Horváth M. Zsuzsanna: Szédült napraforgó

A Nap magasan jár fenn az égen,
sugara melegen cirógat, éget,
Szomjas a Föld, esőcseppre vágyik,
hűsítő zápor jöhetne máris!

Távolban nézem a sárga mezőt,
napraforgó tengernyi... szára erős.
Élénk színe vakító káprázat,
hervadt szirmai esőt várnának.

Hűs szellő simogatja lágyan...
Szédület ez, tán a napraforgó tánca?
A messzeségben tengernyi sárga pont,
beborul az ég, végre nyári záport hoz.

Horváth M. Zsuzsanna: Tavasz

Tavasszal az erdőt járom...
virágok közt szőtt álom,
távolban a sugarak fényjátéka,
ámulok, ez egy égi csoda.
Lágy fuvallat simogató...
arcomra mosolyt csaló.
Boldog vagyok, szárnyalok...
felszárad a könny, nincs fájdalom.
Lombkorona átölel, nyugalmat hoz,
szívem repes, boldog vagyok.

Életre kel a természet,
madár dalolja, szép az élet.
Harmatcsepp a fűszálon,
tavaszvarázs, nem álom.
Szirmot bont sok színes virág,
eléd tárul az ébredő világ.
Nincs ennél szebb ébresztő,
madártrilla, virágeső.
Napsugara cirógasson,
meleget és éltet adjon.
Szereteted szórjad szét,
kívánom, hogy boldog légy!

Horváth M. Zsuzsanna: A hajnal...

A hajnal ébren talál,
a szívem fáj.
Éjjel még velem voltál,
de már messze jársz.
Reád gondolok: az emlékek
frissek még.
Egy halk sóhajom szellővel
küldöm feléd.
Lábamat érinti a folyó
lágy hulláma,
Napsugara csillan,
a habok fodrába'.
Lenyűgöző e látvány,
a táj szépsége.
Fodrozó felhők tánca
káprázó élménye.
Szememből egy könnycsepp
a hullámzó vízbe,
...gyöngyszemként gördül,
alá hull a mélybe.

Horváth M. Zsuzsanna
A szerénység nem minden!

A szerénység nem minden, jónak is kell lenni,
senkinek nem ártani a helyes úton menni!
Néha eltévedsz, megbántasz barátot,
nem szégyen azt mondani: bocsánat!

Kezem nyújtom, segítek, ha kell,
szomorúság bánat, hagyjanak el!
A jó Istent kérjed legyen mindig veled,
a hited átsegít minden nehéz percen.

Becsületed ne sározza be bűn a harag,
szereteted szórd, őszinte ember maradj!
Szívedben gyűlölet soha ne legyen, ha
bántanak,akkor is bocsáss meg, szeress!

Hidd el jobb, szerényen élni, a gondot elűzni,
mindenkinek szeretetet adni, soha nem kérni!
Őszinte barát kezet nyújt segít, nem bánt téged,
ha rátalálsz becsüld meg, hisz életed egyszer éled!

Horváth M. Zsuzsanna: Járatlan út

Nehéz a szívem,
lelkemben bánat dúl,
kimondatlan szó,
a torkomba fúl.

Istenem, mit tegyek,
merre menjek?
Nyújtsd felém kezed,
mutasd az utat,
a járható felé vezess!

Nyugalomra vágyom,
lelkem fáj, sírás
szorítja a torkom.
Harcolok, de meddig bírom?
Nem tudom.

Kitaposott ösvényt,
végig követem.
A járatlan út örvény,
érzem, nélküled,
eltévedek, elveszek.

Imára kulcsolom kezem,
Fohászom hallgasd...
Óh, segíts Istenem!

Horváth M. Zsuzsanna: Pillanatvarázs...

Csöppnyi pillanatvarázs...
szeretetet adni.
Minden rezdülésben
a csodát átélni.
Mosoly vagy
gyöngyszemkönnny,
mind a tiéd lehet.
Szívszeretet, ölelés,
felejthetetlen
perceket szerez.

Horváth M. Zsuzsanna: Hajnal fénye

Bíborszínű hajnal fénye,
az égboltnak azúrkékje.
Enyhet hozó hűvös szellő,
simogató, melengető.

Incselkedő felhőfodrok,
fénysugárral bújócskázók.
Dombok mögött tova szökők,
szellő hátán vissza jövők.

- Úgy szeretnék eső lenni,
fát virágot megöntözni.
Napsugárral cirógatni,
esőcseppel éltet adni. -

Hajnal fénye hívogató,
színkavalkád csalogató.
Madártrilla, varázsének,
a természet velem ébred

Horváth M. Zsuzsanna: Szívem dobbanása

Meredek magas sziklán állok,
alattam sötét mélység tátong.
Sebes sodrású folyó rohan...
hullámot vetve siet tova.

Lelkem háborog, könnyem folyik...
gyöngyszemként a mélybe hullik.
Rám borul a sötétség árnya,
egyedül vagyok az éjszakába'.

Fényes csillag ragyog felettem,
üres minden, nélküled elvesztem.
Háborgó víz hív csalogat...
könnyfátylon át nézem a habokat.

Pillám lehunyom: arcod látom,
kezed felém nyújtod, ez csak álom.
Hullámverés hangja felriaszt,
szívem dobbanása visszatart.

Horváth M. Zsuzsanna: Reggeli fényben

Reggeli fényben vakító színvarázs,
a fák ágain, barackszín, fehér,
szirmot bontó, pompázó virág.
Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,
cseppenként aláhull, majd a hajnallal elillan.
Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,
ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.
Tavasz ébredése, rügyek pattanása,
madárka éneke virág fakadása.
Léleksimogató az ébresztő dallam,
szívet melengető a felkelő Nappal.

Horváth M. Zsuzsanna: Sors...

Aluljáró sötét rejtekén,
szemetet fúj a szél szerteszét.
A sarokban egy koldus zenél,
bús énekét szellő hozza felém.
Az emberek kíváncsian nézik,
néhányan sajnos elítélik.
Ő ül némán és hallgat, lehulló
könnycseppje, emlék marad.
Mellélépek vigasztalom...
Szívesen segítek, ha hagyod!
- Kár, így szól. Életem
szánalmas, semmit nem ér,
kiket szerettem, elhagytak rég.
Szégyenpír ég az arcán,
rossz voltam tudom most már.
Büntetésül e sors jut nekem,
amíg élek vezekelek.
Ne! Ne add fel ily könnyen,
van kiút, hidd el: érzem.
Keress egy segítő kezet,
kérd a jó Istent, legyen veled.

Horváth M. Zsuzsanna: Százszorszép

Napsütötte réten jártam,
kis virágra találtam.
Százszorszép a neve,
álmodom most is vele.

Egyszerű,vagy gyönyörű,
kicsi szirmod,élethű.
Jön az este becsukod,
reggelre meg kinyitod.

Színed,fehér,rózsaszín,
ne csukd össze szirmaid.
Porzód sárga, apró gyöngy,
földre hulló sárga könny.

Szirmod szellő simogatja,
friss harmatcsepp cirógatja.
Csokrot kötök belőled,
százszorszép,ha engeded.