úrfi,
mindent szépen le nem tép.

Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap
 
Bandukol az őszi nap
s megáll minden fánál.
Bandukol és elidőz
minden iskolánál.
 
Meg-megáll és elidőz...
mire is kíváncsi
vajon ez a szelíd, ősz
Nap-tanító bácsi?
 
Meg akarja tudni, hogy
rendesek-é, jók-é
akik nála nyaraltak,
nincs közöttük kópé.
 
Nem bújt-é a pad alá
az a virgonc Pista,
s vajon az a Bandikó
most is olyan lusta?
 
S följegyzi, ha rosszat lát,
föl bizony, barátom, -
s megégeti orrukat
majd a jövő nyáron.

Orgoványi Anikó: Szüret
 
 
Körte pottyan, dió koppan,
alma mosolyog a fáról,
mogyoró roppan, szőlő csusszan,
csurran a must a pohárból.
 
Szusszan a szilva,
rottyan a nedve,
megfőtt a lekvár,
kend a kenyérre!
Hamm!

Szalai Borbála: Makk-emberke
 
 
Makkot szedtem tölgy alatt,
gyorsan telt a nagy kalap.
Tudtam én már előre,
mit csinálok belőle
 
kutyát, macskát,
gólyát, darut,
zsiráfot is,
hosszú nyakút,
 
csacsit, lovat,
bocit, kecskét,
s a végén egy –
makk-emberkét…
 
Makkból lesz a hasa, feje,
gyufaszálból lába, keze…
Makk kalap lesz a kalapja,
hogy ne fázzon a kobakja..

Osvát Erzsébet: Ribillió
 
 
Ez aztán a ribillió, 
 
lepottyant egy rakás dió.
 
Hogy lepottyant, összekoccant,
 
összekoccant, nagyot koppant.
 
A tolvaj szél járt a kertben
 
láthatatlan köpönyegben.
 
A diófát megtépázta,
 
megtépázta, megdézsmálta.
 
Aztán eltűnt, mint a pára,
 
köd előtte, köd utána.

Csanádi Imre: Alma
 
Érik az alma,
hajlik a gallya,
fűre hajlik, mint egy sátor,
sok édes almától.
Szedjük,
kapjuk,
habosra harapjuk, –
a többivel mi legyen?
Holnapra hagyjuk!

Mentovics Éva: almaszedés 
 
 
Már messziről mosolyog,
rám nevet a fáról.
Mintha csak azt suttogná:
szedjem le az ágról.
 
Karomon a kis kosár,
szaladok is menten,
hogy az érett, roppanós
almákat leszedjem.
 
Terebélyes fa alatt
lábujjhegyre állva
leszakajtom sorba mind,
s rakom a kosárba.

Orgoványi Anikó: Vackolós
 
 
Nézzétek csak gyerekek,
peregnek a levelek!
Mint a lepke száll virágra,
úgy peregnek földre, sárba!
 
Ki erdőbe, ki mezőre,
ki a nedves, puha földre.
Lesz belőle takaró,
süninek meleg kuckó.
 
Belebújik télire,
nem fázik majd a füle!
Túl sokat nem vacakol,
Álmodik a tavaszról.
 
Dénes György: Öreg fa
 
 
Öreg fa odvában
bagoly huhog,
öreg fa lombja
hajlik, susog,
öreg fa ága
makkot terem,
pulyamakk szunnyad
édesdeden.
Szunnyad a tölgy is,
hallgatag áll,
éjjeli holdfény
zeng, muzsikál,
körül az erdő
hajlik, inog,
öreg fa odvában
bagoly huhog.

Mentovics Éva: A katicabogár álma
 
 
A Nap fényes aranyfátylát
cakkos felhő takarja,
apró, pettyes katalinka
repül fel, a magasba.
 
- Kérlek, felhő, libbenj arrébb,
ne fedd el a szép Napot!
Hogyha nem süt, úgy reszketek,
hamarosan megfagyok.
 
Ám a felhő kevély, dölyfös,
szíve hideg, mint a jég.
Reszket, sír a kis katica:
- Megdermedek, itt a vég!
 
- Bújj csak ide, kis bogárka,
vastag dunnám eltakar! -
emelte meg levélkéit  
csábítón a rőt avar.
 
Alábújt a kis katica,
elpihent az avarba’.
Ott alussza téli álmát,
majd felébred tavaszra. 

Csanádi Imre: Őszköszöntő
 
Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Zigány Árpád: Melyik kell?
 
 
- Alma, körte két kosárban:
Melyik kell neked?
Válassz, hogy a körtét, vagy az
almát szereted? -
"Ha már szabad választanom,
édes jó anyám:
A körtét is, az almát is
kiválasztanám."

Pósa Lajos: Őszszel
 
 
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készűl olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.
 
Kérdezem a falevelet:
Mért oly sárga? Talán beteg?
Azt feleli a falevél:
Nemsokára viszi a szél.
 
Ne szállj, kedvem a fecskével,
Sem a sárga falevéllel,
Majd visszajön még a fecske,
Lesz még a fán levelecske!
 
Benedek Elek: Gólya, fecske útra készül
 
 
Gólya, fecske útra készül,
Búcsúzódik a fészkétül.
Kelepelnek, csicseregnek,
Szép nyár múltán keseregnek,
Jaj de búsan keseregnek!
 
Még egy-két nap s aztán vége,
Eltűnnek a messzeségbe,
S gonddal épített fészkükbe
Az élelmes veréb ül be,
Az élelmes veréb ül be!
 
Üres már a ház is, kert is,
Csend szállta meg azt is, ezt is.
A gyermekek, az unokák
Mind itt hagyták nagyapókát,
Szegény öreg nagyapókát!
 
Tűnődünk a nannyókával:
Mi lesz most a sok almával?
Az almával, a dióval?
A szép piros mogyoróval?
A szép piros mogyoróval!
 
Hej, ha itt volna Lacóka!
Sóhajtozik nagyanyóka.
Hát Évike! mondom rája,
Nagyapóka gyöngyvirága!
Szép nevetős gyöngyvirágja!
 
Nem búsulnánk az ősz miatt,
Nem volna a kertünk kihalt.
Almát, körtét együtt szednénk,
Egész nap csak együtt lennénk,
Oh, milyen boldogok lennénk!

Zelk Zoltán: Varjúnóta
 
Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.
Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.
 
A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.
Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár.
Megosztás: Facebook TwitThis Kategória: Gyermek versek, mesék Hozzászólások  

Őszi gyermek versek hozzászólásai

Szólj hozzá

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.002 mp