Hioszi Tatiosz

" Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi."
(Hioszi Tatiosz)
"Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül."
(Hioszi Tatiosz)
"Állj az igazság pártján, de ne védd mindenáron a magad igazát. Semmi sem oltalmaz jobban a tévedéstől a nyitott szemnél, az értő fülnél, a mások iránti figyelemnél."
(Hioszi Tatiosz)

"Elődeink hittek a bölcsességben,
azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság,
szeretetnek, szeretet a jutalma."
(Taitosz)
" A világ tele van születő csillagokkal. Az egyik szikrázó csillag te magad vagy.
Téged is, akár a többi csillagot, egy szép fény ölel körül. Ő a te utad, melynek különböző lépcsőit járod."
(Tatiosz)
Külön világ minden ember.
Ami összeköt bennünket - az az emberség.
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát:
a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
A lehetetlen - méltatlan az emberhez.
Ne vágyakozzunk nagy örömökre,
mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett.
Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük. Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet.
(Tatiosz)

"A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is."
(Hioszi Tatiosz)
" Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz,
hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd
függővé másoktól, így nem állod útját sem mások,
sem a magad boldogságának."
(Hioszi Tatiosz)
"Szeressük sorsunkat, bármilyen is.
Aki szeretni képes a rossz napokat,
becsülni tudja majd a szép pillanatokat."
(Tatiosz)

Élni annyi mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.
(Tatiosz)
Kérlek, ne vágd ketté azt, ami egy... A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hűség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.
(Hioszi Tatiosz)

" Gondolj a szépre, és széppé válik az is, amiben eddig nem láttál semmi szépet.
Gondolj a jóra, és a rossz máris más értelmet nyer."
(Tatiosz)
" Jó és rossz tulajdonságainkkal együtt születtünk, de rajtunk múlik,
melyiket érvényesítjük az életben."
(Tatiosz)
Attól függően, hogy
vágyaink keserűek vagy édesek,
fanyar vagy boldog lesz az életünk.
Képzeld el,amit kívánsz,
és kívánd, amit elképzeltél.
(Tatiosz)

Napindító
" Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal,
a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával,
a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül?
Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál.
Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet.
De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod:
a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni.
A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál. A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt. "
(Tatiosz)

" A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni."
(Hioszi Tatiosz)
"Ami belül ragyog, az kívülről is látható." (Hioszi Tatiosz)

Kezdetben minden Egy volt az Égben, vagy azon a helyen, amelyet így ismerünk. Te is Egy voltál, de a születés kettészakított, eltépett önmagadtól. Most a Földre jöttél keresni lélekrészed: utad értelmévé vált a keresés. Miközben megéled a hétköznapok történéseit, öntudatlanul is őt keresed. Ez a feladatod: eggyé válni lelked másik felével, akitől a Földre érkezés pillanatában elszakított az Élet.
(Hioszi Tatiosz)
A legnagyobb jó mindig ott van,
ahol nem reméljük, a legszebb szeretet mindig azé,
aki nem reméli. Az elvárások szorongatnak,
összeroppantanak, éppen ettől elvárások.
(Hioszi Tatiosz)

Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.
(Tatiosz)

"Tudd értékelni a jót, és magad se akarj jobb lenni a jónál.
A túlzásba vitt jóság bántó és sértő lehet.
Ha a jóságot választottad, maradj hű e választásodhoz."
(Hioszi Tatiosz)

"Aki képes bölcsen dönteni,
mindent egynek lát:
a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem,
a figyelem, az odaadás az együttérzés,
a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét."
(Tatiosz)

"Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik;
amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik.
Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod,
ha meg akarod őrizni lelked békéjét."
(Tatiosz)
" Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, amelyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess."
(Tatiosz)
"Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy a találkozás mögött ezer és ezeregy ok rejlik.
Minden emberi kapcsolat szent egymásratalálás.
A másik emberben önmagad másik felét ismered fel, minden vonásában saját vonásaidat látod meg.
mit róla gondolsz, magadról gondolod.
Amit vele teszel, magaddal teszed.
Amit róla képzelsz, azt magadról képzeled.
Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni."
(Tatiosz)

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze:az emberség.
(Hioszi Tatiosz)
"A szeretet több, mint egy érzés, így többet kell tartalmaznia egy érzésnél:magát az embert."
(Hioszi Tatiosz)
Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.
(Tatiosz)
"Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül - sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben."
(Tatiosz)

































