Egri Szilvia: Halhatatlanul

 Egri Szilvia: Délután

Magát oldja fel a csendben
Elomlik a ház falán
Mint tornácon lusta macska
Nyúlik el a délután

Nap fénye halványul lassan
Áttetsző a levegő
Cseppfüggönyből gyémánt hullik
Arcon csókol az eső

Gondolatom szabad madár
Hát útjára engedem
Árnyak röpte el nem éri
Nem kell őt megmentenem

Tollam pihen mozdulatlan
Nem érintem - nem szabad
Magukat írják a versek
S nem fogynak el a szavak..

Egri Szilvia: Nem tudlak nem szeretni

Nem áhítlak jobban
Mint délidőben árnyat
Sóvároghat ember száraz pusztaságban

Szükségem rád annyi
Mint szomjazónak forrás
Vajákos léleknek varázslathoz rontás

Annyira hiányzol
Mint ágy a fáradt testnek
Akár palettára színek az ecsetnek

Nem vágyom rád jobban
Miképpen az árva
Ölelő karokkal szerető anyára

Akár elfogadod
Akár meg sem érted:
Nem tudlak már többé nem szeretni téged

Egri Szilvia: Amikor...

Amikor így ragyog a mosolyod
Szeretnék ajkad szegletében megbújni egy kicsit
És elmesélni a szerelmet szívdobogva
Azoknak is, akik nem hiszik

Egri Szilvia : Ajándék...

A legdrágább ajándék
Amit visszakapsz
Már tudod, mit jelent elveszteni
Félted...

S azontúl hű maradsz

Egri Szilvia: Búcsú...
-részlet-

Minket hallgat a csend,
...
Arcomat a fénybe tartom,
De többé fel nem ismered
Azt, akivé temiattad váltam,
Azt az ismerős idegent,
Keresem én is veled mindazt,
Amit teremtettél bennem
- Egy új világ született meg,
Mikor engedtél önmagamnak lennem.

Szemedbe merítem tekintetem,
Pillantásod őszinte, tiszta,
Titkaimat így rejtem el,
Míg könnyeimet bőröm issza.
...
Te léteddel is segítettél élni.
Addig, amíg közelséged védett,
Elfeledtem régen, hogyan is kell félni.

Ó, hogy vigyáz arra ez az élet,
Mindent a boldogok meg ne kapjanak!
Széthullott világom romjain hallgatok,
Semmivé lettem, árnyam sem maradt.
...
Szétszóródom lassan a szélben...

Egri Szilvia: Engedd el...

Úr lett az akarat
Testeden-lelkeden
Nyugtod többé nincsen
Hajszolva kergeted
A Célod, a fontosat
Mely többet nem jelent
Csupán az életed
Édesebb a létnél
Mintha érte élnél
Hozzá úgy ragaszkodsz
Markolsz és kapaszkodsz
Körmeiddel tépnéd
Szakítanád széjjel
Utadban ki állna
Törtetve előre
Nem gondolva többre
Mint a várva vártra
Célodra - a szentre
Mi képzeleted tárgya
Teljesedést vágyva
Hogy elérd, megtaláld
Mindenáron végre
Lobogva és égve
A végtelenségbe...

S akkor lesz csak vége
A nagy akarásnak
Amikor megérted:
Elveszíted végleg
Mert nem lehet tiéd
Hogyha űzöd vadként
Fegyverrel kezedben
Poklon, mennyen által
Lebírnád kegyetlen
Majd faladra tűznéd
Megtörné az álmod
Így már nem szeretnéd...
Kell még érte tenned
Irgalommal lenned
Késed hull életlen
Sorsod a véletlen
Felvirrad a napod
Tiéd lesz kéretlen
Tudva már a titkot
Mit szíved meghagyott:
Amit kérsz - megkapod
Ha elengedni tudod...

Egri Szilvia: Néma vallomás

Mosoly fénye ébreszt
Karom beszél: ölel
Legyen a tiszta hang
Ez – lelkedhez közel

Megérintenélek
Meséljen a csend
Lelkem mélyére láss
Érezd, mit jelent

Néma szóval, zárt ajakkal
Hallj meg engem, kérlek
Győzedelmeskednem nehéz
Hol díjt szavakért mérnek

Csak a szívem, csak a lelkem
Tárom eléd – nem mást
Érted szól, hát fogadd tőlem
E néma vallomást