A. Túri Zsuzsa: Összekapaszkodva

Valaki régóta követ
Az utamon,
Lépésről lépésre,
Keze a vállamon,
Valaha ismertem,
Valaha szerettem,
Úgy rémlik, kértem is,
Maradjon mellettem,
De az út rögös lett,
Hosszabb, mint gondoltam,
Én sem vagyok már oly
Vakmerő, mint voltam,
Bezárult a szívem,
De ő csak jön velem,
Szólnék, de nem tudok,
Küldeni nem merem.
Ki tudja mért van itt,
Ki tudja, mit vár még,
Ha szívéhez egyszer
Új utat találnék,
Megkérdezném talán,
miért hisz még bennem?
Miért nem enged el,
hogyha el kell mennem?
Összekapaszkodva
Lépkedünk és tudom,
sokáig így lesz még:
keze a vállamon,
szótlanul s remélve
hogy túl a közönyön,

megállok majd egyszer,
s mindezt megköszönöm.

A. Túri Zsuzsa: Szeretlek, tudod?

Szeretlek,
Tudod?
Mások eldobott álmait,
Megunt rongyait
Fel nem veszem
többé.
Elsodor a lét
Zavaros folyama messze,
Tőled sodor el
S válik hitem
köddé.
Szeretlek,
Tudod,
Lázas, beteg világomban
Amíg lélegzem,
Úgy szűrődsz át rajtam,
Mint csipkefüggönyön
a fény.
Szeretlek.
Tudod.
Messze kihunyt tegnapokban,
Elszürkült mában
Derengő jövőben
Hogy Te is létezel:
Remény.

A. Túri Zsuzsa: Szabadon

Szabadon szárnyalni
Szürke hétköznapok felett,
Átrepülni a kietlen s vad tájakon
Veled,
Összebújva, összeforrva,
Egy anyaggá összegyúrva,
Minden vágyam ez.

A. Túri Zsuzsa: Szerelmes vers

Kezed bilincs kezemen,
szíved súly a szívemen,
mozdítani nem merem,
a létezés titok.

Szemed, mint nyáron az ég,
vihar előtt sötétkék,
végleg beleolvadnék,
az alázat titok.

Könnyed íze tengeríz,
ajkamon sós tengervíz,
mennybe és pokolba visz,
a szerelem titok.

A. Túri Zsuzsa: Ki mondja meg?

Ki mondja meg, merre menjek,
Mennyit bírok, mennyit merjek?
Ki segít nekem, ha szépen,
alázattal én megkérem,
segítsen nekem túlélni,
tenni, hinni és remélni?
Ki segít, hogyha már nincsen
Semmi álmom, semmi kincsem?
Kire nézzek, kihez szóljak?
Kinek lábához omoljak?
ki kísér el, ha elvesztem,
ki cipelné a keresztem?
Ki biztat, hogyha megállok,
fáradtan, én, vén zarándok,
éjfekete rémképekkel,
lelkemben ezernyi sebbel,
ki csitítgat, ki vigasztal,
ki biztat és ki magasztal,
ki mosolyog, ki hisz bennem,
ki mondja meg, mit kell tennem?

Nincsen múzsa, nincs tehetség,
Szenvedés van, múlt és emlék,
Rettegés kegyetlen mától,
Rettegés szörnyű haláltól.

A. Túri Zsuzsa: A boldogság

Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.
Nézz és láss meg te is
minden diófában
lágy bölcsőt, koporsót,
ágyat, könyveket,
önmagára való reakciójában
a végtelen arcán
nyálkás könnyeket.
Az öröklét káosz,
káosz az öröklét,
hogyha időm volna,
elhinnéd talán,
felhőlajhárok közt
nézd a madár röptét,
tökéletes minden,
sejtelmes talány...
A véletlenekben
meglátom az Istent,
mikor épp nem várnám,
néha rámkacsint,
ilyenkor elhiszek,
megköszönök mindent,
aztán csendben várom,
hátha újra int.
A boldogság, tudod,
olyan, mint a zápor,
amely hirtelen a
nyakadba szakad,
amikor nem vártad,
és te bőrig ázol,
ő tovatáncol s csak
pár tócsa marad.