Fodor Ákos

Fodor Ákos: Kapcsolatok

"Talán nem merőben véletlen, hogy itt vagyunk. Talán az sem csupán a sors szeszélyének tudható be: meddig vagyunk itt. Addig is: legyünk itt jól. Lehetőleg nem ártva sem másnak, sem magunknak. Szemlélődjünk, és tűnődjünk el mindazon, akik-amik csak itt, csak most, és csak addig vagyunk - míg itt vagyunk. Így akár azt is megsejthetjük: ez nem minden; lehet valami az itt-és-most létünkön túl is."
(Fodor Ákos)

Fodor Ákos: Ősz
avarban állok:
rajtam nőtt, rólam hullott
levélözönben

Fodor Ákos: Társasélet
fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál

Fodor Ákos
Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.
*
Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.

Fodor Ákos: Most
Olyan éles és részletszegény
a jelen, mint megannyi emlék:
szép és vigasztalan.
Mintha a szél is
múltidőben fújna, ragyogna a Hold,
Mintha a születő csak arra törekedne,
hogy mondható legyen felőle örökre:
Volt.

" Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek!
- Majd szólok, ha változott a helyzet."
(Fodor Ákos)
Nem azt szeretem,
aki tetszik. - Az tetszik,
akit szeretek.

Fodor Ákos: Szerelem
Gallérkád lebbenése fölröpít,
elbotlom egy hajszálad árnyékában,
fénylő-homályló tekintetedben növök-fogyok:
Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
mintha hárman is nevetnénk.

Fodor Ákos: (Ne légy...)
Ne légy a legszükségesebbnél
felejthetetlenebb.
(Másként oktalanul megmérgezed
Jövőbeli Jelenjeit annak, aki szeret:
mintha holmi hurcolandó mérce lennél,
melynek megfelelnie másnak úgysem lehet.)

Fodor Ákos: Az Álmok Tengere
Az Álmok Tengere sem parttalan...
(igaz, hogy csupán álom-partja van);
az Álmok Tengere félelmesebb,
mint a szokott veszélyű tengerek;
siklik a roncs? süllyed a jó hajó?
- az Álom-Tenger épp erre való!
Mit tesz veled és mit kezdesz vele?
sorsod rád bízza Álmod Tengere.
Mikor épp nem mély: magas, mint az ég!
Csodáld - s úszd meg az Álmok Tengerét!

Fodor Ákos: Még mindig
nem vagyok elég szegény.
Még nincs bennem elég csend ahhoz,
hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
még van szavam.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő

Fodor Ákos: Ajánlás
Csendes vagyok,
törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
mint némelyik jobb költemény.
- Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

Fodor Ákos: Sose bánd
a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved...
a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...
a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s veletart szíved
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.
sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Ne "küzdj a Jóért".
Keresd és szeresd. Örülj,
amikor elér.
(Fodor Ákos)

Fodor Ákos: Kis éji dal
Szél kapdos a gyertyalángba:
nyugtalan a rózsa árnya
a falon.
Imbolygok, mint árny a falon;
mire vágyom, azt se nagyon
akarom.
Egy-egy nyugodt pillanatot
életemben ha még kapok:
jutalom,
amiért - bár mit se várva -
időzöm, mint rózsa árnya
a falon.

Okom panaszra? nincs, hiszen a Lényeg:
hogy lehetek, mint milliárdnyi lények;
így-úgy-amúgy. (Sokaknál sokkal jobban,
s van, ki ha rám néz: szíve szebben dobban. )
(Fodor Ákos)

Fodor Ákos: Elkészítési javaslat
Versemet oldd föl
életed vízében: úgy,
ahogy szereted.

Fodor Ákos: Ajánlott program
érkezz sírva, majd
gyakorold a nevetést
s mosollyal távozz

Fodor Ákos: Arcképcsarnok
Van egy arc,
... amit csak önmagunkat elképzelve látunk
- lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
- lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
- efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

Tőled, magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.

































