Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Szerelmes versek... 1

 

 

 

 Keresztury Dezső: Elmondhatatlan
 
 
 Ó, hogy iramlik, hogy ragad
     a napok vad vágtája! Nézd
     mint vonz a lomha áradat,
     ó, nézd a világ tengerét!
     Örvény kap el s mint a kitárt
     mélység fölött az egyetlen igaz cél,
     úgy int felénk a hű, szilárd
     sziget, mit éveinkből építettél.
  
     Mint párát, átszakít a fény,
     oldódom, siklom, mint a hab,
     de te vagy a part és a héj,
     hol illó lényem megmarad;
     a gyökér vagy te, én az ág,
     mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
     s a gondok vad vércsehadát
     a te szavad riasztja el felőlem.
  
     Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
     hogy mondjam el, mi vagy nekem,
     hogy mondjam fényed mély delét,
     hogy mondjam: ez a szerelem,
     hogy mondjam el a hű hitet,
     hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
     hogy mondjam el az életet,
     hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

Kölcsey Ferenc: Szerelemhez
 
 
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a szél,
A Dalos bolyong magában,
S keble búsabb lángra kél.
Könny között tolul szemére
A benn küzdő gyötrelem;
Önts, ah, balzsamot sebére,
Boldogító Szerelem!
 
Minden lepke lél virágot,
Harmatot minden virág;
Én tekintem a világot,
Bús magány az s pusztaság.
Istenné, kit hajnalában
Hű karod vitt mint vezér,
Most ím égető napjában
Híves árnyat tőled kér!
 
Vagy ha kedved szép egében
Több remény nem bíztat már,
S csillagod rezgő fényében
Nincs egy enyhítő sugár:
Küldd el véglehelletemre
Még egyszer hív angyalod,
S tőle bérűl húnyt szememre
Könnyáztatta fátyolod.

Nyiraty Gábor: Boldogság
 
 
Boldogság. Lehet egy szó,
lehet egy ölelés,
lehet egy lehulló,
őszi falevél.
Mi vagyok én teneked,
és mi vagy te nekem,
a boldogság lehet,
kettőnket jelent.
Nézlek, amikor alszol,
érzem, hogy szeretlek,
akkor is, ha haragszol,
te vagy a mindenem.

P. Pálffy Julianna: Szívem a szívedre
 
 
Elfutni volna kedvem,
menekülnék messzire,
nem is olyan messze, csak
odaborulnék a szívedre.
Hallgatnám csendben,
érezném mennyire dobog,
válaszul visszadobognám:
Még mindig a tiéd vagyok!
 
Várok Rád - félek nem látsz,
nem ér el, de nyújtom a kezem,
elfelejtettél - mit tegyek? -
mondd meg Kedves, nekem.
Úgy hiányoznak a szavak,
a szád, a mosolyod, a szemed,
csak az emlékeimben él, milyen
gyöngéden érintett a kezed.
 
Néha elcsitulsz bennem,
néha a pokol tüze éget,
mert tudom, hogy nem lehet,
nem szabad szeretni Téged.
Parancsolnék én a szívemnek,
ne verjen, ne dobogjon hiába,
mégis - mit tehet az ész, ha
a szív érzi, ki az igazi párja.
 
Elfutni volna kedvem,
nem is olyan messzire,
a karjaid közé, csak
odaborulni a szívedre.
Nagyálmos Ildikó: Mondanám
 
 
Most mondanám, de nem lehet,
már nem hiszed, nem hallgatod,
de fehérre mosnám alattad
a besározott harmatot,
és vinnélek messze, messze el,
fogam közt, égő mellemen
altatnálak minden este el,
és ringatnálak. Kedvesem.
Én évek óta nem láttalak,
úgy érzem, elrejtve a fény,
hallgatok, elfojtom magamban
az igazat, hogy nincs remény,
hogy nem lehetek, s te nem lehetsz,
soha, de soha, jól tudom,
semmikor nem voltam tiéd,
és mégis hozzád tartozom.

 Preszl Éva: Tűzvirág
 
 
Kezedben tört varázs,
Szemedben fényparázs,
Markodban a világ.
Mondd tovább, tűzvirág!
 
Mosolyod, ha akar,
Napot is eltakar.
Álmomban elszálltam,
Vágyadban ott jártam.
 
Tűz volt a szerelmed,
Föld-ég az Istened,
Föltépett sebeket,
Örökre feledted.
 
Mosolyom, ha akar,
Minden nap betakar.
Somolygó tűzvirág,
Mondd, miénk a világ?
P.Pálffy Julianna: Intermezzo
 
 
Valamikor réges-régen, rám talált ez a dallam,
sokáig nem ismertem, címét nem jegyeztem,
csak ott élt a szívemben - gyönyörűen szólt -
szárnyalt velem a képzelet, soha nem feledtem.
Álomképet hozott felém, tudtam és vártam,
valaki majd válaszol, az ő szívében is nyár van;
összecseng most e kettő, az édes szerelem
és a muzsika - elvarázsolt, itt van velem.
 
Amikor hallom, olyan, mintha itt lennél még,
varázslat tart fogva, mintha nem is én lennék,
te szólnál hozzám, kezed fogná a kezemet,
selymes száddal simogatnál, édes csókokkal
becéznéd a szememet, adnál és kérnél, bíznál
és szeretnél, s akkor, eltűnne a fájó messzeség,
mert - ebben a gyönyörű, mesebéli zenében,
ott van a múltunk - a kezdet, a jelen és a vég

Palásthy Árpád: Öregek szerelme
 
 
Megérzed azt, ha hozzádérve
Arcomról eltűnik az árnyék,
Nem várok tőled nagy szavakat,
Mert egy érintés szebb ajándék.
 
Megérzed azt, ha egy pillantás
Ezernyi színt gyűjt egy sugárba,
Megleled benne azt a kincset,
Melyet kutathatsz mindhiába.
 
Végül megérzed azt, ha hívlak:
Vitorlánk fehér szárnya lebben,
Hajónk elhagyja majd a tengert,
S eltűnünk fent a végtelenben.
Paul Verlaine: Hallgasd a szelíd dalt 
 
 
Hallgasd a szelíd dalt szíveddel,
érted sír, s mert reméli: tetszhet.
Halk és könnyű, mint lehellet:
Moha fölött fut így a csermely.
 
Ismered a hangot (s szeretted?):
ragyogását már fátyolozta,
mint bánatos özvegy, de tiszta
büszkesége mit sem felejtett,
 
s ha őszi szelek hasogatják
nagy fátylát, libbentve mutatja
az ámult szemnek, hogy alatta
csillagként ragyog az igazság.
 
E hang, hogy újra rátaláltam,
azt mondja: életünk a jóság,
s minden gyűlölség és mohóság
nyugtalan elvész a halálban,
 
s mondja: a szív egyszerűsége
felett örök glória reszket,
s aranylakodalom a legszebb
s a győzelem-nélküli béke.
 
Szeresd: szerelem dala, szent hit,
makacs hit ez és nászi ének.
Hisz maga is gyógyul a lélek,
mikor egy másik lelket enyhít!
 
"Fáradozik" s "az Úrhoz óhajt",
haragtalan tűrés a gyásza,
s oly tündöklő a tanitása...
Hallgasd csak, óh hallgasd a jó dalt.
 
(Szabó Lőrinc fordítása)

Oláh Gabriella: Ha elmondhatnám...
 
 
ha a szív vezetné tollamat
megdermedne a pillanat
az este sosem jönne el
a fény tudná: maradni kell
helyettem simítaná arcodat
hisz' más utánam nem marad
lágy gondolat leszek csupán
mely megérint izzón, puhán
s agyadba karcol egy jelet
itt voltam, éltem, szerettelek...
Molnár Rózsa: Szerelem
 
... az éjszaka sötéten lopakszik.
Csendben matat a tájon...
az éberség izma rezzent pilládon,
lassan fehérülő álom-virágodból
kiröppen fekete szembogarad
és szobádban köröz újra...
 
Miféle erő nem hagy nyugodni?
Érezlek, pedig messze vagy...
és függőleges elválasztóvonalaim,
a falak
felé fordulva szemezgetem az éjszaka mondatait,
hogy összeállítsak egy igazán neked hangzót,
létem és léted vibrálásából...
 Paul Verlaine: Az én meghitt álmom
 
 
E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.
 
Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,
hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.
 
Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom,
s neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;
 
nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.
 
(Tóth Árpád fordítása)

Pataki Glica: A didergő Világ
 
 
A hidegtől dermedt kezemet,
Ujjaid melegével melengetted,
Selymes, fehér szakálladdal, az
Arcomra lopott csókodat,
Elrejtetted.
Véletlenül Poéta vagy Te is,
Sebbel-lobbal lobbansz lángra,
S lángoló
Szerelmünk
Odaadjuk
A didergő Világnak.

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.017 mp