Belépés
Oldalak
Kategóriák
Képgalériák
Legfrissebb
Linkek
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Hepp Béla

2019.05.07

 

 

Hepp Béla: Az vagy...

 
Nézlek. Kinn a csend alá szalad az est,
úgy remeg a fény az ablakon, ahogy
ujj varázsol húrra könnyű dallamot.
Régi sor kel dalra így: kenyér, s a test.
 
Ős szonett, "Az vagy nekem...", bíborba fest
ágyamon egy csöppnyi láng, és hallgatod
ezt a sort, az vagy nekem... és az vagyok,
mondanám, amit kerestél, hogy szeresd.
 
Mégis hallgatok, talán a szó se kell,
most a csend, vörösben ingó gyertyafény
pillanatnyi bája köt, nem érdekel
 
vallomásom, vak sorokba font remény.
Nem tudom, szíved mi módon értem el,
vagy nekem, s maradj örökre az enyém.

Hepp Béla: Várlak


Szeretlek ha néha is csak látni téged,
szeretem, ha a hétköznapod elmeséled,
olyan jó hallani rólad,
tudni, hogy éppen mit csinálsz, hol vagy,
szeretem várni, hogy hozzád bújjak,
és álmodhassak újat, újat...

Hepp Béla: Pihenj kicsit

 

Álltál-e aranyló búzamező peremén?
Látod, a szellő kalászokat csókol
és kedvesen bújik ajka alá a borzas lanka,
majd megszabadulva lágy futamától
újra az ég felé nyúlnak együtt a szálak.
Semmi se mozdul, csendet varázsol a napfény
egy kabóca kezd ütemtelen dalába,
felel a kar, és együtt koncertet adnak a nyárnak,

fenn az ég végtelen kék kupoláján megszólal
egy trilla, hallod? Pacsirta a párját
hívja vagy csak féktelen kedvét kiáltja dalban
szerte apró szívéből a világnak,

távoli dombok lábától zöldellő erdők
intenek neked ahogy az iménti szellő
jókedvűn játszani kezd a vidám levelekkel...
ha kinyújtanád a karod, tenyeredbe
simulnának a lombok,

most sóhajts fel,
húzd tele nyári, friss levegővel
sejtjeidet, hogy a hétköznapokban
ha fárad a lelked, visszaidézhesd,
és újra élhesd hunyt szemed előtt
e végtelen, aranyló búzamezőt.

Hepp Béla: Majd holnap
-részlet-

Fáradt vagyok. Nem visz a szív tovább.
Várok egy hosszú, békés éjszakát,

...itt vagyok. Fáradtan, így igaz,
de emlékszem, nem voltam mindig az.
Szólítalak, a hangom csendbe hull,
és ott kereslek. Láthatatlanul.

Hepp Béla: Megírlak majd

Megírlak majd, ha meg tudom
fogalmazni a hűs szelet,
napban felizzó hajnalon
ahogy a csendes levelek
közül kacéran rám nevet,

megírlak majd, a fény mögött
ha láthatom mélységeit,
szivárványívbe öltözött
játéka többé nem vakít,
feladja izzó titkait,

megírlak majd, ha nyári éj
vásznán kacsintó csillagok
közé többé nem hív a mély,
fényükből már nem olvasok
puhán simító holnapot,

megírlak majd, ha csepp eső
útját járva az üvegen
fut, kerül, s a vonzerő
fogalmába zárt értelem
nem lesz csak száradó jelen,

megírlak majd, ha szirmokon
színt látok és matériát
megrezdülni ha átfogom,
és két kezem nem éri át
amit ölelni megtalált,

megírlak majd, a részletek
száraz sorába bújtatom
felismerni vélt lényedet
száz teli karcolt oldalon.
S már nem lesz miért elmondanom

Hepp Béla: Ha elmegyek

Ha elmegyek, csak egy arcot viszek magammal,
a Tiéd, ahogy csöndes lángra gyújt a hajnal,
kedves orrod, ajkad, szelíd mosolyú szemed,
ezt viszem magammal, ha egyszer majd elmegyek.

Ha elmegyek, csak egy hangot viszek magammal,
ahogy nevetsz, és mesélsz, és a dúdolós dal,
és abban öröm, bánat, mind-mind benne lesznek,
ezt viszem magammal, s benne lesz minden kezdet.

Ha elmegyek, egy érintés jön majd énvelem,
abban benne lesz a tiszta, hűvös végtelen
minden mély bársonya, puhán simító ujjad;
hogyha fázom, pille-érintésedbe bújjak.

Ha elmegyek, a számban csak egy örök íz lesz
legyőzve minden mást, a sóhajom, hogy ízlesz,
újra él a gondolatra most is nyelvemen;
ha elmegyek, ajkad íze ott lesz majd nekem.

Ha elmegyek, magammal viszek egy illatot,
a bőröd, s hajad, ahogy a sátra rám hajolt,
parfümöd, tested... ős-álmom ez az egyveleg.
Ezt elviszem magammal, ha egyszer elmegyek.

Ha elmegyek, semmi mást, csak Téged vinnélek,
lelked lelkembe oltva nincs fájó ítélet,
sötét se rettent, sem léten túli képzetek.
Csak Te leszel velem, ha egyszer majd elmegyek.

 

Megosztás: Facebook TwitThis Kategória: Versek... H. Hozzászólások  

Hepp Béla hozzászólásai

Szólj hozzá

Hajtómotor a Bloglap.hu készíts egy oldalt te is! | RSS hírcsatorna

0.01 mp