Endrődi Sándor: Remény

Igaz ugyan, hogy életünk
Szakadatlan küzdelem -
De hát: ahol megvan a harc,
Majd csak béke is terem.
Bízzunk, higyjünk jobb napokban,
Egyszer majd csak felragyog;
Várjunk a felleges mára
Napsugaras holnapot.

Keserűség, nyomorúság,
Bizony sokszor már elég;
Zivatar is rázza, tépi
A szegény fa levelét;
Hétköznapi apró gondok,
Közbe egy-egy mély seb is -
No, de sebaj! valamikor
Megjön majd az ünnep is!

Ha ma nem, hát megjön holnap,
Ha holnap sem: azután;
Búval, gyásszal, gyorsan elszáll,
Egyik év a más után.
Isten gondol mindenkire,
Soh'sem állunk egyedül;
Ne hagyjunk fel a reménnyel:
A sor végre ránk kerül.

Im, a tenger roppant árja
Zúgva ömlik szerteszét, -
Száz évenkint jön egy madár
S elviszi egy csöpp vizét;
Száz évenkint egy csöpp vizet!
Oh, mily rémes lassúság!
- A remény szól: "Ez a madár
Kimeri az óceánt..."

Endrődi Sándor: Szeretet


Oh, ne fukarkodj' szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a
szeretetnek!
Az évek - mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja - gyorsan
el-lebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman
égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad
senkisem szegényebb.

Endrődi Sándor: Bölcső mellett

Rózsás arcok, bimbó ajkak,
Nevető, nagy, kék szemek -
Hogy' hagynálak nóta nélkül
Kedves baba, tégedet?

Hisz te nekem váltig dallasz,
Tüdőd győzi, tart a szusz.
Oh bizonnyal túltéssz rajtam,
Te legifjabb lirikus.

Az én dalom bölcsődal csak,
Altató dal, mely susog:
Egészséges kiabálás
A te skálád, ritmusod.

Jer csak ide az ölembe,
Kell-e nóta, kell-e csók?
Hadd mondjam el: mit csinálnak
Odahaza a - manók.

Csörömpölnek, zakatolnak,
Jönnek, mennek - mi dolog?
Pereg-pörög, zireg-zörög
Aranyos sarkantyujok.

Van nekik egy ládikájok,
Csukják, nyitják szüntelen,
És abban a ládikában
Szép játék - töméntelen.

Paripa, kard, puska meg dob,
Ici-pici szekerek,
Bóbás madár, kis katonák,
Kurta farkú egerek.

Cirmos cica, csengő alma,
Szóló szőlő, tarka pinty...
Jó gyermek, ha szépen alszik,
E sok szépet látja mind.

S van nekik egy pillangójuk -
Zum, zum! arany pillike,
Szellő szárnyán, hold sugárán
Sebbel-lobbal szállj ide!

Hintsd el szárnyad fénylő hamvát,
Csókold le e csöpp szemet:
Azt a sok, sok szép játékot
Zum, zum! hadd láthassa meg.

Endrődi Sándor: Az első hó

Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.

Szűztiszta hótól az utcák, házak
Szinte ragyognak!
Csak az csunyaság, hogy ez a szép hó
Estig elolvad.

Alighogy láttuk:
Eltűnik újra, vége legottan -
És szomorúan járunk megint a
Régi - piszokban...

Endrődi Sándor: Őszi dal

Szavaid még fülembe csengenek:
"Élj boldogul, a jó Isten veled!"
- Velem van-e az Isten? nem tudom,
Amit érzek, csak bú és fájdalom.

Zizeg a lomb, az erdő elborul,
Nem hajnallik már, hanem alkonyul,
Nem is a tavasz árnya, fénye int:
Az őszi szél az, ami meglegyint.

Megyek utamon némán, csendesen
S merengek édesbús emlékeden;
Lábam a sápadt avart zörgeti,
Szemem el nem sírt könnyel van teli.

Endrődi Sándor: A szeretetről

Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.

Valakit, valamit szeretni kell.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövet nélkül adta nekünk.

Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.

Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.