Augusztus 20. Új kenyér ünnepe is

Reményik Sándor: MINDENNAPI KENYÉR

Amit én álmodom:
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, -
De benne van az élet.

Pataki Edit: Áldott kenyér

áldott a kéz, mely a kenyérért dolgozik,
áldott, ha trágyát szór,
áldott, ha földet szánt,
áldott, ha gazt irt, permetez,
ha gépeit
az életért vezényli éj-nap
hét határt;
áldott a kéz,
kötélt ha hurkol harmaton,
s ha szór szét rend közt
hajnalon és vak napon,
áldott, ha rendet vág,
ha markot ver, ha köt,
kévét keresztel, rak kocsit,
majd asztagot,
áldott, ha csépel, s lesz mag,
szalma, pelyva és törek,
áldott, ha gépeivel - magát kimélve -
megrövidíti ugyanezt;
áldott, ha lisztet őröl,
korpát és darát,
kovászol és dagaszt,
keleszt, szakajt, formáz,
kenyér, pogácsa, lángos, kifli, kiscipó,
kuglóf, fánk, béles, rétes, torta - mind de jó!,
áldott a kéz, ha a lángot vezényli, hogy
finomra süljön, s kézbe foghatod;
legyen, ki szeg,
legyen, ki szel,
s mindig legyen mit osztani...
legyen kenyér,
legyen elég kenyér,
legyen mindig elég kenyér,
jusson mindenkinek mindig elég kenyér,
áldott, ki szeg,
áldott, ki szel,
áldott, ki ad
(ha tettet szemrehányás nem kisér),
áldott, ki kér
s ki elfogad,
s nem fintorogva válogat, és nem fecsérl,
áldott, mi úgy lesz részünk, mint a vér,
áldott kenyér,
mely ezredekre értünk lett a kincs,
kenyér, kenyér,
legyen fekete, barna vagy fehér,
halál, ha nincs,
s csak akkor döbbenünk rá, mennyit ér,
s áldott a száj, ha megköszönni kész
morzsáit is...

(A szerző megjegyzése:
A kenyér megszegése a családfő tiszte /volt/, a kenyér szelése a háziasszonyé, az anyáé...)

Csokonai Vitéz Mihály: Aratás
 

Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek
Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl
A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
Hogy főldjébe arany szinű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
Tréfás szavaival szűntelen biztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassúlt, de hajdan vitézi
Lépésit a hazamenésre intézi.

Pósa Lajos: Egy véka búza

Egy véka búzát visz
Anyám a malomba,
Ballag a réten át
Lassan, meghajolva.
Fogytán van a kenyér,
Sütni kell reggelre,
Harmadnapja, hogy az
Utolsót megszegte.
Egyszer csak megáll, hogy
Virágot szakasszon:
Hát a gyaloghídnál
Sírdogál egy asszony.
Sápadt kis leánykát
Csitítgat a karján...
Szegény, ő maga is
Oly beteges, halvány!
Könyörög anyámnak,
Hogy segítsen rajta:
Harmadnapja nincs egy
Betevő falatja.
Meg is ered a könny
Jó anyám szemébűl,
Válláról a búzát
Leveszi szó nélkül.
Nem kérdi: honnan jött?
Ennyire hogy jutott?
Od'adja a búzát,
Amit Isten adott.
Hazafelé indul,
Felsóhajt az égre:
,,Jó az Isten mégis,
Gondol a szegényre!"

Berde Mária: Add meg Uram

A minden napi kenyeret
A minden esti nyughelyet.
Nyáron a nyájas kék eget,
Télen a tűzhely meleget.
Vizek jótevő hűvösét,
Tisztaság tisztes köntösét.
A harcban már kíméletet,
s hogy elbírjam az életet,
Kis gondot értem, mennyi bár
koccant tojásnak is kijár.
És néha jó sugalmakat,
Még el ne üljek hallgatag.
Mesét, mely feltör könny helyett,
És másoknak is enyhület.
Fölöslegképp meg ne tagadd,
Néha mosolyom is megadd,
Csak a kevés kedvesekért,
Kinek ez még örömet ér.
És mindennapi hitemet,
Hogy elvezesse szívemet,
A Tőled gyúló pici lángot,
A mindennapi Miatyánkot.

Móra Ferenc: Imám

Virágok lélegzésével, kalászok könnyével,
madarak reggeli énekével,
fölszálló füst ezüstfátyolával is
fölemelem Hozzád lelkem szavát,
én Uram, Istenem,
Akinek keze betölt mindeneket
az Ő áldásával.
Akit köszönt a búzavirágok lélegzése,
a föld párája, a pitypalattyok vetése.
Akit illet itt minden dicséret és dicsőség.
Akinek láthatatlan keze
igazgatta a búzaszálat attól kezdve,
hogy kizöldült a mag
a föld meleg szívén.
Aki vigyázott rá,
hogy kősziklára ne hulljon a mag,
hogy az ég madarai ki ne szedjék,
hogy a mezők vad füvei
el ne egyék-igyák előle a nap világát
és az egek harmatát.
Egész esztendőn keresztül
szüntelen magasztal Téged az emberi szív
Kelettől Nyugatig,
naptámadattól napáldoztáig,
mert mikor egyik szögletében aratnak,
a másikban vetnek a földnek,
s egyszerre készítesz magadnak dicséretet
az ekevas nyikorgásából
és a kasza pengéséből,
a magvető verejtékéből,
akitől fogant a föld méhe,
és az anya örömkönnyéből,
amely ráperdült az új kenyérre,
és az anya örömkönnyéből,
mikor az első karajt szegi
belőle gyermekének.
szüntelenül magasztaljanak Téged
a föld szépségei és erői
az emberek szívével együtt
a Te örök dicsőségedre!
Ámen!

Szilágyi Domokos: Új kenyér

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget.

Szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér