Gyóni Géza: Valami...

Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Úgy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...

Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is éppen
Arra gondoltál

Gyóni Géza: Lelkek cseréje

Gyóni Géza:Irígység

Irigylem a szellőt, mely hajával játszik,
Irigylem a lombot, mely fölé hajol,
Irigylem kertjének színes kis virágít
S amit fehér keze érint valahol.

Irigylem a sugárt, mely felkölti reggel,
A felhőt, mely után sóváran tekintett,
Irigylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
Irigylem - s megáldom mégis százszor mindet . . .

Gyóni Géza: Szomorúság

Én hozzám is beköszöntött
Az első víg napsugár.
Kíváncsi tán, hogy mit csinál
Ez a fakó, bús madár.

Fényt derít a szürkeségbe,
Csillog, villog, csalogat -
Úgy szeretné földeríteni
Búbánatos arcomat.

Maradj csak kint, jó napsugár,
Hirdesd másnak a tavaszt -
Bús szívembe ragyogásod
Jókedvet már nem fakaszt.

Elkomorul a kis sugár,
Rezeg, rezeg kínosan -
És a függöny nyílásán át
Szomorúan eloson.

Aztán újra rám borul a
Fojtó, árnyas szürkeség -
És a tavaszt úgy várom már,
Mint aggastyán a mesét

Gyóni Géza: Álmok

Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.

Gyóni Géza: Árnyak

Sötét árnyékok összesúgtak
A felhős éjpalást alatt,
Hogy elfogják, ha hajnalt mutat,
A sugarat...

Minthogyha most esküdne össze
Ezer láthatlan árnyalak,
Hogy, mely hozzád visz, megkötözze
A szárnyamat.

Gyötörnek édes álmodásban,
Ugy meggyötörnek engemet...
Elébem állnak, hogy ne lássam
A szép szemed...

Bút adni boldog szívveréshez
Pompásan ért a cselszövény -
De az árnyékon, tudod édes,
Csak győz - a fény.

Gyóni Géza: Hópelyhek

I.
Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy csókodért epednem.
- Ugye nevettél akkor engem?

Azt hittem: elperzsel az arcod -
Őrült vágy vívott bennem harcot,
- De egy belső hang visszatartott.

S bár csókod visz az üdvösségre
S a vágy alatt szívem elégne,
- Rá hallgatok, azt súgja: még ne!
II.
Te vagy a fény, a szín, a dal nekem -
Terólad írom legszebb énekem!

De te ne tudd meg azt soha, soha,
Hogy tehozzád sír mindenik sora.

Csak hamva szálljon hozzád nesztelen,
Ilyen szerelmes, csöndes éjfelen.

Mikor a kínom éget végtelen -
A dalt szívemnek lángján égetem.

S neved az éjben százszor elrebegve
Hamvát rábízom az éji szelekre:

Vigyék tehozzád. Párnádon elöntve
Legyen veled örökre, mindörökre.

S legyen rajt álmod tiszta, hófehér,
Mint a halott dal, mely szívedhez ér.

Gyóni Géza: Régi nóta

Álmot szőttek a szerelemről,
- Ugy-e igy kezdődik a nóta?
Milyen nagyon szerették egymást,
Csak a jó Isten a tudója.

És esküdtek örök hűséget,
- A régi nóta folytatása.
Fogadták, hogy a síron túl is
Hűséggel várnak majd egymásra.

S a nyár alighogy őszre fordult,
- Nincs fordulat, ez már a vége -
Dér ült az esküvő szivekre,
A fűszálra, a falevélre.

Gyóni Géza: Még nem tudom

Sietve elsuhansz előttem
- Eltűnő árnyék az úton -
Kerülsz-e, futsz-e, félsz-e tőlem -
Még nem tudom.

Sosem nézel, mint más, szemembe,
Ha szembejősz a fordulón...
Pirulnál tán tekintetemre?
Még nem tudom.

És megszólítani én se merlek,
Csak nézek rád, titkon, futón.
De hogy nagyon, nagyon szeretlek -
Tudom, tudom!

Gyóni Géza: Csodák

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, ó hihetetlen épség.
Hogy hall e fül és látnak e szemek,
S az arcom érzi jeges szél csipését.

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, ó mesebeli jóság.
Hallom: haraggal bugnak a hegyek;
Látom: az erdőt lángok lobogózzák.

Látom: a réten a vakand-lyukat
Halálos ágyúk vaskölykei turják.
Fönt egy gépmadár csillagot rugat,
S harsogni hallok győzedelmi hurrát.

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, túl ennyi véres harcon.
Ó hogy győzni tud minden vész felett
Egy imádkozó, édes, gyönge asszony.

Gyóni Géza: Vársz-e?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sűrű fátyol -
Csillogó könnyel szemedben
Vársz-e, mondd, engem?

Gyóni Géza: Örökre

Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy - most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.
Örökre. . . bús, tréfás, hazug szó.
Isten ajkára illik az.
Egy percre, míg egy csók elcsattan
Leányajkon csak ez igaz.
S ne is kívánd e szót: örökre!
Vesd meg, ki mondani meri.
A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei.
Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
Csak azt ígéri, mit megád.
Örökre...csak a vértelenség
Kendőzi ezzel önmagát.
Ameddig ajkad csókol, éget,
Ameddig szítja lángomat
A férfi-ajkon ez igaz csak
És hazudik, ki mást fogad.
Vesd meg, ki így susog: örökre.
Szeresd, ki csókol s nem ígér.
Örökre szánt fanyar kötésnél
Egy csókterhes perc többet ér.

Gyóni Géza: Örök szépség

Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak engem tépett.
Hamvas, mosolyos képed
Marad örök rózsásnak.

Szép vagy, mert szépnek látlak.
Könny, átok engem éget.
Szemed csodás kékjének
Könny mérge meg nem árthat.

Szép vagy, mert szépnek látlak.
Frissnek, örök üdének
Magasztal minden ének
S mohón minden szint rád rak.

Tőled, ne félj, nem lopnak
Az évek ifjúságot,
Fényt, lángot rád bocsátok -
S szép vagy, mert úgy alkotlak!

Gyóni Géza: Fölöttem az árnyak...

Fölöttem az árnyak,
Nagy, fekete szárnyak
Felhőformán verődnek.
S én még gyermekmódra,
Értük nem aggódva
Álmodozom felőled.

Szememet lehúnytam...
Bíborba borultan
Látom újra egemet.
Fényes csillagoknak,
Fehér tűznapoknak
Égő lángja melenget.

Mást se kívánnék én,
Csak lehetne békén
Álmodoznom felőled,
Csak sohase fáznám
Árnya borulásán
Csúf fekete felhőknek.

Csak képed remegne,
Táncolna, nevetne
Szemem forró lángjába...
S nem is venném észre:
A szívem verése
Egyszerre csak megállna...
Egyszerre csak megállna.

Gyóni Géza: Dal

Amíg te nem szűnsz
Szeretni engem,
A bú is elvesz -
Bohó, szerelmes
Dal él szivemben.

S amíg dalom van
Bohó szerelmes -
Szivedben addig
A bú is alszik,
A bú is elvesz.

Gyóni Géza: Csend

Gyóni Géza: Hegedűszóló

Bús hegedű, beszélj az életemről,
Amelyet egykor szépnek szántam;
S mely most sötéten leng utánam,
Mint szemfedő a sárga holttetemről.

Ifjú szerelmek, bízó büszke szárnyak,
(Ó én ifjú repülő-vágyam)
Hogy elmerültek vérben, sárban!
Hogy elmerültek s mégis újra fájnak.

Napos tetők, futó-rózsás erkélyek,
Melyekre föl-fölsóhajtoztam -
Napos tetők, hol vagytok mostan?
Már sírig sír utánatok a lélek.

Érek-e még egy áldott menedéket,
Ahol a fejem lehajthassam?
Bús hegedű, altass el lassan:
Álmomba tán a kedves házba lépek;

A kedves házba, - melybe titkos esték
Láttak surranni ifjan, vágyón;
Látták lobogni ifjúságom...
Ha most látnának, tudom megkérdeznék:

- Ki vagy, ki vagy te, hajlott szürke vándor?
E házba büszke ifjat várnak,
És mennyegző lesz és vasárnap,
Ha ő jön, kinek szeme-szíve lángol...

Arcom az árnyék még jobban befödné:
Lehet-e most, így rázörgetnem?
Bús hegedű, sirasd el csendben,
Akit ő vár s ki nem tér vissza többé...

Gyóni Géza: Mélységben

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély ókútban a hold képe.
Néztél már mély kutak vizébe?

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély veremben est sötétje.
Néztél már vén verembe félve?

Oly mélyen bent vagy a szívemben.
Hogy tudtál olyan mélyre szállni!
Most, látod, nem tudsz kitalálni.

Gyóni Géza: Érezni...

Érezni azt, hogy messze távol
Valaki búsul, valaki sír,
Kis szíve szenved égő vágytól,
S nincs enyhülés, nincs balzsamír;

Érezni azt, hogy egy kicsiny szív
Valahol fáj nagyon, nagyon:
Óh kétszer érzett fájdalom.

És hallani a rezgő sóhajt

Látni kesergő szép szemeket;
Érezni azt, hogy egy áldott ajk
Egy nevet sírva emleget;
Érezni azt, hogy érettünk száll

A vágy, a sóhaj s hull a könny
Óh mégis - titkos, szent öröm...

Gyóni Géza: Némaság

Gyóni Géza: Öreg házban

Öreg ház ajtaján nyitok be.
Rég jártam, rég ide én.
Apó jön, fehér, mint a tél,
Kezet nyujt, semmit sem beszél,
S megyünk az út kövecsén.

A tearózsák most is nyitnak.
Egy tőnél macska hever.
Apó nézi: megállunk itt-ott,
Lesimít lassan egy-egy szirmot,
Hernyót, mit a földre seper.

Hószin agár mereng a lépcsőn.
Átlépjük. Ránk se szököd.
Csak várom, hogy az ajtót nyitja
A mosolygó lenszőke Gitta...
Igaz, hisz tőle jövök!

Bent semmi nesz. Be sem megyünk.
Széket tol apóka elém.
Egy vázában az ő virágja.
"Elviszem a Gitta nászára."
S apó szól: "Hát... majd viszem én."

A fénycsík, ni, hogy nő a lépcsőn:
A vén agár is szalad ám.
Lentről a macska oldalog.
Apó nevet... Komoly dolog.
S szól: "Gyerünk. Hol az a lány?"

Gyóni Géza: Őszi hangulat

Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja ki szárnyát búsan hidegen.
Tán, hogy titeket fátylába takarjon
Emlék, - szerelem?...

Átvillan a fényetek éji sötéten,
Hit, hű szerelem s te, csalóka remény -
Mint árva hajósnak, törten, hazatérten
Bús északi fény.

És bágyad a sugár, tűz lángja kilobban -
Bús, fénytelen éjnek árnya kisért.
Egy könny lepereg, nem sejtve, titokban, -
Ki tudja - miért?...