Mészely József: Négysoros a reményről

mint a tenyerünkkel óvott
szélben repeső gyertyafény
csak hitünk melegétől
tápászkodhat táncba a remény

Mészely József: Úgy indulj

Úgy indulj,
mintha valahol
nagy szükség volna rád,
mintha már
halaszthatatlan volna
az indulás.
De ha nem várnának,
akkor se tétovázz,
mintha nem is volna
másmilyen választás.

Bár számíthatsz számtalan
váratlan veszélyre,
úgy indulj,
mintha indulhatnál
véges elől
a végtelenbe.

Mészely József: Amíg a jóságot tanultam

percenként kételkedhettem volna,
hogy mivégre,
ragadhattam volna
a csüggedésbe,
de mindig sikerült
továbblépnem,
a komorló jelenben is
a jövőnek élnem,
hisz a felhők mögül mindig
előtüremkedik a nap,
úgy hogy a küllőző fénye
szinte hangosan kacag.
„Higgy bennem”- bíztat-
„Bízva bízzál”,
hisz az aszfaltot is
áttöri a fűszál,
ha csakazért is
a sarjadása,
ha lenyeshetetlen
az akarása,
és sűrül zölden, pedig
nincs egyebe,
s ezért oly reménykeltő
a segítése.

Mészely József: Ezen az úton

Ezen az úton,
amiért egymás nyomában
lépünk,
arcot mással
mégsem cserélhetünk.

Ezen az úton
nyugtába szentülő
napban pirkadhatok,
szétrugdalt tüzekben
loboghatok,
szendergő vulkánok
lávájában áradhatok,
zörgő virágokból
illatozhatok,
leszakadt hidakon
ringatózhatok,
kiapadt folyók
medrében csoboghatok,
tövig nyesett fák
árnyékában hűsülhetek,
avarból zöldülhetek
vissza lombbá.

Ezen az úton,
amíg csak hiszek benne,
tisztára öblíthető minden,
mint egy reámsavanyodó ing.

Mészely József: Anyanyelvem

Örökül
édesanyámtól kaptam,
hogy vigyázzak rá,
soha el ne hagyjam.
Édesanyám
nem csak szavakat adott,
de talpam alá földet is,
amelyen óvón állhatok.

Anyanyelvem olyan,
mint a sejtelmes mélység,
mint a fölénk boruló
véghetetlen kékség,
olyan áradóan illatos,
mint a kora nyári rét, a tisztás,
és olyan színes,
mint az álomkép villanás,
s patkó is, a szívembe sütve,
hogy velem dobogjon
mindig szerencséje.
Néha oly könnyű,
mint a szélben kavargó hópihe,
mely arcom lázrózsáját hűti le.
Néha, ha nyers a gondolat,
oly nehéz, mint a vaseke,
de akkor is, ha mar, gyötör,
sértése nyomán
az óriási bánat is
törpeként tündököl,
hisz csapongó,
mint a kamasz szerelem,
de soha, mégsem szertelen,
mert hordja a születés gyötrelmét,
a múlás kínját,
s a lelkünk minden áhítatát,
zsoltáros fohászát.
Néha úgy érzem, olyan ismerős,
mint az édes gyermekem.
Néha meg mindennap
csupa titok és rejtelem,
de mégis, mégis
csupa összhang és lüktető zene,
hogy érezzem, egy vagyok vele.

Mészely József: A vers

Varázslatos képeket
delejez a lelkünkbe,
amit az is lát, kinek
világtalan a szeme.

Érezni, hogy csitítja
a lárma tülekvését,
mely hirtelen kígyóként
belénk marná a mérgét.

Simogatni lendíti
zsibbatag álmainkat,
s áldozni az emberért
gyógyító szavainkat.

Mészely József: Esőtlen napokon

csodálom a gyümölcsfákat
a perzselő verőfényben
hiába szomjaznak
tehetetlen epekedve
szinte haldokolnak
a levegő is reszket körülöttük
de ők gömbölyítik alázattal
szomjat oltó gyümölcseiket
mintha a hit tartaná
az életet bennük
s a remény
hogy egy-egy forró nap után
jön az este
harmatgyöngyös
enyhülete

Mészely József: Akkor adhatsz legtöbbet

Gyermekednek akkor adhatsz
értéket, te legtöbbet,
ha mindennap hallgathatja
szívből szóló mesédet,
ha verset olvasol neki
és arra is biztatod,
hogy mint egy találós kérdést
fejtse meg a világot.

Mészely József: Álmom vendége

Én már úgy megyek haza,
mintha anyámmal
hiányom is várna.                                     
Mintha  a félbemarad mozdulat                 
csak velem folytatódna.

Mintha nélkülem bedőlne
a roskadozó kerítés.

                                 Mintha nem hajnalodna ki                                                           
az ébredés.

Mintha nyugtalanítóbb lenne
az álom.
Mintha nem zsendülne
lomb az ágon.
Mintha nem találna haza
az elkódorgott csorda.
Mintha átázna
minden nyárszagú boglya.
Mintha a gyümölcs
ágára száradna.
Mintha szennyéből a patak
ki nem mosdana.
Mintha nem évelne
liliom, bazsarózsa.
Mintha már
nélküled, szülőföld,
árnyékom
kicsontolt testként összeomolna,
mintha elidőzne
arcomon a szégyen,
mintha szöknék magam elől,
szélárnyékba,
honos szavakba.