Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Babity Mária

2019.01.03

 

Babity Mária: Tudom, honnan jöttem...

(részlet)

"Tudom, honnan jöttem, s meddig juthatok.
Percnyi emlékeim végtelenné nyúltak,
s körülvesznek csendben, mint az angyalok.

Ha tükörbe nézek, csak magamat látom.
Arcom, szemem fakó, szomorú csoda.
Akit szerethetnék, hiába is várom.
Akit szerethetnék, nem jön el soha.

Emberek közt járok, s magányomat élem.
Nem váltak valóra a tündérmesék.
Nincs, akire bízzam tűnődő szerelmem,
félnem nincs mitől már, hinnem nincs miért."

Babity Mária: Magányosan

Én tudom a jövőt és ismerem a múltat.
Tudom, honnan jöttem, s meddig juthatok.
Percnyi emlékeim végtelenné nyúltak,
s körülvesznek csendben, mint az angyalok.

Ha tükörbe nézek, csak magamat látom.
Arcom, szemem fakó, szomorú csoda.
Akit szerethetnék, hiába is várom.
Akit szerethetnék, nem jön el soha.

Emberek közt járok, s magányomat élem.
Nem váltak valóra a tündérmesék.
Nincs, akire bízzam tűnődő szerelmem,
félnem nincs mitől már, hinnem nincs miért.

Hogyha volna merszem, cinkos alkonyattól
lopnék el magamnak szökni perceket.
Visszavenném, visszavenném a világtól!
s elvinném magammal halott lelkemet.

Babity Mária: Szökött napsugár

Aznap este minden más volt.
Másképpen jött az alkonyat;
az árnyék is másképp táncolt
a hosszú törzsű fák alatt.

Csoda rezdült sejtelmesen,
éreztem: az idő megáll...
Egyszer csak a tenyeremen
megcsillant egy napsugár.

Alkonyatkor bujdosott el
a Naptól, s hozzám repült,
s én csak sírtam, úgy öleltem
két karommal, míg kihűlt.

Babity Mária: Ott leszek
-részlet-

Nem örökre megyek, de nem jövök vissza.
Lábam tétován lép ismeretlen útra.
Mindent, ami voltam, vagy lennék, itt hagyok,
s más alakban, térben élem a holnapot.
...
a mindenség leszek - s mégsem leszek semmi.
S holnap, virradatra megtanulok sírni.

Babity Mária: HAJNALTÁJT

Fényes harmat simul a füvekre,
cseppjei hűtik meztelen talpamat.
Bimbókban elbábozódva álmodnak
a pipacsok tüzes-piros álmokat.
(Most a rét – virágzás ígérete.)

Csak nagyritkán hallatszik bármi nesz –
szélsuttogás, madárszárny rebbenése –
egyébként csönd van, mozdulatlan béke.
Vigyázva lépek. Ünneprontó lenne,
ki zajt üt itt. Az Élet ébredez.

Gyengéd ragyogás, alig derengő
hinti meg a Földet szelíd színekkel,
s míg figyel, értő lélekkel, az ember,
lassan átitatódik tisztelettel,
s hinni kezdi: mégis van Teremtő.

Babity Mária: Búcsúzás

Halk zsongás búg, ébred a tábor
Nektár csöppen az éji virágból,
Pirkad az égbolt, zendül a rét,
Messzire tűnik az éji sötét.

Fátyol lebben, felfut a Naphoz,
Felhő képében új zivatart hoz,
Száll, tova, lassan, mosolyra vár -
Halkan felnyög az tűzszavú Nyár.

Dallam csendül, halk-szomorúan,
Búcsúszóval a hajnali tájban,
Elhal a térben - elhal a Nyár,
Gyorsvonaton jön az ősz szele már.

Babity Mária: Már fagyot fúj a szél

 
A nyári zöld levél
Már lehullott a fáról,
Már fagyot fúj a szél,
Már hó éled a hótól,
És minden oly hideg.
És minden úgy remeg.

Még itt a régi tér,
Hol veled egykor jártam,
A pad, a kő-levél,
A nyilas szív a fában,
De nem emlékszem már,
Mert emlékezni fáj.


 

Megosztás: Facebook TwitThis Kategória: Versek... B. Hozzászólások  

Babity Mária hozzászólásai

Szólj hozzá

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.009 mp