Gyurkovics Tibor: Kegyelem

Mily szomorú a lélek alja,
a lélek ege mily magas,
azért lettünk, hogy égbe törjünk,
vagy földre hullni ugyanaz?

madárképesség, lélek-ára,
szárnyaszegett hit, hontalan,
azért lett szárnya, hogy röpüljön,
azért röpül, mert szárnya van? 

Gyurkovics Tibor: Örökké

Örökké van a táj, a fák, az almakertek,
a fák végén a lomb vagy a diólevél,
miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek,
ahogy ujjaival a víz széléhez ér.

Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja
kígyózik bőrösen és lendül és ragyog,
a lebegő ködök a levegőbe fúrva
egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok.

A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg,
a billenő hegyen a tér sziklája áll,
mint mértani idom, amelybe zárva él egy
madár és énekel tízezer éve már.

Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják
a szívemet, szegezz a fák közé oda,
ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság
s aranyként tündököl a tárgyak homloka.

Gyurkovics Tibor: Vers

Gyurkovics Tibor: Sziklák

Emberfeletti nap ragyog fölöttünk
Állunk a sziklán két szerelmesek
Rajongásig mindent egymásba öltünk
Ölelve az egyetlen életet.

Gyurkovics Tibor: Mi lesz velünk?

Mi lesz velünk ha nem leszünk
ha mind a ketten eltűnünk
a sürü ködben egy letűnt
világban mint a sebesült
mi lesz velünk?

Akkor majd kiket szeretünk
ha nem leszel és nem leszünk
ha a ködök közt lebegünk
mint akinek az esze tűnt
mi lesz velünk?

Én nélküled te nélkülem
fölszállunk majd egyenesen 
a kék szelekbe szertelen
és túlvilági szerelem
mi lesz velem?

Mi ketten már egyek vagyunk
és soha el nem szakadunk
te nélkülem én nélküled
többé már soha nem leszek
ugye szeretsz?

Csak örökké ezt kérdezem
mint szél a faleveleken
csak pörgök fújok reszketek
velem leszel de nélküled
én hol leszek?

Az űrbe dobva mint a kő
a végtelenbe térülő
időben hol lesz az a nő
aki te vagy és én meg ő
és én meg ő?  

Gyurkovics Tibor: Minden levél

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk...

Gyurkovics Tibor: Álmom álmodnak...

Álmom álmodnak megfelel
Álmom álmodnak megfelel
és ez a baj, és ez a jel
hogy összevissza simulunk
és álmodunk, és álmodunk

Már elhagynálak mint a víz
is elhagyja partjait
de érzi hogy a víz felett
álmaik összecsengenek

És bonganak a kék időn
az asztalon a terítőn
rohamlik minden mint a hang
belénk szalad a nagyharang

mi szétfeszít és egyesít
hogy fölemel és leszakít
és benned zeng és bong a jel
"álmod álmomnak megfelel"

Gyurkovics Tibor - Fejed lehajtod

Fejed lehajtod. Nincs szemed,
vagy csak előlem eltakartad.
És magadra erőlteted
a fölemésztő, vad nyugalmat,

szemhéjad keserű zugában
feltorlódik a tűz, a víz.
Magamra hagysz a félhomályban,
mielőtt végkép elborítsz.

Gyurkovics Tibor: Száj

Már nem tudom, hogy miért szeretlek,
de azt azért tudom: nagyon
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet
a mellkasodra, a szívedre
a vállaidra, s úgy hagyom

Gyurkovics Tibor: Csoda

Én látom őt - és ő lát engem
valami tükörszerelemben
én benne - ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok.

Gyurkovics Tibor: Áldás

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
a szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok.