B. Radó Lili: Emlékül

Te nem szereted, csak a piros rózsát?
Ha rózsaszín vagy sápadt sárga,
Te mindjárt eldobod a sárba?

Neked a hajnal pirkadása nem szép?
Te csak az izzó napot szereted,
meg a ragyogó, azúrkék eget?

Én, kedves sohse leszek napsugár,
csak sápadt pír, csak távoli derengés,
amin az ember egy kicsit mereng; és
virág se vagyok, kitűzni való,
csak fonnyadni, emlékül, szíved mélyén.

B.Radó Lili: Az élet íze

Szám íze elérhetetlen szőlőktől savanyú,
és sós a könny, mely szememből elpereg.
Hangom fanyar, míg mondom: emberek,
s édes az ínyem e szónál: szerelem.

De hiába korbács és szégyenoszlop,
hiába a töviskorona, melyet adtál.
az ecet és az epe, mellyet itattál:
még most sem elég keserű az ajkam,

hogy azt mondhassam, hogy gyűlöllek érte.

B. Radó Lili: Várni

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derüje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.

Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

B. Radó Lili: Ketten a tükör előtt

Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.
Mikor fogjuk szeretni egymást?

B. Radó Lili: Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál

B.Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

B. Radó Lili: Csak a szíved ne...

Csak a szíved ne énekeld ma, költő!
A szív ma luxus, cicoma a lélek,
korgó gyomorról harsan most az ének
s erős ökölről, amely ütni tud.

Győztes ma az, leggyorsabban ki fut
s ha ágy van, néhány rongy és jó ebéd,
ki bánja ma a Krisztusok sebét,
kit bánt a lélek töviskoronája?

Fontos az emberben ma egy: a szája,
eszik és csókol vagy olykor felüvöltőn
káromolja az Istent. És Te, költőm,
magadról énekelnél néki most?

A szerelmed, a könnyeid, a vágyad?
Lelked legmélyén vess ma nékik ágyat;
mely visszahív, tán lesz még emberöltő,
de szívedről ma hallgass, hallgass, költő!

 B. Radó Lili: Part 

B. Radó Lili: Esteledik...

Fejünk felett, látod, hogy húznak a darvak!
így repül, szerelmem, felettünk az élet.
Nézd az őszi kertek hervadozó lombját:
pirosló örömünk így fakul meg, hullván.

Jaj, kedvesem, vigyázz, elmúlik az élet,
nincs már víg majális, messze a madár is,
fáradt lombok ölén, futó felhők alatt
halkan hull a harmat.
Szerelmem, este lesz....

B.Radó Lili: Ne mondd

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd...
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész...

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont...
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen...
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

B.Radó LIli: Békült szívvel

Ajándékul, amit szántál nekem,
e néhány évet, Uram, köszönöm.
Tudom, a nyár van hátra még, s az ősz,
mert tánc s a dal s az ifjúi öröm
mögöttem immár messze elmaradt.

Bizony, tavaszom tarka mámora
tovaillant, míg gyöngyöző borához
tétova kézzel poharat kerestem.
De aranyszemű kalászok aratása
vár még reám és egy-egy nyári esten
a béke megcirógat engem is.

Ó, lesz még dús hegyoldal víg szüretje,
szelid verőfény szeptember délelőtt,
és hosszú séták még a tél előtt.

S ha hull a hó majd, köröttem csend, ha leng,
fűtött szobában duruzsol a kályha,
tán jó is lesz már ablakomban állva
nézni, hogy tarka tömegben odalent
ki mást sodor magával most az élet.

B. Radó Lili: Üzenet a távolba

Ki a Tiberis messzi partját rovod ma,
míg rád Róma kéklő ege borul,
tudod-e, hogy ma sem vagy messzebb tőlem,
mint szép szerelmünk izzó idején?

Tudod-e már, hogy Tiberistől a Duna,
Sziciliától Észak derengő fénye,
óceántól a kék mennyboltozat,
Hades honától Jehova trónusa
nincs messzebb, mint volt és lesz mindörökkön
az asszonylélektől a férfilélek.   

B. Radó Lili: Messze szálló dal

Magányos vándor messze utadon
mindenütt utolér a gondolatom.
Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.
Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc
S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili: Új barátság hajnalán

Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?

Az úton, melyet lépésem követ,
ismersz-e minden tüskét és követ,
mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak
hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,
pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?

Két lankadt karom ujjongón kitárom,
de ha ölelek, ki tudja, mi áron?
Nem Júdás lesz-e, akit szivemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,
ismerősnél, rokonnál több: Barátom,
tudod-e mit teszel velem?

B. Radó Lili: Csendes dal

Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked
sohsem jutott eszedbe az, hogy én
kisérhettelek volna utadon?

Sohsem gondoltad azt, hogy valahol
van egy szerényke dal, amely Neked
szeretne megcsendülni majd először?

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked
bontaná ki tavasszal szirmait
és van és él és ajkaidra vár,
hogy azok szívják ifjú illatát?

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,
mikor elfáradt, ezüstös fejed
jól esnék valahová lehajtani?