Bognár Barnabás: Ez a ház

Bognár Barnabás: Ha mosolyt hozok...


Ha mosolyt hozok a könnyek helyett, így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet, így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg, így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg, így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled, így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet, így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet, így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet, így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet, így maradjak meg neked.

 Bognár Barnabás: Érintés

Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.

Bognár Barnabás: Gyertyafényben

Csendre vágyunk, melegségre,
s csendben várunk az estére,
hogy majd a négyes gyertyafényben
élet születik a reményben.

Arcunk sima, rezzenetlen,
s mosoly repül az üzenetben,
halkan suhanva szerte a tájon,
hogy a szép még szebbé váljon.

Szeretve lentről felemelnek,
és csak szeretetből követelnek,
mert örülnek, hogy szerethetnek,
s hogy teret adnak a szeretetnek.

Kedves kezünk egymásba olvad,
szép a ma, s még szebb lesz a holnap,
csodák mennek végbe az éjben:
élet születik a reményben.

Bognár Barnabás: Születés

Zene zaja, csöndje nincsen
De csend: zaj zenéje van
S most a boldog béke kincsem
Semmi susog hangtalan

Hang koppan, eső cseppen -
Hallottam az esőcseppben
Ábrándozó árnyad
S a nincsen-porból varázskézzel
Észrevétlen kitalállak

Álmokból árnyak lettek
Erős fényben megszülettek
Simogatón sírva
És kérdésemre megfeleltek
Ujjukkal a porba írva

Lobbanékony mosolyodban
Megjelennek tetteim
S minden egyes halk szavadban
Cseppenékeny könnyeim

 Bognár Barnabás: Egymás után ...

Megint itt jársz, vagy csak hiányod recseg?
Ha itt vagy, akkor jól van,
Úgyis régóta kerestelek...

Vagy valamilyen mérhetetlen nagyot
Tehozzád hasonlóan
Várok, egyszer csendben meghalok:

A gyertya csonkja a sötétbe csobban,
Formát jár alakomban,
Mert szíveddel látok csak jobban.

Tied a szemembe villan s meghajol;
Enyém csak valahol van.
Keresel... Kereslek... Így van jól. 

Bognár Barnabás: Szívből-szívbe

Minden szó, ami még kimondható,
most minden szó már mást jelent...
és szívből-szívbe adni volna jó
szépet, nagyot és végtelent;
boldog mosolyt, mely mindent elárul.

Megérezni s elmondani végre,
hogy mi vagyunk - hogy én és te -
a világ, s ha felnézünk az égre,
minden ott van egy lépésre
s szemünk nemcsak a felhőkig lát.

Szemünkkel szemekbe látni újra
s nem elfutni minden csoda
mellett, megállni és lelassulva
várni; s egy szó, egy kép hova
tűnik el, azt már érzi minden szív.

A szív tudja, a szív igazán lát,
tudja, milyen volt s mivé lett
az értelem, ki csak sejti a lét
igazát, mert minden élet
a szívből indul, s oda érkezik.

Bognár Barnabás: Akkor...

...amikor szívhez szól a dal,
de nem érzem, és elmúlik hamar,
hirtelen a szép pillanat;

s mikor nappal száll az álom
fejemre, és nézem - de nem látom -
a múltat, a jövőt, magamat.

...amikor keresel engem
az üres szobában és a csendben,
megbújok gyorsan két kezem mögött;

s mikor lopva körbe nézel
és meg-megsimítasz puha kézzel,
akkor én lassan, mélán előjövök

Bognár Barnabás: Nagyon közel

Bognár Barnabás: Nyár volt

Zúzmara játszik ma a fákon,
fehér arany ül a világon - hidegen,
s a fehér szakáll miden ágon
- mint én itt a földön - örökkön idegen.

Dideregve melegszik lelkem
apró, sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.

Bognár Barnabás: Elmúltál

Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.

Bognár Barnabás: Embertörvény

Bognár Barnabás: Földig érő bánatom

Magamra öltöm bánatom,
földig ér, mert fáj nagyon,
alja kúszik a földön lent,
nagyon bő, így körbeleng.
Akár egy téli nagykabát,
teljesen elhagyja magát,
csak tán engem sohasem,
még akkor sem, ha leveszem.
De kell, hogy magamra öltsem,
hogy semmiségeim kitöltsem:
meztelen halálra fagynék -
s így halálom életre fogy még.
S mért bánatot, s nem örömet,
mert kutyaként csak bánatom követ
s a boldogság csak néhanap,
mire felölteném, elszalad.

Bognár Barnabás: Kopogás

Hangosan kopogtattak az éjjel,
s álmom, mint ólom húzott vissza
meleg paplanom alá;
és vártam, hogy majd elcsitul
a kopogás.
aztán újból felébredtem félig,
s megint hallottam valamit.
kíváncsiságom elhúzott az
ablakig, s kinéztem azon:
mintha mindenki ott lett volna,
legalább is sokan voltak,
de nem volt kedvem látni
egyáltalán. aludtam tovább.

Másnap furcsa csend volt odakint.
semmi zaj, semmi kopogás.
minden zörej kinézni késztetett,
de csak a szél babrált a párkányon.
éjfél volt. és még mindig semmi.
egész éjjel fent voltam és vártam

Bognár Barnabás: Lelkünkben sírnak az angyalok

Lelkükben sírnak az angyalok,
s az órák együtt zokognak velük,
mert lelkükben én is ott vagyok,
míg körülír Téged szelíd szemük.

Lelkükben sírnak az angyalok,
a Földön túl, az égen át,
és mégsem képez szivárványt,
pedig sok parányi nap ragyog.

Lelkükben sírnak az angyalok,
s míg kezük közül kiszaladok,
vastag ruhám bőrig ázik,
s testem tiszta, s tisztán fázik.

Bognár Barnabás: Nem mondom el

Bognár Barnabás: Ha szeretnél

Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...

Bognár Barnabás: Hideg van fázom

Zúzmara játszik ma a fákon,
fehér arany ül a világon - hidegen,
s a fehér szakáll miden ágon
- mint én itt a földön - örökkön idegen.

Dideregve melegszik lelkem
apró, sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.