Farkas István

Farkas István: Verseim nem csodák
gondolt érzelmek,
leírt gondolatok.
Mikor olvasod őket,
szíved érintik, lelked
simogatják, könnyed
csordul tőlük,
vagy néha mosoly
születik ajkadon.
Pedig csak szavak.

Farkas István: Nehéz pillanat
elviselnem magam, és
arra vágyom, hogy
valahol máshol legyek,
-csak én, egyedül,
csend vegyen körül,
és a tiszta,
szabad természet-
arra gondolok, hogy
egy dombon ülve,
lehunyt szemmel
tartom arcom
a lemenő Nap
melegébe, és ahogy
gyengül fénye,
úgy halványul testem,
míg végül eltűnök,
csak lelkem izzik
még egy röpke
pillanatig a levegőben.

mit akarok,
nem tudom,
mit keresek.
Nem tudom,
szerethet-e engem
még valaki,
s szerethetek-e én
úgy bárkit,
hogy el ne veszítsem,
s újra azt érezzem,
hogy jó élni.

Farkas István: Több lettem
Szerelmed többé tett,
mint valaha voltam.
Felemelt fájdalmamból
s a mennybe jutottam.

remény éltet még
fáradt napjaimban.
Ebbe kapaszkodom, próbálom
hinni, hogy minden úgy lesz:
a vágyak beteljesülnek.
De egyre nehezebb.
Fogy az idő, az erő, a hit.
Néma lemondás hajtja
le őszülő fejem,
s szívem döbbenti a visszatérő,
súlyos gondolat:
Vajon hány perc, hány nap,
míg minden szertefoszlik?

Farkas István: Könnyek
A szemből fakadnak ők,
elindulnak fájdalom-barázdát szántva arcokon,
belevésik a szívbe, milyen a fájdalom,
hogy soha ne feledjék a könnyezők.
Aztán csak hullnak-hullnak újra és újra,
könny-fátyolt takarva a múltra
és gyötrik, nyúzzák a szívet,
bizonyítják, hogy kegyetlen az élet.

Farkas István: Szivárvány
Csak a Te mosolyod
fényétől ragyognak fel
életem színei

Farkas István: Adj erőt...
Kicsit mosolyogj rám,
ha találkozunk.
Gyengéden érintsd meg
karom, s válts velem
néhány röpke szót.
Így adj erőt nekem
Nélküled élni életem.

Farkas István - Ne dobd el álmaid
Mikor ágyadon fekve alszol éjszaka,
eltitkolt vágyaid szép álmokká válva
életre kelnek agyad, szíved mélyén.
Így éled át, amit nagyon szeretnél.
Felébredve indulsz ismét tovább futni,
keservesen valahogy előrejutni
a szürke napok mókuskerekében,
és álmod eltűnik a feledésben.
S ha korlátaid közé bezárva
úgy érzed, mindennek vége számodra,
idézd fel újra legszebb álmaid,
engedd feltörni titkos vágyaid.
Ne engedd kiölni az érzést szívedből,
ne légy csak valaki a szürke tömegből,
képzeleteddel szabadítsd el vágyaid,
ne add fel, ne hagyd el, ne dobd el álmaid.

































