Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Csiki András

2018.12.09

 

 

 

Csiki András: Másodszor a Tordai-hasadék felé

 
Ahová nem lát még a szem,
Csak a láb visz,
Mert tudod, hogy a szépség rejtőzködő,
Arra tartasz most,
Számolsz a hideg széllel,
Számolsz az esővel,
A járt utak végével
És mész, kutatni a vant,
Tagadni a nincset,
Kincsre lelsz – tudod,
Bizonygatnod nem érdemes,
Aki hisz az megtalálja,
Aki nem, az keresheti,
Orra előtt sem fogja meglátni,
Szemeit kiszúrva sem fogja megtalálni;
De téged visznek a lábaid,
Biztos irányba,
Kétség és megállás nélkül,
A viszontlátás izgalmával,
Farkaséhes szemekkel,
Minden hangra kiélezett füllel,
És ablakot vágsz magadon, jókorát,
Beengedni a fényt,
Mely napszakoktól elválva szikrázik örökké,
És már ott vagy,
A Hesdát zenél,
S a sziklafalon örömöd magasra kúszik,
Egészen, egészen magasra,
Egyenest fel az égig.

Csiki András: Felröpített madár

A Gyalui havasokban barangolva

az én versem szabad,
nem kötik szótagszámok
és nem kötik rímképletek sem;
az én versem szabad,
mint tavaszi szélbe repített madár,
a havason;
minden elvétett szava
sebhely rajtam,
melyet csupán ezért,
én ki nem törölök,
melyet csupán ezért,
én ki nem felejtek,
így hát ég és tüzel,
alágyullad és fáj,
időm végezetéig,
és lehet azon is túl,
lehet még azon is túl
csontig hatoló fájdalommal,
emberi mértékkel nem fogható,
gyönyörű fájdalommal;
az én versem szabad,
de tisztelem a hexameterek őreit,
s a szonettek lovagjait,
a mértéktartókat,
kik kottafüzetből zongorázzák a szavakat,
akik a kozmoszt éneklik így
és minden évszázadot,
a verslábakkal dalolókat,
a szigorú sorokban sorakozókat,
de az én versem nem ilyen;
az én versem sziklaszélre álló ember,
ég felé emelt, kitárt karokkal,
az én versem távolba néző gyermek szeme,
az én versem az ösztön homályos morzejele,
az én versem szabad,
azt foglárok nem tartják nyugton,
azt falak nem őrzik nyirkos hűvösükkel,
az fölröpül és iránya nem tudható,
mint tavaszi szélbe repített madár,
a havason.

Csiki András: Te maradsz


Szeretek itt a földön járni,
Elnézni, ahogy a csillagok,
Fényükkel köszöntenek,
Ha éjszaka fönt vagyok,

Ilyenkor azt hiszem,
Csak nekem, legföljebb Te neked,
Vannak odafenn,
S hogy az, Ami Van, többé nem hiteget,
Csak az igazat oldja föl bennem,
Csak az igazságban old fel engem,
És rémeim tovább állnak,
És te maradsz igazolásnak
Csak Te, csak Te

Csiki András: Egy szóra csak

Egy szóra csak, ha még lehet,
jeltelenül múlunk, mint a képzelet,
hát hadd mondjam el neked,
milyen rövid ez a jelenet,
elég, ha lehunyod két szemedet,
évek rohannak el veled,
s meghozzák a kedvedet,
kisírni mind a könnyedet,
hát azt mondom jól teszed,
nincs ellene fegyvered,
ami elmúlik az eltemet,
s már nem látom a kezedet,
a végtelen ad fényjelet,
egy csillagba önti testedet,
s már hiába is szeretlek,
őrülten zúgnak a tengerek,
így tűnünk mi emberek,
így játszanak az istenek

Csiki András: egy félig írt vers

félbehagytam,
tán a felénél sem jártam,
nem folytatlak - mondtam,
s megálltam,
meg a tollal,
s meg a lélegzetemmel is,
elsőre gyönyörűnek tetszett,
gyönyörűnek, másodszorra is,
a csonka sorok,
s a megtépett mondatok,
a még ragtalan szavak,
a még halk szavú szózatok,
ahogy várnak, rímre várnak,
már örökké arra,
s mint befedetlen házban járó szél,
ahogy a csöndet fölkavarja,
majd beleolvasok ebbe az elkötött versbe,
nagy ritkán,
és csupán az élvezet okán,
egy csöppnyi fájdalmat keresve.

Csiki András: A szépség oldalán
In memoriam: Kós Károly

nekirugaszkodom százszor,
milliószor, akárhányszor,
minden egyes ébredéskor,
minden álom előtt - elalváskor,
valahányszor érkezem
és indulok újra meg,
s ha vétkezem, ha nyitogatom
az eszméletemet,

nekiveselkedem,
ha erőm engedi, bátran,
s ha gyönge vagyok,
ha ólmos lábakon állok,
szívemhez fércelt szárnyakkal,
megrögzült, rögeszmés álmokkal,
de ugyanúgy,
ugyanoly lelkesen,
sok boldog órámban,
bánatomban, keservesen;

nincs szünet,
nincsen kihagyva óra,
nincs veszendő gondolat,
felkoncolom s keresztre szögezem
önnön magamat,
és áldom aztán,mondom:
szent vagy te bűnösök között,
az igaz igaztalan,
deszkán hajózó hajótörött,
ki új világa,
új partja felé evez,
ki istent és bármi embert,
mindig nevén nevez,
amíg s ahogy lehet,

és bújok aztán kövek alá,
vizek alá,
nagy takarók alá,
halálra gyötröm magam
sok okos száj mondaná:
„miért?”
„miért, hogy törvényre,
rendre nem találsz?”
„miért a gyász?”
„miért szaladsz tovább?”
„a sorokba miért nem állsz?”

és én csak ismétlem,
perpetum mobile,
a szavak sodrában,
örvénylő ingere
ez az életnek,
mert így parancsol a szív,
s így a gondolat,
így lüktet az ér,
ez tízparancsolat,
ez hiszekegy,
vagy nevezzétek: bármi,
kőszikla, nagy hegyen,
hogy tudj visszatalálni,

én ebben hiszek
csalódok elégszer – látod,
véres szemfogak,
nem mondtam istenhozzádot,
még nem,
de meglehet,
egyszer tán,
félve mondom ki a nevedet….;
addig is belekezdek százszor,
milliószor, akárhányszor,
bármily ádáz hitek győznek a világon,
bármilyen ostoba oltja napvilágom,
én ebben hiszek,
e mellé híven odaállok,
és onnan nézek messze,
onnan nézek rátok,
de nem gőggel,
de barátsággal bizony,
és hívlak szép szóval, verssel,
én így tudom,
és kölcsönveszem e két vasszöget,
ahogy lehet,
mert lehet,
a szépségnek győzni,
az ostoba vakhitek,
s a szigonyvégű együgyűség felett!

 

Megosztás: Facebook TwitThis Kategória: Versek... C- Cs.-D. Hozzászólások  

Csiki András hozzászólásai

Szólj hozzá

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.003 mp