Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében
A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.
(Szabó Lőrinc fordítása)
László Noémi: Indián nyár
elillanóban
fénye visszaint
előle csengve-bongva
rebbennek szét a hangok
míg elrendezed őket
mélységeid szerint
szakítsz talán időt
hogy elnézd azt a színt
ott azt az éji bíbort
amint felnő a fákon
s hogy elsimítsd a hűvös takarót
amit a szél a vízre
s a csillagokra rávon
Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.
(J. R. Ward)
Snorri Hjartarson: Itt az ősz
Az éjjel megjött az ősz.
Bíbor ködként úszott a víz felett.
Csókjába beleborzongott a tenger.
Ahol partot ért
rozsdavörösbe lobbant a hegyoldal
s az út szélén
megőszült a fű
a zúzmarától.
Aranyosi Ervin: Eljött az ősz
Eljött az ősz, mint minden évben,
s hogy miért kedves énnekem?
Talán, mert folyton megcsodálom,
színessé teszi életem..
Kimegyek hát egy árnyas parkba,
s körül hordom tekintetem.
Figyelem múló szép varázsát,
hogy mit mutat megint nekem.
Levelek szállnak ágról-ágra,
kergeti őket lenge szél.
Elmúlást hozva a világra,
egy újabb tavaszról mesél.
Hallgatja Napunk fenn az égen,
aranyló fénye megkopott.
Nem ragyog úgy, mint nem oly régen,
fényéből tán a Hold lopott.
Nézem a fák színes ruháit,
mind-mind bohócnak öltözött.
Érzem bohémmá őszült lelkük
mesevilágba költözött.
Talán a Föld most halni készül?
Vagy csak álmodni megpihen?
Megállna örök körforgása?
- Az nem lehet, én nem hiszem!
Mégis leveti rőt ruháját,
eldobja mind a színeket,
pucér fákat már nem takarja,
s a gúnyos szél megint nevet!
Nézem a megalázott fákat,
hisz nem csak levelük veszett,
hitük sincs már, s tán tőlem várnak,
új tavaszra ígéretet.
Ne sírjatok, nincs minden veszve,
épp csak a szél megágyazott,
álom borul a nagy világra,
s ne félj te fa, nem vagy halott!
Csupán csak megpihenni kéne,
tavaszra erőt gyűjteni,
álmodni boldog, szebb világot,
amit új év tölt majd teli.
Nem múlik el soha az élet,
egy nap majd újjá születik.
Legyetek büszkék a jövőre,
ti lesztek majd a szüleik.
Az elmúlás csak pillanatnyi,
halált új születés követ.
Nehezen megy, ki menni készül,
s örül, ha újra eljöhet.
Kísérjen halkan öröm-óda,
zenéljen hozzá kósza szél.
Álmod erőd majd visszaadja,
hogy újra élő, s szép legyél!
Ady Endre: Őszben a sziget
Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Láttam ma a szigetnek
S fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Legény-volt őszi szívemnek.
Nem vádolok és nem irigylek.
immár hat évvel,
Hat ősszel megcsatáztunk
S mégiscsak volt egy kis tavasznyi,
Kurta tavasznyi,
Kerülgető boldogságunk.
De, óh, mért nem kezdhetjük újra,
Újra és mindig
Regényét a szigetnek?
Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Szégyenlem a szívemnek.
Aranyosi Ervin: Az őszi Nap
Az őszi Nap fejét párnájára hajtja,
Hegy felett az arcát kis felhő takarja.
Sárgás fénye kopott, nyárba belefáradt.
Árnyéka rőt-vörös, kinézete bágyadt.
Színeit a múló természetre festi,
bokrokra és fákra szemét rámereszti.
Amerre csak ellát az ősz otthonában,
sárguló levelek maradnak nyomában.
Sárguló levelek, vörösek és barnák,
a kikelet zöldjét mind-mind eltakarják.
Végső színes bálra készül a természet,
árnyat adó lombot fal fel az enyészet.
Levéltakaróját a földre teríti,
hűvös őszi széllel kedvünk keseríti.
Esővel önt nyakon, a lelkünkbe gázol,
hosszú út porába fényes csíkot mázol.
Szomorún pislákol az ősz Napsugára,
a hegy mögé bújik, hagyjuk hát magára.
Ábrahámné Ági: Ködös hajnal
Nézem a felkelő napot, miközben az ősz illata lengi be a tájat.
Látom már, az éjszaka a nagy zivatar leszakított egy öreg faágat.
Érzem az ázott föld s fűszagot, és ízét szájamon langyos hajnali szádnak
Hiszem, hogy nem győz le a csúf világ, és reánk együtt még csodás napok
várnak.
Ady Endre: Őszülő erdők rettegése
Őszülő erdők rettegése,
Gyásza van a szivemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb szineit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.
Nyarat lelkem már nem is fájlal,
Száz szinű, pazar, szomoru kedve
Szórja sugarát kifogytáig
Őszt-borongató, szőke fejedre,
A te macskás, ifjú fejed
Lelkemből vert új koronájára.
Az Ősz nap-órája megállva
Figyeli szánk gyáva közeledtét,
Néha a köd hó-szagot érzet,
Agyaink színes avarra vetvék
S őszi erdőkből kidalol
Szerelmünk gyász-hitü rettegése.
Aranyosi Ervin: A jó, öreg Ősz, visszatér
Tovatűnt már a zöldellő Nyár,
az égre bíbort fúj a szél.
Forog a kör, s a festőművész,
a jó, öreg Ősz, visszatér.
Palettáján, megannyi színből,
hangulatból, élményt kever.
A természetben a sokszínűség,
a tél előtt, életre kel.
Sárgul a lomb, vörösbe hajlik,
reszket az ágon száz levél.
A félelem az elmúlástól,
uralkodik azon, ki él.
De vajon kell-e félni tőle?
Minden Telet, Tavasz követ!
Örülni kéne most az Ősznek,
s megmozgatni minden követ.
Kiélvezni az érettséget,
gyümölcseit, mit ránk hagyott.
A körforgás nem érhet véget,
az idő száll, s nem vagy halott!
Pár pillanat az életünkből,
s a körforgásunk meg nem áll.
Álomra készül a világunk,
s vágyjuk: - a tavasz jönne már!
De addig is, szeress és élvezz
minden rád váró, szép napot.
Örülj az Ősz művészetének,
szépségeit ezért kapod.
Hangulatod ne hagyd borongni,
fogadd a szépet lelkesen.
Csodálkozz rá az őszi lombra!
Én is e változást lesem.
A változás, az élet kulcsa,
Túlélni? - Az csak gyenge cél!
A levegő egy helyben állna,
ha nem kergetné lenge szél.
Csodálkozz rá az őszi tájra,
gyönyörködj benne, élj vele!
Aki szépségét meg nem látja,
egyedül az halhat bele.
Ady Endre: Párisban járt az Ősz
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborok,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Aranyosi Ervin: Őszi hangulat
Az őszi szél a fák lombjába mar,
a föld színét festi a rőt avar.
Levetkezett fák - látom - szinte fáznak,
behódolnak az őszi elmúlásnak.
Csalóka ez a bús, komor halál.
Színesebb mint egy téli karnevál.
Művész se tud tán szebbet festeni,
e színkavalkád oly csodás, isteni.
A természet szép álmokat kíván,
altató csókja még elbűvöl talán.
Érett gyümölcsét azért is raktuk félre,
hogy felkészüljünk a hideg, hosszú télre.
Ana Blandiana: Hagyd meg, ősz
Hagyj nekem zöld fákat, ősz!
Nézd, szemeim adom neked.
Sárga szélben tegnap éjjel
A fák sírva letérdeltek.
Hagyj nekem kék eget, ősz,
Szórj villámot homlokomra!
Éjszaka - az ég a fűben,
Majd széthasadt, hajladozva.
Hagyd meg ősz, a madarakat,
Űzd el inkább lépteim!
Hajnal egén csordogáltak
Pacsirták üvöltései.
Hagyd meg, ősz, a füvet, hagyd meg
A gyümölcsöket,
Medvét ébren, itthon gólyát,
A nappali fényeket!
Hagyd meg ősz a nappalt, ne sírj
A napba füstfelleget!
Sötétíts el inkább engem,
Úgyis esteledem.
(P.Tóth Irén fordítása)
Aranyosi Ervin: Üzen az Ősz
Üzen az Ősz: - Nyugodj le végre!
Minek a lázas rohanás?
Ülj le egy padra, nézz fel az égre,
érintsen meg bűvös varázs.
Ne rohanj el az élet mellett,
engedd a szépet hatni rád.
Akik megállnak, szépre lelnek,
azokkal megáll a világ.
Mikor lassulsz lecsendesülve,
a lelked is életre kel.
Nem erőlködsz nekifeszülve,
a lét értelmét éred el!
Hagyod, hogy vigyen áramlása,
s eljuttat céljaid felé.
Segít a szíved dobbanása,
s vágyad az utat meglelé.
Nem is kell megkeresni módját,
csak csendben, várni, hogy legyen.
Nem kell "harccal legyőzni Tróját",
s átmászni minden gond-hegyen.
Nem kell balgán sikerre törni,
harcban legyőzni másokat.
Elég egy székben hátradőlni,
s teremni hagyni álmokat.
Szebbet teremthetsz szeretettel,
lélekből kapva az erőt.
Szebb világot alkot az ember,
békéset, s tisztán élhetőt.
Nem hajt tatár, anyagi érdek,
szíved csak szépre éhezik.
Érzéseid vonzzák a szépet,
amely úgyis megérkezik.
Engedj el végre minden görcsöt,
s hagyd, hogy a csónakod vigyen.
A pillanat, ha lazán töltöd,
úrrá lesz minden irigyen.
Álmodj nagyot, álmodj merészet,
s figyeld, a gondolat teremt!
Valóra váltja az egészet,
neked adva a végtelent.
Üzen az Ősz: - Nyugodj le végre!
Engedd csak szállni az időt!
Ülj le egy padra, nézz fel az égre,
figyeld a vágyad, s hagyd hatni őt!
Ágh István: Szép őszi nap
Angyalkék mennybolt, méregzöld moha
vonzása tartja egyensúlyban még
a nyárfalombok sárga tömegét,
inkább fölszállna mint lehullana
minden, megáll a nyúl fölött az ölyv,
és nem folyik, mi folyna, a Duna,
horogra akadt hatalmas csuka,
fekszik a halász csizmája előtt,
így maradna már, mint egy ünnepély
ragyogó képe, ha a lódarázs
békén hagyná az égi masinát,
s nem tombolna az ablak üvegén,
s a szellő vagy a bujkáló madár
nem piszkálná meg azt a levelet,
melytől az erdő is hullani kezd,
s peregve száll levél levél után,
ahogy lassanként ideje lejár
nemzedékem közül mindenkinek,
kivárhatnánk, míg beesteledik
az időtlennek tűnő délután,
hol az ígéret örök napja süt
mindannyiunkra, mintha legalább
még annyi volna hátra, miután
nem a szívünkből telel ki a föld,
és nem nyaggatnak belső nyavalyák,
ha a felejtés érzéstelenít
minden fájdalmat, s nem volt, ami nincs,
és nem lesz görcs meg tudathasadás,
ilyenkor tör föl a sose halunk
meg, fölpörög a heje-huja tánc,
hitesd magaddal te is, szuggeráld,
fiatal vagy, fiatalok vagyunk
kettesben itt a csárda teraszán,
bár a kabátunk szárnya földig ér,
ábrándjainkat négyökrös szekér
viszi tovább.
2025.06.07 
Kategória: 