Devecseri Gábor: belerohan a nyár az őszbe!

Devecseri Gábor: Szerelem

Devecseri Gábor: Harmatcsepp

Társait elhívta
már a nap.
Ez az egy harmatcsepp
ittmaradt.

Nincsen olyan gyémánt
ragyogás,
mint e szikrafényű,
e csodás.

Ó, milyen sok szépet
láttam már,
egyben sem volt ennyi
napsugár.

Ilyen szelídfényű,
bölcs derűs,
mely úgy forró, hogy már
majdnem hűs,

mely úgy hűvös, hogy míg
elmereng
minden tűz-patakzás
benne zeng.

Ülök, mint ki festő,
s a modell,
amíg képe készül,
szökik el.

Hívja már a napfény,
dolga van;
holnap újra eljön
boldogan.

Devecseri Gábor: Könnyű dal

Mint biztos lépés a sötétben,
olyan az életem,
vagy mint eső, mint bármi más,
mint villanás, mint hallgatás,
kaland és gyötrelem.

Vagy mint folyó, mint zeneszó,
minden, mi létezik,
alakja van, vagy nincs, apad,
összeáll, árad, szétszakad,
felnő s emlékezik.

És mint törés, mint huhogás,
madár, mely éjbe száll,
minden, mi tűnik, megfakul,
foszlik, kibomlik és lehull,
elalszik és megáll.

Devecseri Gábor: Az emberélet útjának felén túl

Ezentúl nem lesz aznapom,
mindig csak tegnapom,
és hogyha lopom a napot,
a tegnapot lopom,
és hogyha szorgalmas vagyok,
a multat toldozom,
és ha a jövőn dolgozom,
a semmit foltozom.

Devecseri Gábor: Nyár elé

Boldog, akinek menyországa van.
Lám én is ugy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.

Várom, várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely, felejtve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.

várom a nappalt, déli meleget
s hüvös estét, ha a folyón pihen
és várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szeliden.

Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.

Hiszen volt már nekem, volt egy nyaram,
mely hirtelen jött s észrevétlen elment,
halványzöldfoltos piros és arany
és ugy nézek utána, mint a gyermek

léggömbje után, ami elszökött, bár
odahurkolta cérnával kezéhez
s mindig kisebb lesz, egyre távolabb száll,
de egyre közelebb kerül az éghez.

Devecseri Gábor: Tavasz van, mégis

Jóreggelt ragadós rügyek,
pattanó pelyhes levelek,
s ág-húron napsugár-zene,
vidámodó vadgesztenye,
illattal ízes ibolya,
mezők méztermő mosolya,
szilvák fehér virágai,
mókusok mókás táncai,
s te csupa zsenge akarat,
mitől a föld, lám, meghasad,
füvek pöttöm lándzsái mind,
kik villogtok törvény szerint,
rigók zsákfutó-versenye,
málnatő kurta pendelye,
s ti még-kopár ág-csecsemők
az égen emlőt keresők,
kékjéből életet szopók,
kékjében megkapaszkodók,
s te, nagy zöldselymü dobogón
zizegő tavaszi beszéd:
nem volna az élet oly csúnya,
ha nem volna ennyire szép.

Devecseri Gábor: Levél

Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív

Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.

Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.

Devecseri Gábor: Csak

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.

Devecseri Gábor: Kérésem egy

Kérésem egy: a csókod add
vagy tiszta szívvel megtagadd
de ne osszad nekem kegyül
mert akkor a szivem kihűl.

Omolj karomba szeliden
vagy lökj magadtól messze el
ha hozzámsimulsz, köszönöm
ha meg se hallgatsz, becsülöm
alamizsna nem érdekel.

Devecseri Gábor: Itthon vagy-e, kedves

Itthon vagy-e, kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.

Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.

Mint a zúgó erdő, a szívem,
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen

Devecseri Gábor: Akivel az élet

Akivel az élet
csak megesik,
nem is bánja már, ha
esteledik.

Aki meg azt teszi,
amit akar,
annak úgyis mindig
hajnala van.

Devecseri Gábor: Vannak oly régi versek

Vannak oly régi versek, melyeket már elő
nem is veszek,
csak rájuk gondolok, pontos emlékező,
s már könnyezek.
Az eltűnt, szertehullt időn átszólnak ők,
megcsap lehük,
nem is szavuk, csak illatuk van vélem,
s én is velük
csak úgy vagyok: hogy látom régi énem
soruk felett,
mint páraszőtte, holdsütötte éjen
kísértetet.

Devecseri Gábor: Csak szó vagyok

Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.

Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.

Devecseri Gábor: Esőcseppek

Esőcseppek barna levelen
csillognak az őszi fatetőn.
Merre szökkent el a szerelem?
Erre ment el karcsu szeretőm.

Lábanyomát őrzi az avar,
mellette a szekér nyoma mély
erdőszélig veri az eső,
azután meg elmossa az éj.