Bódai-Soós Judit: Eső mosta

Ezüst könnycseppek
reszketnek tisztulást a
faág-végeken.



Bódai- Soós Judit: Nincs

Nincsenek bennem válaszok,
csak a kérdések kanyargós árkai,
s fakóra kopott hiányjelek.
A megzsibbadt remény elnyúlt árnyai
magamba nézve, kétségbe ejtenek.
A célt nem találom, mi életre hívott -
üresen vágtató vak bolond vagyok.
Miért is ülnék múltam vigyázni ott,
hol jövőt nem építhetek,
s a Nincs belém fagyott?
Míg e jeges űrben reszkető tétova hiány
hangtalan kacajra kap,
monoton mormolom istentelen imám,
mert nincs többé csend,
csak a hallgatás marad.

Bódai- Soós Judit: Valahol mélyen a szívemben...

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.

Bódai-Soós Judit: betűkben ébred

sírnak a betűk a tollam alatt
nem értve csendjét a szívnek
vagy tán hinni nem tudják
hogy jó így
hogy nekem minden jól van
csökönyös panaszuk lankadatlan
mit elfogadnék
nem érzik elégnek
tintanyomai a telhetetlenségnek
boldogságért zokogó szavak
árulóim
reményem mégis bennük ébred

Bódai-Soós Judit: Az ötödik

(Levegő)
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.

(Tűz)
Napszínű lángokkal
táncoló lobogás,
vágyakat hevítő
szikrázó látomás.

(Víz)
Tomboló viharból
hajnali harmaton
életté szelídült
könnycsepp az arcokon.

(Föld)
Létnek testet adó
mindent befogadás,
csillagporból termett
megszilárdult varázs.
 ....
(Ember)
Isteni sóhajból
táncoló lobogás,
életté szelídült
megszilárdult varázs

Bódai-Soós Judit: Emlék

Kavicsok közé
cseppenő könnyek által
elmorzsolt idő.

Bódai-Soós Judit: Hitem

Mélykék tó fenekére
süllyedt a kis kavics.
Úgy vetettem vízbe,
mint földbe a magot
termésre várva,
sziklát remélve.
Ha megnő
barlangot vések beléje.
Ha másként nem megy;
hát könnyeimmel.

Bódai-Soós Judit: A könnyeken túl

Mosoly-kapukon lopja be magát
a tévedések közt botló remény,
karjában vágy pihen
csendjében költemény.

Ölében ringatja álmainkat
deres szívünkbe csókja csal tavaszt,
fényével simogat
és új hitet fakaszt.

Bódai-Soós Judit: reggel

Bódai-Soós Judit: Könnycseppek(5)

Mintha
véremben lenne a bú,
mely szívembe futva
elcsal egy-egy dobbanást:
kapzsin gyűjtöget
magának spórolva össze
életem keserű napjait,
álmaimat, s hitemet
lopja meg.

Bódai-Soós Judit: Ölelés-dal

Türkiz szemedben óceánok végtelenje,
távolba, mélybe révedő világ.
És mégis, mint búvó kispatak
a barlang-mélyi tóra,
csendes magányban elmerülve,
én így találtam rád.
Karodban bízva megpihentem,
mert benned tisztán fénylett
a ringató ígéret,
hogy szeretni tudsz még akkor is,
ha nem vagyok több,
mint egy lágy tenyérbe burkolózó élet.

Bódai-Soós Judit: Mindig adhatsz

Megeshet veled,
hogy üres lesz kezed, de
a szíved sosem.

Bódai-Soós Judit: Tükör-barát

Egymáshoz szelídült lelkek vagyunk,
akik pár léptet együtt ballagunk,
amíg az utunk egy irányba visz, -
talán örökké, vagy csak holnapig.

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.

Magam felé vezetsz, a mélybe le,
s ösvényt nyitok én is bensőd fele.
Egymásra néz szemünk, s tükörbe néz,
igaz tükröt tart két baráti kéz.

Látod bennem, mit én nem láthatok,
szememről oldasz minden hályogot,
s elém teszed szépítés nélkül azt,
mi lépteimben gátol, megakaszt.

Az önmegismerés tükre mutat
fájón valós, hosszú, nehéz utat,
mit végigjárni egymagunknak kell,
de estünkből barát keze emel.

 Bódai-Soós Judit: Csak adni kérek

Ne tégy mást, csak várj rám!
Ha vársz: megérkezem.
Nem kell pompa, márvány,
elég a csend nekem.
Szólj hozzám e csenddel
és hallgasd sóhajom,
érints meg szemeddel,
s ne fogd le két karom!
Nyiss rést lelked mélyén,
melyen át beférek!
Nem várok semmit, én
csupán adni kérek.

Bódai-Sóos Judit: Szelíden vigyázlak

Selyemmé simult sóhajok
kócos álmok
mosolyba halkuló szavak.
Így kaptalak.
S míg bánat színű csend ül arcodon,
karomban tartalak.

Bódai-Soós Judit: Merengő

Talán ha csillagnak születtem volna,
vagy selyem-vizű erdei pataknak,
nem járnék folyton elbotolva,
s gátat sem építnék álmaimnak.

Talán, ha fészekben ringat az élet,
bízhatnám: egész lehet a részünk,
s ha a szó nem elhaló ígéret,
öröknek hinném, mit kőbe véstünk.

Bódai-Soós Judit: Mesélj nekem
-részlet-

mesélj nekem kérlek
úgy mintha gyermek lennék
...
mesélj úgy
mintha szeretnél
ringasd álomba lelkemet
mesélj nekem kérlek
hadd higgyem el hogy minden rendben
..
mesélj úgy mintha nem fájna semmi
meséld el azt hogy szép az élet