Dvorák Etela

Dvorák Etela
Csak
ma
még
álmosan
másik oldalára
fordul, én halkan
hozzád osonok, nézlek,
hátadra lehelem mosolyom,
észrevétlen szeretnék lenni, csak
szemeimmel simogatom zajos álmaidban
settenkedve lépteid árnyékát hosszú utadon...

Dvorák Etela: Nézlek
Nézlek.
Engedd,
ne szólj semmit,
benned ébredek.
Szemed kérdez,
mosolyod csodákról zenél.
Féltve ringat egy kéz.
résnyi fényben,
csillagporos réten veled táncolnék.

Dvorák Etela: Megtaláltalak
Vártalak a nyári
hosszú éjszakákon,
kerestelek a suttogó
fák vágyaiban,
hívtalak a csendes
szél sóhajával,
fáztam az álmodozó
csillagok alatt.
Fények nélkül,
halkan sétáltam,
elfáradt lelkem
messze kószált,
szememre nem jött
az álom,
hittem, hogy
rád találok.
Zuhogó nyári zápor
mosdatta testemet,
kezed felém nyúlt,
megérintette arcomat,
nyakamra simította
halk sikolyomat.
Szívem mélyén
rám találtál,
szíved mélyén
megtaláltalak.

A két kezed
féltve
belém simogatta
a végtelen szeretetet-
...Most elveszed?
... Ne tedd!...

Dvorák Etela: S én egy esőcseppben
S én
egy ibolyakék esőcseppben ott leszek.
Nem kell, hogy várj reám.
Csak csendben figyelj.
Megmosdatlak szépen,
lehűtöm lángoló véredet.
Pilláid közt bújó álmod megkeresem.
Szádra vadcseresznye ízt lehelek.
Sóhajok közt gurulok nyakadon,
válladon, hátadon, melleden,
az egész testeden,
mert vagy nekem!

Dvorák Etela: érzések
ködfátyol
lebbenő sóhajába
burkolták magukat
a csillagok
a hajnalok varjak károgásába
halnak
keskeny úton ballagva
nyomomban járnak
a fáradt nappalok

Dvorák Etela: Napfény
Kora hajnal volt,
fekete rigó énekébe
csempészted álmaid-
megtaláltam,
s szépek lettek pénteki,
nyújtózkodó vágyaim.
Napfénnyel
játszadoztak az árnyékok,
égszínkékben táncoltak
az ágyamon felejtett
bánatok...

Dvorák Etela:Te
Te
aki szelek szárnyán szállsz
s gondolatok örvényében
magadra lelsz
szereteted
a mélységben meglévő romok közt
is megleled
álmok őrzője vagy

Dvorák Etela: Neked...
Most fehér vászonra
fekete vonalakat
rajzolok
- mint a hangívek, egymásba hajolnak -
Arcodat szememben őrzöm,
hangodat halkan dúdolom...
A lombok színeit adom neked

Dvorák Etela: Őszi napsugár
Arcomon
sajgó táncot jár
az őszi napsugár.
Megremegek.
Nem simogat;
érintése fáj.
Levelek közt
rám talál,
szempillámon
ringatózva megpihen,
hajamba aranybarna
leveleket rejt.
Nyakamon felejtett illatod
az utolsó pillangót
felém csalogatja,
vállamon bujkáló árnyékod
beragyogja,
s az első csillagok
szenvedélyes sóhajával
szitakötők szárnyán
elszökik a nyár...

































