Aranyosi Ervin
Teremts magadnak szebb világot!

Mikor arra gondolsz, hogy mi végre lettünk,
rájössz, hogy a pénz nem lehet úr felettünk!
Rájössz, hogy az ember teremteni képes,
s ezen a világon bármi lehetséges!

Mert a képzeletnek soha nincs határa,
csak a szolgaságnak lehet kincs az ára.
Nem uralhat senki, része vagy a létnek,
és a vágyaidtól szabadabb a lélek.

Bármit megteremthetsz, ha képes vagy hinni,
csak a hit vizéből ne felejts el inni.
Gátat a csodáknak csak elméd emelhet,
álmokat aggódás ásója temethet.

Higgy hát önmagadban, higgy a szeretetben,
s meglátod a fátyol, a titokról fellebben.
Múltnak nincs hatalma, soha többé rajtad,
valósítsd meg álmod, szívedből akarjad!

Hit, vágy és akarat legyen varázspálcád,
lásd a mindenséget felkínáló tálcát.
Válaszd azt, mi jobbá, szebbé teszi léted,
s tudd, hogy félelmeid örömre cserélted.

Felejtsd hát a múltat, élj csak a jelenben,
s ne félj a jövőtől, bízz a szellemedben,
mert amiről álmodsz, az válhat valóra,
hadd legyen a jövőd csupa boldog óra!

Aranyosi Ervin: Az élet gyönyörű!

Az élet tényleg gyönyörű,
csak tudni kell megélni!
Arcunkra mosolyt ölteni
és semmitől sem félni!

Álmodni ébren álmokat,
valóra váltva őket,
Szabaddá téve lelkeket,
az újra készülőket.

Érintés, mosoly, szeretet,
bélelje a világot,
s legyen boldog az idegen,
aki nevetni látott!

Nézz szét, az élet gyönyörű,
engedd látni a szíved!
Legyen csodás minden napod,
kövessen számos híved!

Mutass példát: Szeress, nevess,
keresd a boldogságot!
Keresd a lét szebb oldalát,
s biztosan megtalálod!

Aranyosi Ervin: A mosoly ékszer

Szájad szegletében valami ott játszik.
Ne rejtsd véka alá, - hidd el - jobb ha látszik!
Mert a mosolyodnak e vidám játéka,
szeretet gyöngyszeme, szíved ajándéka.

Nincsen olyan ékszer, ami jobban állna,
amitől szép arcod gyönyörűbbé válna.
Ha egy másik ember megáll veled szembe`,
a "mosoly ékszere "jusson az eszedbe.

S látni fogod aztán, hogy a mosoly hat rá,
mert nincs ki sajátját magának tarthatná.
Visszakapod menten, bár tán nem is vártad,
visszatér ha szíved szélesre kitártad.

A mosolyát látva szíved felmelegszik,
hozzászoksz, hogy használd, s egyre jobban tetszik.
Egyre többször hordod, fényesíti napod,
s lelked gazdagítja, mikor visszakapod.

Aranyosi Ervin: Mosolyvarázs

Te, aki vágysz szép életet,
Megálmodsz egy új holnapot.
Lehet szebb napod s éjjeled,
S hidd el, hogy ezt meg is kapod.

Szívedben ott él a parázs.
Izzítsd tüzesre lelkedet!
Segítsen a mosolyvarázs.
Siker kísérje tettedet.
Mosoly ragyogjon ajkadon,
s vidám szemedbe bárki néz
- Varázsos minden alkalom -
mely stresszelt szívet megigéz.

Borúra öntsél hát derűt,
adj új ruhát, új szövetet!
Szép hangú, zengő hegedűt,
s mint, aki újjá született,
adj új hitet és titkodat,
oszd meg csak bátran bárkivel!
Az élet gyorsan elszalad,
s nem mindegy mit, s miért teszel.

Élvezd a mát, mert benne élsz,
s holnapot tervezz lelkesen!
Szíved vezessen, ne az ész!
A társaiddal kedvesen
bánj! S látod, azt kapod,
amit te adtál már sokat.
Arcodon érezd a napot,
S deríts mosolyra másokat!

Aranyosi Ervin: Miben hiszek?

Aranyosi Ervin: Ha adsz - gazdagodsz

Ha szíved adod másért, az tiéd is marad!
Hagyd hát fent repülni szeretet-madarad!
Ne tartsd magadban derűd, áraszd a mosolyod,
másokra fényed szórni, van pár száz komoly ok!

Hálád szálljon vissza, emeljen végre fel,
mind, aki jót cselekszik, ennyit megérdemel!
Add csak magad, sose sajnáld, s még többed lehet,
visszatér a szívedbe a jóság, s szeretet!

Amit szétszórsz a világban, vissza is kapod!
Örülj minden boldog percnek, legyen szép napod!
A Nap fénye beragyogjon, rád áldás legyen,
engedd, hogy a szereteted gazdaggá tegyen!

Aranyosi Ervin: Szívedből szólj!

Szívedből szólj, s másoknak küldd el azt,
Vidíts, taníts, s ha kell te nyújts vigaszt,
Segítsd fel azt, ki előtted lent hever,
Ápold a lelkét, mert többet érdemel.

Ha megbántanak, - porold le lelkedet!
Ne őrizgesd a vélt sérelmeket.
Gyarlók vagyunk, s már túl érzékenyek.
(Szótüskék szúrják az érző lelkeket.)

Ha így teszel, lelked is felderül,
A békesség madara a válladra ül.
Szívedet boldog nyugalom járja át,
És ezt az érzést másoknak add tovább!

Aranyosi Ervin: Álmodozom, ábrándozom

Álmodozom. Ugye látod?
Neked is van olyan álmod,
ami, ha valóra válna,
minden dolog helyreállna?
Itt ülök egy nagy lakásban,
nem is töröm fejem másban:
- Hogy mehetnék ki a kertbe,
bánatom kergetve szerte.

Mert idebent unatkozom,
a gazdámra a frászt hozom,
mikor cipőit megrágom,
aztán meg a kárát látom.
Ott kint vár rám a szabadság,
rágni valók, huncut macskák.
Ott nyugodtan ugathatok,
amivel másokra hatok.

Ám idebent nincsen semmi,
nem jó így egyedül lenni!
Majd, ha hazajön a gazdám,
egy kis nyakörvet akaszt rám,
aztán együtt megyünk futni,
szeretnék már odajutni!
Addig pedig álmodozom:
szabad kutyává változom!

Aranyosi Ervin: Voltál szerelmes?

Voltál szerelmes, mondd el, hogy milyen volt?
Meséld el annak, ki nem élte át!
Olyan, mintha egy vaknak elmesélnéd,
hány féle színben játszik a világ.
Mennyei érzés - földi halandóknak,
s néha pokol, mert néha gyötrelem.
Valóra vált, beteljesült, vad álom,
vagy egyoldalú és örömtelen.
Van hogy fellángol, máglyaként eléget,
s fájón parázslik amikor kihuny.
Csodálatos, míg viszonozva érzed.
S ha tovaszáll, maró, akár a gúny.
A szív megtelik néma áhítattal,
méregpohár, amikor kiürül.
Üresség tátong, mikor magadra hagynak,
emléke fájón lüktet legbelül.
Hiába kínoz gyötrőn ez az érzés,
lelkedet tőle meg nem mentheted.
Nekivágsz újra, amíg csak el nem éred,
s végül igaz szerelmed te is elnyered!

Aranyosi Ervin: Téli álom

Alszik a táj. Csak csendesen.
Hófehér álmát én meglesem.
A hangulat lelkemre ül.
Az egész világ elszenderül.
A fagyos csend fülemhez ér,
Az éj sötét, a hó fehér,
micsoda kontraszt látható.
Jegesen ölel át a hó.

Aranyosi Ervin: Csak a szeretet!

Engedd szép napodat lelkedben ragyogni!
Ne hagyd világodat mosolyból kifogyni!
Mutasd hát a példát, követhetőt, szépet!
Csak a szeretet az, mi felemel, éltet!

Léted forrásához próbálj visszatérni,
szabadnak születtél, nincs hát okod félni!
Szeresd szebbé, jobbá, kik körötted élnek,
s hidd el, megváltoznak, jellemet cserélnek!

Emeld fel a lelkét a sok csüggedőnek,
így rakd le alapját egy jobb, szebb jövőnek!
Óvd a természetet, gyökerét a létnek,
azok pusztulnak el, kik ellene vétnek.

Csak aki magot vet, az tud majd aratni,
csak szeretet által tudunk fennmaradni!
Feledd a kincseket, az nem a te dolgod,
szíved hagyd ragyogni, attól leszel boldog.

Sosem lehet mérni pénzben gazdagságot,
mohóság, irigység mérgez meg világot,
a siker, csak csapda, eltereli vágyad,
fényűzés, csillogás, vakító káprázat.

Ha majd szívszeretet óvja ezt a Földet,
ha rájössz ősöddel pont ezt örökölted,
ha majd szép szíveddel képes leszel látni,
akkor fogod léted élvezni, csodálni!

Aranyosi Ervin: Sose késő

Gondolkodj másképp, van miért,
- te rajtad múlik életed.
Benned is ott van a magva rég.
Csak rajtad áll, hogy élteted,
locsolgatod, hited vizével,
s ápolja néhány gondolat,
vagy száraz valóságot képzel,
s elzárja fénytől "bölcs" agyad.

Ha szíved mélyén őrzöd vágyad,
hagyd hatni az érzelmeket!
Csitítsd le elméd, mi onnan árad
elnyomja mélyen lelkedet.
Pedig a lélek a teremtő.
A hit, a víz mely szomjat olt.
A mag a vágy, mely sose meddő,
s remény a fény, mely felkarolt.

Ha belegondolsz és végig nézed,
Mindened megvan, ami kell.
Hunyd be szemed, s álmodj merészet,
s építs egy szebb világot fel.

Aranyosi Ervin: Szívedből adni

Kipróbáltad már - hogy milyen
- nyitott szívedből adni?
Felrázva néhány csüggedőt
- jó embernek maradni?

Segíteni az éhezőt,
tudva, más nem segíthet!
Reményt adni, hol elfogyott...
hol vár sóvár tekintet.

A földi lét csak anyagi,
kincset ne gyűjts magadnak!
Szívük, lelkük is megtelik,
kik szeretettel adnak!

A világ tőled gazdagabb,
s általad válik szebbé.
Vizsgáld meg belsőd, Önmagad,
s az álmod váljon tetté!

Amit küldesz, majd azt kapod,
a szeretet sosem vész el.
Jöhetnek bajok, viharok,
ne szállj szembe a széllel.

Csak tedd a dolgod csendesen,
és szépítsd kis világod!
S meglátod, álmod létre kel,
s megnő apró virágod.

Legyél, ki voltál mindig is,
jótékony, tiszta lélek!
Tárd ki ajtód és ablakod,
és sóhajtsd világgá: ÉLEK!

Aranyosi Ervin: Virágot a virágnak

Virágot hoztam, - kis virágom,
- virágot szedtem én, neked!
Aki adja és elfogadja,
hidd el, rossz ember nem lehet.
Ez jelzi szívünk tisztaságát,
nem kellenek a "nagy szavak"!
Kifejezi a szívünk vágyát,
s ezzel játszani nem szabad...

Aranyosi Ervin: Barátság - szeretet

Különbözünk, mások vagyunk,
de elfogadjuk már,
mert tudjuk jól, így tanulunk,
az élet jó tanár.

Becsüljük benne, ami szép,
öröm, és élvezet.
Az boldogul, ki hinni mer,
ki jót remél, s szeret.

A szabadságunk drága kincs,
s másokét tisztelem.
Úgy bánok mással, ahogyan
Ő is bánjon velem!

A barátság, elfogadás,
érzést adok, s kapok.
Ha elfogadsz, ha nem ítélsz,
a barátod vagyok...

Ha hiányzom, hívjál, s jövök,
ha kellek, itt leszek.
Ha megreked sorskereked,
én majd csodát teszek.

Meghallgatom a panaszod,
s a szívünk összeér,
együttérzésem majd segít,
lélekben több legyél.

A válladról majd leveszem,
a lelki terheket.
Látod, mit tesz a barátság,
mit nyújt a szeretet?

Aranyosi Ervin: Keresd az utat!

Keresd meg az utat az emberek szívéhez!
Ismerd meg a lelkét: - mit gondol, mit érez?
Képes-e megnyílni, őszintén szeretni,
önfeledten élni, vidáman nevetni?

A szív kapujához kérdések vezetnek.
Van, ki bezárkózik, s van, kit nem szeretnek...
Van, aki úgy érzi, magányt mért rá sorsa,
ezért nem jut neki szép szeretet morzsa.

Csak a kulcsot kéne hozzá megtalálni,
meghallgatni szavát, s a pártjára állni.
Néhány kedves szóval vidítani lelkét,
s odaadni időnk, s a lelkünk figyelmét.

Keresd hát az utat szívvel, szeretettel,
keresd meg, mitől lesz boldogabb az ember!
Amit kisugárzol, az tér vissza hozzád,
keresd meg a kulcsot, indulj, s ne habozz hát!

Aranyosi Ervin: Téli ebéd

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.
Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.
Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.
Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.
Tavaszig tán kihúzod így,
s ha rügy fakad, s a nap vakít,
dalold majd el a nagy világnak,
itt télen is ebéddel vártak.

Aranyosi Ervin: Hitvallás

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.

Aranyosi Ervin: Bocsáss meg!

A múlt halott,
s mit rád rakott,
mázsás súlyát ereszd csak el...
Míg rád szakad,
nem vagy szabad,
légy megbocsátó, hogyha kell...
Vigasztalódj,
nevess, dalolj,
engedd szállni a lelkedet.
Ha húz a súly,
hogy porba hullj,
fennen szárnyalni nem lehet.
Lelked, ha száll
szabad madár,
valót teremt a képzelet.
Bocsáss meg hát,
minden hibát,
s élj boldog, teljes életet!

Aranyosi Ervin: A szeretet fénye

Szeretet fénye csorduljon a Földre,
mint szép Napunké árad le mi ránk.
A gonosz sötétjét űzzük el örökre,
fényesen ragyogjon szeretet-glóriánk!

Mindenki szívét érje el a lángja,
olvasztva jeget - dühöt, haragot!
A fagyott Földnek ez legyen kabátja,
s míg meg nem enyhül, addig marad ott.

Lelkünk e fényben hagyjuk megfürödni,
arcunknak dísze mosolyunk legyen!
Kezdjünk el végre egymással törődni,
s hagyjuk az érzést, hogy boldoggá tegyen.

Aranyosi Ervin: Teremts szebb világot!

Ha szeretsz, - tudd, - másképp látod a világot!
Kevesebb ki bosszant, s több a jó barátod.
Másik szemmel nézel a változó világra.
Megbocsátóbb leszel. Viszonzást sem várva.
Jószívübbé válhatsz. Boldogan tudsz adni.
S ha más kezét nyújtja, el tudod fogadni.
Másban, mint tükörben, önmagadat látod.
Ami rossz volt vedd le, mint egy rossz kabátot.
Lelked kifordítva, tisztán mutasd másnak.
Ne adj hely't szívedben, a szomorúságnak.
Ha eképpen teszel, egy nap úgy találod,
Szeretettel telik csodaszép világod.
Ez csak rajtad múlik, hogyan is megy végbe.
Teremts szebb világot, a megunt helyébe!

Aranyosi Ervin: Önzetlen szeretet

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?
Mindenkinek adni, sohasem elvenni!
Szeretetet szórni az egész világra,
a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!
Ápolni a lelkét, a rászorulónak,
Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.
Szeretet vizével öntözni a lelket,
érezze az ízét meg, akit szeretetnek.
Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,
ő is tovább adja, tovább közvetítve.
S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,
ha kell végig kísér, az egész életen.

Aranyosi Ervin: A legszebb szó, a szeretet.

Ölts csak új ruhát magadra,
amiben jól érzed magad!
Figyelj a dicsérő szavakra,
s ha ez az érzés elragad,
te is dicsőíts és magasztalj,
hagyd ragyogni a szívedet,
mert kell, hogy lélekben tapasztalj,
- mit is jelent a szeretet?
A varázsszó, az ott él bennünk.
Kimondod, mégis megmarad.
Általa gazdagabbá lettünk.
Hidd, ez a legtisztább szavad.
Ne légy fösvény, nem tarthatod meg!
Sőt, gyakrabban add tovább.
Gyakrabban mond ki, hogy - szeretlek!
Ne keresd miértjét, okát.
A fázó lélek felmelegszik,
s ha szárnyra kap a képzelet,
Nincs érzés, mely ezzel vetekszik.
A legszebb szó, a szeretet

Aranyosi Ervin: Kezek

Tudod mit ér, ha két kéz simulva összeér?
S lágyan öleli egymást a két csupasz tenyér.
Ha ujjak játszadoznak, simítva szüntelen,
ha lángra gyújtja szíved az álomnak tűnt jelen.
Incselkedő kis lépés, tétova mozdulat,
csiklandozó mosolygás - a szív ekként mulat.
A bőr a kézen érzi - vibrál a tiszta fény,
s az összeolvadásból feléled a remény...

Aranyosi Ervin: Milyen érzés?

Milyen érzés, ha mosolyod
arcodon szétterül,
mikor a szíved, az öröm
tavában elmerül?

A szeretet, ha átölel,
ha táncba kezd veled?
S az idő nem múlik tovább,
s a percet élvezed?

Milyen érzés a szabadság,
ha nem láncol le gond?
Milyen, amikor kedvesed
átölel s bókot mond?

Milyen, ha végre elhiszed,
hogy az vagy, aki vagy?
Milyen, ha érzed, ez a kincs,
ettől vagy gazdagabb!

Aranyosi Ervin: Fürdenek a verebek

Lázasan süt a nyári Nap,
fürödnek hát a madarak.
Pancsolnak szürke verebek,
elpilledt madárgyerekek.
A vízben ázik száz veréb.
- Inni, strandolni, jaj de szép!
Frissül a meleg tollazat,
miközben szikrát szór a Nap.
Vidáman néz a fényes ég,
hogyan tisztul meg száz veréb,
aztán megszárad, s szárnyra kap.
Toll szárítójuk volt a Nap!

Aranyosi Ervin: Hegyi patak

Csilingelő, csobogó cseppek,
összefutnak, elerednek
aztán a lejtőn nekivágnak,
s nekifutnak a nagyvilágnak.

Surranó, csengő dal kíséri,
lehagyja aztán utoléri.
Vize alatt a patakágyon,
kövek alszanak egy rakáson.

Kanyarog jobbra, kanyarog balra,
fehér kupolát alkot a habja.
Utat is váj a kemény kőbe,
nyomokat hagyva mindörökre.

Aranyosi Ervin: A szem a lélek tükre

Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!

Aranyosi Ervin: Kérdések

Hogy tudnád elfeledni,
haragod, dühöd, mérged?
Hogy tudnád elfogadni,
amit kínál az élet?
Hogy tudnád véghez vinni,
örömmel minden dolgod?
Hogy kéne szebben élni,
hogyan lehetnél boldog?

Hogyan tudsz megnyugodni,
egy túl zűrös világban?
Hogy tudnád észre venni
Napod a gyertyalángban?
Hogy tudnál feloldódni
a mélyen kongó csendben?
Hogy tudnál újra hinni,
hitetlen emberekben?

Vajon hogy lennél képes
álmokat újra szőni?
A szürke nagy tömegtől
még magasabbra nőni?
Hogy tudnád szíved nyitni,
hogy megláss minden szépet?
Hogyan tudnád megtenni,
a jó felé a léptet?

Ugye, hogy mennyi kérdés,
mi felmerülhet benned?
S ki az ki választ adhat,
mikor és mit kell tenned?
Pedig, ahol a kérdés,
a választ ott találod,
megleled Önmagadban,
ha lelkedet kitárod...

Aranyosi Ervin: A lélek és a folyó...

végtelen tengerhez ér
a nagy folyó, s a terheket
leteszi, s tiszta habja kél.
Így ürítsd ki a lelkedet.

Mit felszedett, a hordalék,
mitől vize oly zavaros,
a múlttal terhelt tiszta lét,
fájó képeitől habos.

Lenyugszik majd a nagy folyó
Lelassul, habja kisimul,
megérzi azt, hogy élni jó,
s szeretni, változatlanul.

Aranyosi Ervin: Szeretet hírvivője

Tudod a vers, mit írok,
nem csak tőlem ered.
Távoli hangok súgják,
s én elküldöm neked!

Lehet, hogy te is súgtad,
- álmodból szállt felém!
Így lett a leírt versem
közös: tied, s enyém!

A vers a lélek nyelve,
s csak az tud írni jól,
akit szeretet ihlet,
kiből a szíve szól.

Ha egy szív adni képes,
lesz egy, mely elfogad.
éppúgy sajátnak érzi,
mert lelkéből fakad.

Szavaink összekötnek,
a dal körülölel.
Körtáncba hív az élet,
s egy szebb jövő jön el.

Szeretet ritmusára,
egyre több szív dobog,
s akik itt összegyűlnek,
így lesznek boldogok.

Tudod a vers, mit írok,
egy apró láng csupán,
s remélem futótűz lesz,
egy szép nap hajnalán.

Szeretet hírvivője,
szívekben lángra kél,
s remélem velem tart majd,
mindaz ki él, s remél.

Aranyosi Ervin:Tavasz megint...

Néha kinyitja ablakát a nap.
és nagy vidáman köszönget reánk,
majd tovább lép egy felhőcske mögé,
s köddé fakul az árnyék glóriánk.

A hangulatunk így ingadozik.
Nevetni támad néha-néha kedvünk,
de elborong, ha árny borítja el,
ha sírni kell, ha néha fáj a lelkünk.

De fel a fejjel, itt már a tavasz,
a nap megérint langy meleg kezével.
A szív is olvad, nincs már több panasz.
s egy dalt dobog, mely felér egy zenével.

Aranyosi Ervin: Délibáb

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
- valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

Aranyosi Ervin: Tavaszvárás...

Bíborba öltözött a hajnal,
dér lepte be a bokrokat,
A téli szél kézen fogva a faggyal,
hóval takarta az alvó ormokat.
Aludt a föld, csak csendesen pihent.
Tán még a nyárról, őszről álmodott.
Csak szíve dobbant, mélyen odabent,
a Tavasztündérhez fohászkodott.

Aranyosi Ervin: A Föld napjára

Ezen a földön születtem én,
ahol a fák, virágok nőnek.
Hol az élet, mint lenge fény,
esélyt ad minden felnövőnek.
Belőle nőtt kezem, s a lábam,
s táplálja élő testemet,
Itt nőttem fel. Emberré váltam.
S e föld lesz majd mi eltemet.
Szívem akárhány dobbanása,
visszhang csupán, a föld dala.
Minden, mit látok, színek varázsa,
a megújulás diadala.
Éteri hangok szállnak a légben,
a szférák zenéje körül ölel,
Talpam a földön, lelkem az égben,
testemet erővel tölti fel.
Ezen a földön születtem egyszer,
enyém e tág, kék horizont.
itt ébredek életre reggel,
s nappal is ébren álmodom.

Aranyosi Ervin: Tavasztündér eljött közénk

Tavasztündér, lám felébredt,
s vele az alvó természet.
Minden lélek csak őt várta,
szívét minden lény kitárta.

De jó, megjött, vártuk nagyon,
ki keleten, ki nyugaton,
ő is megunta a telet,
jöjjön végre a kikelet!

Varázspálcával kezében
a mezőre ballag szépen,
majd ellejti tündértáncát,
s lengeti a bűvös pálcát.

Varázsszavak hangolódnak,
véget vetve fagynak hónak,
forrás vize csilingelve,
nekiered vízre lelve.

Menekül a tél előle,
most kapunk csak új erőre,
szívünk örül, nagyot dobban,
télboszorkány összeroppan.

Bimbódzik a szép természet,
nézd csak, legyen benne részed!
Színes, fényes világ épül,
ami rút volt, most megszépül.

Tavasztündér eljött közénk,
rajta színes, szép öltözék.
Tavaszt varázsolt a földre,
a természet így vált zöldre!

Aranyosi Ervin: Itt a tavasz

Megjött hát a tavasz,
rügyeznek a fák,
hallgasd a madárdal
vidám dallamát!
Frissül a levegő,
a szél is dalol,
Sándor, meg a József
itt jár valahol.
Lábnyomukban lépked
büszkén Benedek.
Zsákjukban meghozták
a várt meleget.
A világ fényben fürdik,
Ragyog a napunk,
mosolyog az ég is,
vidámak vagyunk.
Kedves Tavasztündér,
vártunk már reád
varázsold a telet,
szép tavaszra át.
Színes virágokkal
terítsd a mezőt!
Készíts új világot,
szebbet, élhetőt.

Aranyosi Ervin: Ahogy a madarak...

Ma reggel ismét madárdalra keltem,
lágy fény derengett át az ablakon.
Csendben hallgattam, s odakint a kertben
egy apró kórus trillázgatott nagyon.
Vidám dalukból, áldott élet áradt,
Kicsi szívükben öröm zakatolt.
Háladalt zengve a gyönyörű világnak,
élve a jelent, s várva a holnapot.
Mi, emberek, vaj' mért nem vesszük észre,
az életünk, pont ilyen egyszerű.
Boldog lehetsz, gondolj mindig a szépre,
arcodat fesse a megértő derű!
Adj végre szárnyat képzelt vágyaidnak!
Amit remélsz, az mind tiéd lehet!
Nem szab határt semmi sem álmaidnak,
amire gondolsz, el is érheted.
Hitetlenséged, lehet ami gátol,
az akadályt is csak te építed.
Mert minden gond megoldódik magától,
- mégis oly kevés ember érti meg.
Ne legyen nyögés, vége akarásnak,
a természet sosem erőlködik.
A folyók folynak, sorra utat vájnak,
az élet mindig magától működik.
Csodálkozz rá e szépséges világra,
élvezd a jelent, értékeld a mát!
Szemed, füled, s szíved nyisd végre tágra,
érezd az élet ragyogó dallamát!

Aranyosi Ervin: A szeretet muzsikája

A billentyűt lenyomva,
egy érzés hangja szól,
ha újabbat lenyomnál,
az rögtön válaszol.
Így szólal meg a szív is,
ha szeretetre vár,
s egy másik dobbanása
szép választ komponál.

Az együtt dobbanások,
adják a dallamot,
melyek zenévé lesznek,
ahogy múlnak a napok.
Az élet muzsikáját
e zene tölti meg.
Zene nélkül az élet:
végtelen hosszú csend!

Aranyosi Ervin: Ha sírni volna kedved...

Ha sírni volna kedved,
csak engedd el magad,
ne leljen gátra benned,
elomló könnypatak.
A könny csak lélek forrás,
múltad tisztítja meg.
Napfényt vetít, ahol más,
fájó árnyék lebeg.

Ha sírni volna kedved,
oldódj nyugodtan fel.
Engedd szabadon szíved,
hisz többet érdemel.
Ne tartson vissza semmi,
belül legyél szabad!
Akarj boldogabb lenni,
szabadítsd fel magad.

Ne zabolázd a lelked,
dúljon, mint tenger ár!
Ami fáj, elfelejted,
legyen hát vége már!
Zokogj, ordítsd világgá,
szíved fájdalmait.
Szelídítsd gyertyalánggá,
a máglya lángjait!

Nevetve és sikoltva,
vulkánként törjön fel!
Lelkedben lázat oltva,
lazán ömöljön el!
Menekül mind, mi bántott,
észt vesztve elszalad.
Vesd le mint rossz kabátot,
csak engedd el magad!

S ha magadból kiadtad,
lelked elcsendesül.
Szívedre írként hathat,
s üres vagy legbelül...
Zord felhők tovakúsztak,
már látod a Napot,
a kínok messze úsztak,
szemed ismét ragyog.

Borúra napsütés jön,
szeretet, béke vár.
Engedd, hogy tündököljön,
szép szemed fénye már.
Szádon mosoly ragyogjon,
tükrözze a napot,
vigyázz, hogy ki ne fogyjon,
- amit adsz, azt kapod!

Ha tiszta már a lelked,
ha két szemed ragyog,
a jók így ünnepelnek,
- a lélekben nagyok.
Lásd szebbnek a világod,
láss meg minden csodát.
Szép napod legyen áldott,
nyíltan lépj csak tovább...