B. Huszta Irén: Mindig van új...


Nagyon jó, ahogy gyöngéden kezemhez ér kezed.
Amint arcomon végigsimít lágy tekinteted.
Hangod repdes ajkaidról és kedvesen becéz.
Ittléted órája újra múlt örömöt idéz.

Úgy figyelsz rám, ahogy nagyon régóta senki sem.
Érzed, amikor boldog vagyok, és repülsz velem
Kék madaram angyalszárnyain fel a menny felé.
Nem gördíthetnek akadályt szárnyalásunk elé.

Nem kell, hogy enyém légy, ha másnak teremtett az ég,
Szívemben tőled mégis hő szeretet lángja ég...
Csoda ez, hiszen én félek már szeretni embert -
Ha szívem kinyílt, a sors mindig csalódással vert.

Nem hittem már, hogy létezik ilyen együtt rezgés,
Amikor fénnyel fon körül a rólad merengés...
Ugyanaz a zene csal szemünkbe örömkönnyet,
S varázsol el a hópelyhek tánca mely oly könnyed,

Mint májusi szellő, mely lágy virágszirmot borzol,
Vagy gyertya lángja, ha légies homályban táncol,
Arcodra különösen fénylő színeket festve,
Miközben alkonyból lassan születik az este.

Tudom, hogy mindez csak összetörhető, szép álom,
Semmit nem igazol a te, s az én valóságom.
Mégis mennyei boldogság az is, ha rám gondolsz,
Amikor ideérsz hozzám, s arcomra pírt rajzolsz..

B.Huszta Irén: SZERETLEK

szeretlek magadért
ölelő szívedért
kimondott és csendben maradt szavakért
szeretlek magamért
boldogság-percekért
lélek mélyén eredő szerelemért

szeretlek Istenért
hálatelt imákért
könnyekért és reményt adó kegyéért

szeretlek mindenért
ami vagy s lehetnél
szívvirágos nyárban nyíló tavaszért

B.Huszta Irén: Kék-arany álom

Kék-arany álom
Holdfényben árnyékod elterül
Csillagok ragyogják léptedet
Aranyra festik az éjkék eget
Sziluetted hűs selymére vetül.
Magasba repülni volna jó
Súlytalanul szállni veletek
Eggyé válna lelkemmel lelketek
Lehetnék én is égi fényfolyó.
Csillagként mutatnám merre menj
Hogy a boldogságra rátalálj
Örömödben te is csillaggá válj
Fényedtől pokolból is lehet menny.

 B.Huszta Irén: Tanítás

B. Huszta Irén: Akkor is

Akkor is nevess,
ha szívesen kisírnád
üregéből mind a két szemed!
Ott ne is keress,
hol eddig nem találtál
semmit, ami boldoggá tehet...

Ám ha összefogsz
egy-két szál kis virágot,
szirmaiktól szíved úgy örül...
Végül felragyogsz,
s az egész nagy világot
szószirmokkal öleled körül.

Akkor is nevess,
midőn a hópehely száll,
s eltűnik kinyújtott kezeden!
Szélben ne keress
te fát, mi cövekként áll,
és nagy viharban se' lengedez...

Ám a gyertyafény,
mely vasárnap kigyulladt,
s megvilágít minden vak homályt,
szívedben leég,
vagy szeretetbe fullad,
mégis melegít minden hodályt...

Akkor is nevess,
ha úgy sajog magányod,
hogy nem tudod, miért létezel!
Akkor is szeress,
hisz eljön még Karácsony,
s a jászol mellett állva könnyezel...

Az épp csak született,
ki bűneidért jött most,
szeretettel nyit meg falakat,
és te csak nevetsz
a volt, a holt magányon,
jászol mellett, s fenyőfák alatt...

B. Huszta Irén

A költészetnek
egy napja van - kevés - a
léleknek - egy sem.

B. Huszta Irén: Őszi alkony

Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.

Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!

Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.

Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.

B. Huszta Irén: Fáradt szavakkal

Pergeti az ember
A napokat-éveket,
Olykor csak ténfereg -
Napsugártól szédeleg...
Nem tudja mi végre
Alakul az élete
Olyan kín-keservesre,
Hogy lelke reszket bele.

Egymást űzi-hajtja
Órám két mutatója -
Körbe-körbe járva,
A elmúlást kutatja...
Egyszer elindultam,
Ám senki sem mutatta,
Melyik lesz az én utam.
Sötétségben bolyongtam.

Amikor réges-rég
Már semmiben hittem én,
Örök ború kísért,
Nem világolt soha fény -
Riadtan néztem szét;
Merre-hova mehetnék?
Hol találok napsütést,
S vár-e rám is egy kis rév?

Elfáradt szavakkal,
Melyek némán hullanak
Lelkek helyett a vak
Semmibe - ne akarjak
Ember-, s világ-váltva
Tanítani jóságra...
Nem vagyok való másra,
Korhadt rím-faragásra

Kankalin, s ibolya
Kelyheit nyitogatja
Márciusi tavasz.
A langy szellő illata
Mennyei fuvallat -
Édesíti ajkamat,
Ám a szó csak lezuhant
Róla, és csöndben maradt.

Senkihez nem ér el
Hirdetni kikeletet,
Hozni a szívekre
Megújuló meleget,
Lelkeket kitáró
Ölelő szeretetet...
Halott a szó! A jeges
Csendet nem repeszti meg.

Versbe szedve kelhet
Tán még egy kis életre,
Lelkem teszem bele,
Lágy fényével festhesse
Virágát színesre
Éltető szeretetnek,
Mi nélkül a halott csend
Csak kimerült zajt teremt...

B. Huszta Irén: Talán

Mostanában csöndesek az esték,
Az éjszakai ég sem sötétkék,
Röpdösnek fönn parányi fénylepkék -
S kikeletről dalolnak a fecskék.

Nyugalmasan peregnek az órák,
Mint a pókok hálójukat fonják,
Rám szövik a percek az elmúlás
Éppen csak látható ráncruháját.

Elballagtak bús és boldog évek,
Elhallgatott szívemben az ének,
Lelkembe is barázdákat véstek,
Lenyomatuk kihűlten is éget.

Másztam hegyet, s ereszkedtem völgybe,
Sebződtem is olykor-olykor tőle,
És nagyon megtanultam belőle
Nem vágyni sem hátra, sem előre.

Színpompába öltözött a tavasz,
Erdők, mezők, kertek virágzanak,
Fecskepár csivog az eresz alatt,
Nefelejcsen pillangók játszanak.

Odakint zsong az élettől minden,
Fáradt vér araszol lassan itt benn,
Minthogyha mindegy lenne - testemben -
Van-e kedve élni az életnek.

Mégis, hogy e szépségeket nézem,
Mozdul bennem valami új, érzem...
Talán öröm, talán vágy, talán szem,
Melyen át "igen" lesz bennem a "nem"

 B. Huszta Irén: Álmodj velem

Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.

Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég! 

B. Huszta Irén: ... az ég

kerek hold vigyázza léptemet,
csillag jelöl utat,
pacsirta dalol, és éneke
napkeletre mutat...
fájó a mélysötét éjszaka,
mikor magába néz
a lélek, mégis gyakran érzem,
hogy vigyáz rám az ég.

egyszer visszajöhet még talán
a mosolyos remény.
fekete fagy helyett meleg fény
ragyog az űr helyén
szívemben. s ha mégsem hasad új
hajnal, marad az éj.
talán ad tartást gerincembe,
s vigyáz majd rám az ég...

balgán hittem, hogy megjártam már
a pokol bugyrait,
s oly mélyre merültem, ahol nincs
élet, halál, s nincs hit.
bele kellene halni ennyi
nagy fájdalomba rég,
de a gerincem még egyenes,
és vigyáz rám az ég.

B. Huszta Irén: Depresszió

semmi szélén üldögélve
lógatom a lábam
ott hol eddig életemben
még sohasem jártam
mert mindig volt valahová
valamerre menni
most érzem hogy nincs semerre
és nincs semmit tenni
miért hova merre hogyan
egyikre sincs válasz
sehol lenni lenne most jó
hol semmi sem fájhat

 Huszta Irén: Szemek és szívek

szemedbe nézek
látom magamat
szívedbe lépek
érzem szavadat

szemembe nézel
látod magadat
szívemben érzem
szíved kitagad

szemembe nézel
hallom hívogat
szíveddel érzed
szívem simogat

szemedbe nézek
hangom elakad
szívemmel látlak
téged s magamat

B. Huszta Irén: Hazafelé

Meddig tarthat ez a boldogság
Örökké tartson, arra vágyom
Életem végéig várok rád
S azon túl is a másvilágon

Nem vártam soha, hogy enyém légy
Csak érezhessem a szívedet
S lelked hatalmas szeretetét
Mely az enyémmel néha egy lesz

A boldogságom neked is van
Hisz az örömben egyek vagyunk
Csak fájdalmunk megoszthatatlan
S haza úgyis örömmel szállunk

Addig is jár a libikóka
Föl- s lerepülünk, mint a madár
Szabadon, vagy éhünktől hajtva
Amíg lelkünk az egységbe talál

B. Huszta Irén: Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem

B. Huszta Irén: Október

Langyos őszi alkony
Sárguló levelek
Sétálok a parton
Fogod a kezemet

Lágy templomi ének
Lebeg a víz felett
Bennem is egészen
Különös zene zeng

A búcsú szomorkás
Kesernyés dala ez
A természet mond egy
Búcsúüdvözletet

Én is elköszönök
Tőletek zöld lombok
Színes virágok és
Napsütéses napok

Hűvös őszi este
Borult már a tájra
Ködleplet terítve
Erre a világra

B. Huszta Irén: Éji szellő

sötét az éj ma és minden csendes
csak a szél susog fülembe kedves
csacska szót
mosolygót
lhozza hozzám szívednek dalát
minden határon s belső falon át
üzenhet
szerelmed
lágy szellő szárnyán száll feszít a vágy
most is egyedül vár a hűvös ágy
nem ölel
senki sem
vacogva diderget nyári éjen
forróság jár át a messzeségben
csillagfény
s a remény

B. Huszta Irén: A perc múlik

Minden boldog pillanatért
Könnyekkel kell megfizetni
Addig míg a múló időt
Próbáljuk megállítani

A boldog perc elmúlik s mi
Utánanyúlnánk sietve
Vágyunk rá hogy visszajöjjön
Pedig a perc mit tehetne

Elszalad s mi ott maradunk
Bánat csillog a szemünkben
Toporgunk csak s fájdalmasan
Nézünk az új perc elébe

Hogyha örömmel engedünk
Tovaszállni minden percet
S nem bánkódunk elmúlásán
Az új perc is boldog lehet

B. Huszta Irén: A nyár, a nyár ...

A nyár, a nyár, a lenge nyár,
ha kerge széllel erre jár,
barangol, mint egy víg batár
nyomán a sárguló határ...

A nyár, a nyár, a tarka nyár
tüzes szekéren, láng a táj,
a mécsvirág esőre vár,
s az égen ringó fecskepár...

A nyár, a nyár, a röpke nyár,
leszáll, elszáll a kék madár,
megért az édes alma már,
a szív magánya tágra tár...

A nyár, a nyár, a szöszke nyár
bebarnul, ősz-vörösre vált,
emléke sárga napvirág,
letűnik, mint arany világ...

A nyár, a szél, a fecskepár
elmúlt, elszállt, hisz őszre jár,
augusztus végi harmat-ár
lehullt, s lehullt a rózsaszál...