Ligeti Éva: Lélekcsomag


Minden egyes darabját
gondosan válogattam,
mérlegeltem is,nehogy
túlsúlyos legyen,Hagytam
néhányat későbbre is.
Terhelni nem akarlak.
Lelkem könnyű kis préda,
de ezzel sem zavarlak.
Kedves szavak, gyöngédség,
mire vágyom, s valami
még. Kézzelfoghatatlan,
Érezhető,…az, ami
mégis olyan emberi
Egy érzés: a szeretet
Na, ebből csomagoltam.
Tettem bele eleget.
Ha kibontod, majd érzed
ahogy kezem simogat.
Mindenik érintéssel
közelembe hívogat
s akarod, hogy átjárjon
az, az édes bizsergés
a mámorig fokozva…
A gondolat, mi elvész
a kísértés nyomában.
Eltántoríthatatlan
vagy. Szívszavak vezetnek.
A szíved nyughatatlan.
Halkulva, majd lüktető
iramban hajtja véred,
és mosolyként elküldöd
a válasz: Elfogadva.
Megőrzöm majd keretnek
Nagybetűkkel ráírom:
Szerelemmel szeretlek

Ligeti Éva: Gondolj rám! 

Gondolj rám, mikor harmat cseppje csókol
Csillogó gyöngye, szivárványként bókol
Aranyló nap fénye simogatja tested
Gyöngéd mosollyal lelkem újra fested

Minden múló perc, mely nélküled telik
Tűnő álomkép, a semmibe veszik
Tudd, hogy szenvedek, mint sárguló levél
Míg gyarló szívem csak ragyogást remél

Gondolj rám, mikor éj sötétje takar
Holdfény ölelve csak magának akar
Összehajolva susognak az ágak
Borús lelkemben bolyongnak az árnyak

Múló pillanat pille szárnyon lebben
Égő vágyamat nem mondhatnám szebben
Igaz szerelmem bíbor fényben táncol
Szívem örökké csak szívedért lángol

Ligeti Éva: Együtt

Szemedben még ég a fény
Az álmok s a szenvedély
Együtt a vágyak tengerén
A csillagok közt Te meg Én

Ligeti Éva: Ilyen vagyok én

Ilyen vagyok én, akinek látszom
Színház az élet, most mégsem játszom
Szürke felhőből a szél kitakar
Mint aki mindent magának akar

Nem a szél süvít, sóhajom hallod
Minden hibámat neked bevallom
Őszi levélként a földre hullnak
Míg vágy-ágaim az égbe nyúlnak

Ragyog a napfény, az is én vagyok
Mosolyomból még valamit hagyok
Búzavirág nyílik pipacsos réten
Elmerülök tán benned egészen

Könnyedén fejem vesztem a szélben
Összeroppanok szorító kézben
Hogy ha simogatsz, simulok lágyan
Szeretni téged, csak ez a vágyam

Ligeti Éva: Tavaszi reggel

Felhő függöny mögül, Nap aranya csillan
Búba borult kedve, könnyedén elillan
Pázsit zöld füvében harmat gyöngye látszik
Csillogó gömbjében fénysugara játszik
Selyemszálból szövi, ágak álmát reggel
Lágyan simogatja testét a meleggel
Gyűrötten nyújtózik, rügyben alvó levél
Fázósan didereg, igaz tavaszt remél
Barka bontja bojtját, bársony bundát hordoz
Virágporban fürdik, méh, rovar, míg foltoz
Szellő fákat ringat, cseresznyevirágot
Szirommal beszórja az egész világot

 Ligeti Éva: Fény és árnyék

Árnyad vagyok, tűnő homály
Lásd a bennem rejlő csodát
Rejtőzz lelkem fátyolába
Fürödj könnyem záporába

Fényed vagyok, úgy követlek
Mint a mézet csepegtetlek
Lelked édes sóhajtása
Szíved minden dobbanása

Ligeti Éva: Neked vagyok...

Tűnő ránc a homlokodon
Átívelő híd gondokon
Csillogó fény szemed felett
Ahonnan a könnyed eredt

Szemed sarkában szarkaláb
Bevésődött örömnyaláb
Pillantás, mely megbabonáz
Lelkedben égő, gyötrő láz

Arcodon varázsos mosoly
Csábító hatású, komoly
Minden jelzésre rezdülés
Folyton hullámzó repülés

Könnyet szárító napsugár
Csók, amely az ajkadra vár
Ölelés, tűnő alkonyon
Boldog ébredés ágyadon

Ligeti Éva: Hétköznapi csoda

Ligeti Éva: Most még...

Most még vajúdik bennem az érzés,
gyötro fájdalom testembe fészkel,
nehéz a lelkem, nehéz a lépés,
meghitt létünknek egyszerre vége...

Kongó hiányod harangja zendül,
lázas gyengeség olyan eleven,
nehéz nélküled most még, egyedül...
nem vár senki se szokott helyeden.

Belsom megremeg, hárfaként rezdül,
most még falsul szól, lassan hangolom,
várom, míg szívem új dala csendül,
addig bánatom könnyit hullatom.

Kóros fertoként kerül az álom,
nappal és éjjel egymásba olvad,
régi önmagam már nem találom,
most még szenvedek de majd vár a holnap...

Ligeti Éva: Látatlan látlak

Folyó köveit
Kaviccsá mossa
Fakuló évek nyomát tapossa
Apróra hullik a messzi távol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

A parton állok
Alattam homok
Hullámzó emlék, elmosott nyomok
Új érzéseket a nap sem másol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Merengve nézem
Sétáló párok
Gesztenyés alatt most is rád várok
Unottan perdül levél a fáról
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Gyengéd érintés
Átölel karod
Vágyó pillantás, Te is akarod
Érezlek most is, hívlak a mából
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Ligeti Éva: Holdvilágos éjszakán

Május éjszakáján
A Hold, fénylőn ragyog
Szerelemes szavakra
Ajkam torzan dadog
Csillogó csillagok
Amerre csak nézek
Megremeg a lelkem
Mikor hozzád érek
Fű között, halomban
Tücskök ciripelnek
Ölelő karodban
Ők is irigyelnek
Csókjaid az éjben
Feleletet adnak
Csillagok az égen
Egyre csak haladnak

 Ligeti Éva:Téli áhítat

Ligeti Éva: Hull a hó

Sok száz pihe körbe-körbe
Keringőzve ér a földre
Pajkos pelyhek szállnak egyre
Hó-bundát húznak a hegyre

Szállingóznak, fel, le, széjjel
Játszadoznak egész éjjel
Jégkristályok fagyban égnek
Fényei a messzeségnek

 Ligeti Éva: Őszi varázs

Mintha csak Föld haját
fésülné a szél
- bokrok, fák hajolnak -
hozzájuk beszél,
súg nekik valamit,
aztán átkarol,
gyöngéden simogat,
- talán udvarol?

Hervadó vadvirág
előtt ácsorog,
csodálja, ahogy a
napfény rácsorog.
majd szedelődzködik,
indul is hamar,
futtában földön gyűlt
avart felkavar.

Talpa alatt szárad
egykor zöld föveny,
lankás lejtők hátán
foltozott köpeny,
színes pillangóknak
tűnő levelek,
szellő sóhajára
táncot lejtenek.

Az ég szomorú lesz,
könnye is pereg,
eget tartó ágon,
kövön hempereg,
s nyarat hátrahagyva
érkezik az ősz,
lassan poroszkálva,
mint egy szelíd őz.

Ligeti Éva: Virágálmok

Kertemben zöldell
minden,
újra él
rügyet bont az ág,
bújik sok levél
smaragd színűre festi a lombot
szellő játéka
űzi a gondot
tovatűnnek
a felhők az égen
apró ibolyák lenn nyílnak kéken
illatuk úszik,
hajóként lebeg
lelkem rezzen
halk imát rebeg
bódulttá válok
violaszínű
vágyaim kúsznak
rejtélyes ívű
panorámában gyönyörködhetek
kertembe
virágálmokat
vetek

 Ligeti Éva: Érzések

Most is hallom a suttogott szavakat,
amíg a szellő könnyedén simogat,
gyűrűbe fognak lopakodó árnyak,
szunnyadó álmok börtönébe zárnak.

Hívlak rozsdálló szívérzéseimmel,
csipetnyi vággyal, új reményeimmel,
hamvas szenvedély messzeségből lobban,
romos váramban várlak egyre jobban.

Bennem motoszkál nyugtalan mohóság,
kétes ábrándok nyomában valóság,
lélekkehelyben érzések örvénye
szívemet sújtja szerelem törvénye.

Ligeti Éva:  Vigyél magaddal

Mikor a harmat, arcodat mossa
Mikor talpad, a füvet tapossa
Zúgó erdőben, Nap, szűrt varázsa
Cseppeket aranyoz - pillanat hatása
Vigyél magaddal lelked mélyibe

Mikor a fákon zizzen a levél
S rigó, pacsirta egymással beszél
Zenél az erdő, muzsikál a táj
Akkor se könnyezz, ha valami fáj
Vigyél magaddal lelked mélyibe

Mikor szél kerget, utcákon szalad
Nyomában minden szerte szétszakad
Viharként tombol, s porfelhőt kavar
Mikor mindenki magának akar
Vigyél magaddal lelked mélyibe

Mikor a felhő, könnyeit ejti
Gondtalan napot, ölébe rejti
Szivárvány ível, tisztuló égen
Gondolj csak arra, milyen volt régen
Vigyél magaddal lelked mélyibe