Beke Sándor: A tiszta szoba illata

A „tiszta szobában” takarítottam,
felmostam
sárga tojásfestékkel a padlót,
gondosan megpucoltam
az apró szemű ablakokat,
az ablakok közé rekedt
legyeket szemétlapátra sepertem,
letörültem a port a képkeretekről,
kimostam a színesre szőtt
keskeny parasztszőnyegeket,
egyedül a nagytata
és nagymama szekrényét
nem bolygattam.
Mindent úgy hagytam,
ahogy ők hagyták,
s szerették.
Az ünnepi bőrcsizmákat legalul,
a vállfákon
a fekete posztókabátokat,
a kabátok fölött a polcon
nagytata fehér ingét és a kalapját,
báránybőr sapkáját és kesztyűjét,
nagymama virágmintás fejkendőjét,
csipkés kombinéjét,
minden alsóneműjét,
úgy, ahogy ő hagyta,
szépen kivasalva.

Nagyon vigyáztam,
hogy fölöslegesen
ne nyitogassam a szekrényajtót,
végül csukva hagytam,
hogy a régi illat
maradjon a szekrényben,
s a ruhák
mindig elém idézzék őket,
ha a tornácról
a „tiszta szobába” belépek.

Beke Sándor: Ébrenlét

Emlékszel?
Csillagot választottunk
magunknak az égen,
hogyha nem vagyunk együtt,
akkor is láthassuk egymást.
Ezért emeljük fel annyiszor
szemünket az ég felé,
mert képzeletben
megsimogatjuk egymás arcát
— és bizonyossá válik
szerelmünk ébrenléte.

Beke Sándor: Luxuscikk

Aki verset olvas,
annak a lelke ünnepel,
ezért luxuscikk
manapság a vers —

De úgy látom,
manapság egyre kevesebb
embernek van lelke,
mind kevesebben
örvendenek a versnek —

Mi tagadás,
kevés az,
akinek a lelke
e luxuscikket
magának megengedi.

Beke Sándor: Az esti ima

Este ismét imádkoztam,
nem azért, mert eszembe jutott,
nem mondta senki,
hogy ezt tegyem,
mégis összekulcsoltam a kezemet.

Este ismét imádkoztam
és magamba szálltam:
nem kértem semmit,
nem könyörögtem,
csak megnyugtattam a lelkemet.

Este ismét imádkoztam,
s bocsánatot se kértem,
magamtól ismételtem el
azt a szabad imát, melyet először
gyermekkoromban mondtam el.

Este ismét imádkoztam,
majd a vérré vált
miatyánkot suttogtam el.
Elalvás előtt, fáradt fásultságban
megöntöztem száradó, sivár lelkemet.

Este ismét imádkoztam,
s ima után azzal aludtam el:
ha felkelek, ismét
gyermekként ébredjek,
s reggel ne ismerjenek rám az emberek.

Beke Sándor: Kényszercsönd

A csöndnek
annyi arca van már -
én csupán annyit érzek
hogy éle is van
s rám nehezedve
szívemet
mintha kettémetszené
reményekbe bugyolált éle.

 Beke Sándor: Honvágy

Beke Sándor: Vallomás

Keresem
anyanyelvem
legszebb szavait.
Találtam is néhány
szívhez szóló
magyar szót:
édesanyám,
bajtárs,
fülemüle,
liliomkert,
szeretlek.
Ja, igen,
tulajdonképpen
az utóbbiért volt
ez az önfeledt
keresgélés.

Beke Sándor: Betűk

Látod, kedvesem?
Te csempészted titkon lelkembe
egyenként a szót,
a magánhangzót és mássalhangzót:
az sz betűt,
a szívem csücskéről lopottat,
az e betűt,
régi emléked nyíló kapuját,
az r betűt,
az énekes pacsirta nevéből,
a második e betűt,
a végtelen közepéből,
a t betűt,
a kicsi keresztet,
a titokzatosság első betűjéből,
az l betűt,
a levendula illatából,
az utolsó e betűt,
a régóta kereslek igéből,
és a talpas k betűt,
a lélek utolsó betűjéből.

Beke Sándor: Vallomás...

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Beke Sándor: Csellengő csillagok

Beke Sándor: A lélek virágai

Lehet-e látni
a lélek virágait?

Benne vannak ők
a te szemeidben.

Ott vannak
a másik városban,
vagy egy hajózásnyi
távolságra
minden óceáncseppben.

Ha kinyitod
a szavak kapuját,
a lélek virágai
ott vannak
képeslapokon
vagy elsietett levelekben.

A lélek virágai,
néha,
mégis,
ha megtestesülnek,
kinyílnak
cserépedényekben,
születésnapokon
vagy temetőkben...

Beke Sándor: Szeretlek

Sokszor kimondtam
és leírtam ezt a szót,
mindig azzal az őszinte hévvel,
ahogyan éreztem.
Pedig biztos voltam abban,
és biztos,
hogy van
egy szebb
és sokatmondóbb
szinonimája
ennek a szónak.
Ezért
most hosszú útra megyek,
előkészítem poggyászomat,
és elindulok
e szó keresésér

 Beke Sándor: A szavak árnyékában 

Beke Sándor: A néma könnycsepp

Nehéz, ha szeretsz,
s ezt a lüktető érzést
nem tudod kimondani.
Nehéz az út a léleknek
a hangban
megnyilatkozni.

Nehéz a szónak
a lélek ruhájában
a hangszalagokig elindulni.

Nehéz a szó,
ha már nincs
akinek kimondani.

Nehéz a néma könnynek
a szemcsatornán
elindulni.

Beke Sándor: Márton bácsi forrása

A havas könnye szivárog le a dombon,
fenyő-gyökerek között
kanyarog az útja,
s az avar fedte földi alagútban
a kövek sokasága tisztára mossa.
Az út mellett, ahol felszínre tör,
erdei madarak énekelnek,
s az ezüst vizű hűs forráshoz
leszáll a játékos mókus a fáról,
s ha idetévedt,
a havas lelkét issza belőle a vándor.
Az éji sötétben sudár fák
strázsálják nyugalmát,
fenyők őrzik békés csobogását.
S ha csöndes éjeken
az öreg gazda hazalátogat az égből,
leül a forrás mellé —
a havast ünnepli szívében.
Szeméből zenélő vízcseppek születnek
a havasi emlékekben.

Beke Sándor: Meghatározás

A költő szertelen világában
isteni pontossággal
működik az összhang
láthatatlan képlete;
a nyelv s a ritmus játéka,
a rend dinamikája,
ami az építő eszme
vízszintes tengelyén tűnik föl;
a felszabaduló lelki jelenség,
amely a vers tengelyén
az eszmeállványon
ünnepel.