Földeáki-Horváth Anna : Vigyázz rám, s én táncolok


Óriás tenyered szélcsöndes barázdáiban megbújni vágyom.
Ott szeretném élni életem parányi barátaim között.
Nem is érzékelnéd jelenlétem, miközben puszta léteddel őrködnél fölöttem.
Védett, biztonságos tenyered - melyet nem baj, ha néha összecsuknál - lenne az otthonom.
Arra azonban vigyázz, ne szoríts erősen a markodba,
mert abba belehalok.
Ha nyitva tartod tenyered, de legalábbis időnként kinyitod,
örökre ott maradok.
S ha szükséged lenne társaságomra,
csak fújj rám háromszor.
Én máris felébredek,
megszépítkezem, kifényesítem szárnyaimat, felszállok tenyeredből,
s gyönyörű táncot járok örömödre a levegőben.
Azt akarom, hogy boldog légy, mert vigyázol rám.
Ha beteltél a látványom nyújtotta örömmel, ismét visszaszállok otthonomba,
s pihenek, ábrándozom, élek tovább...

 Földeáki-Horváth Anna: Honnan és miért?  

Földeáki-Horváth Anna: Bennrekedt szavak

Földeáki-Horváth Anna: Az én magányos oldalam

I.

Kevés dolog van,
mi tökéletesebb lehet,
mint
a magány.

II.

A magány
a legellentmondásosabb érzés:
felemelően gyönyörű és
letaglózóan fájó.

III.

A magány
csendes
csoda,
mely tartalmas,
talányos
(néha bár halálos)

Földeáki-Horváth Anna: Súlytalan szavak

A sok komolytalanul kimondott szó,
a sok meg-nem cselekedett jó,
sok cél nélkül elindított mosoly,
sok igéret, mi hiszed, hogy komoly-

büszkévé tesz, önérzetet ad:
emelt fővel ünnepled magad.

Földeáki-Horváth Anna: Falak

Falat emelsz emberséged köré
titkolni, mi van legbelül.
A falak állnak és szilárdak,
köztük ott vagy te, egyedül

Földeáki-Horváth Anna: Élet-tánc

Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Járja az ember, hurráz, csügged.
Járjuk mi együtt az élet-táncot,
Elszédülsz tőle, de mégis járod.

Lassíts le néha, jó pajtásom,
Észreveszed majd sóhajtásom.
Elfáradtam, pihennék, de mást akar a ritmus,
Gúzsba köt, már ő irányít, élet helyett cirkusz.

Porondon az ostor hangja csattog, felpörög a tempó,
Táncos lábak vad hajszáját fokozza zaklató parancsszó,
Jobb láb koppan, bal láb toppan, tudsz te torz ütemre ugrálni,
S a mutatványtól elfelejted, hogy meg akartál állni.

Nem emlékszel pajtásodra, lassú már a régi taktus,
Ostor hangja, nézők tapsa, célod, hogy a csúcsra feljuss.
Elvarázsolt élet-táncos, vágyad felröpít a holdra,
Magasra szállsz, egyre feljebb, lábad felhőpolkát ropna.

Égbolt, nap, hold, fényes csillag - álmod újabb táncparkettje,
Tejútfátyol libben körbe, göncölszekér röpít messze;
De neked még ez sem elég, fokozod az őrült ritmust,
Ám megbotlasz, lépést vétesz, utolérni tempót nem tudsz.

Ütemadó ostorhangtól elszakadtál, messze jársz,
Föld és ég között bokázol, saját lépést nem találsz.
Eszeveszett kalimpálás lett a táncból, barátom.
Szomorú és hamis látvány. Felhőtáncos? Sajnálom!

Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Vár vissza téged, újrázz, küzdd meg.
Ütem, ha gyors, ha lassú néked,
Taktust magadnak szabd meg, kérlek

Földeáki-Horváth Anna: Egy ideje

olyan az életem, mintha az "alvilág poklait" járnám,
mintha valaki tudatosan mindent megtapasztaltatna velem,
hogy ezáltal tudást szerezzek, közelebb jussak a megvilágosodáshoz.

És valóban:

soha ilyen boldog nem voltam, mint most, amikor kívülről szemlélve
a legboldogtalanabbnak kellene lennem.

Szétoszlóban a köd, amiben eddig éltem.

Meglepő felfedezéseket teszek szinte nap mint nap és nem értem,
miért nem voltak eddig ezek egyértelműek számomra?

- mert nem volt időm gondolkodni rajtuk?
- mert nem tudtam, hogy gondolkodni kell rajtuk?
- még nem volt itt az ideje, hogy választ kapjak?

Miért kell 44 év a felismerésekhez?

Miért nem hoztam ezt a tudást magammal?

Ez a sok MIÉRT foglalkoztat, és sokkal jobban érdekel, mint bármi más.

Szeretnék választ kapni

a kérdésekre,
a mindenségre,
magamra.

Földeáki-Horváth Anna: Erő

Erő az, mit tudok, hiszek,
tenyeremen tüzet viszek.
Erő, mikor szikra lobban,
társam szíve ettől dobban.
Erő, mit már megszenvedtem,
megtanultam, immár bennem.
Erő, amit elfogadtam,
meghajolva, alázattal.
Erő, mi immár a részem,
nemcsak félig, de egészen.
Erő bennem csenddé vált,
csend az égre kiabált.
*
Ég válasza fuvallat:
erőt küldött, nyugalmat.

Földeáki-Horváth Anna: Lennék

Lennék én a szeretőd
és lennék én a gyermeked,
lennék anyád, testvéred
és lennék időd, rengeteg.

Lennék zene füleidnek,
lennék szín a vásznadon,
lennék ecset a kezedben,
lennék hang az ajkadon.

Lennék levegő szobádban,
lennék bőr a testeden,
lennék vér az ereidben,
lennék pitvar szívedben,

Lennék izom csontjaidon,
mindez lennék én neked.
Mégis, ha te mást gondoltál,
mondd el, mit kérsz, mi legyek?

Földeáki-Horváth Anna: Szóvá lettem

Szóvá lettem, kiáltóvá,
érzelmedet kiváltóvá.

Jellé lettem, gondolattá,
elmédbe írt kódolattá.

Mondat lettem: szólítalak,
érintelek, hódítalak.

Vessző lettem, folytasd velem,
kövess engem, másik felem!

Ponttá lettem. Nincs tovább.
Várok reád odaát.

Csöndet érzek, tökéletest.
Állandó és átható test.
...
Könnyé lettem, sóhajtássá,
élet előtt főhajtássá.