Moretti Gemma: Nyitott szívvel

 Igen, az kellene:
nyitottabb szívvel élni,
s egymásban bízni lenne jó.
Változik minden körülöttünk,
sorsunk is változó.
Az élet szeszélyes; néha szép,
máskor gonosz arcát mutatja,
a jót ingyen csak ritkán adja,
meg kell küzdeni érte,
szükség van türelemre,
alázatra és szelídségre.
Igen, az kellene,
hogy vigyázzunk egymásra,
mert nem könnyű az élet.
Szeress, segíts óvatosan,
oly törékeny a lélek.
Vannak borúsabb, felhős,
és napfényes szép napok,
s mire lelkedben felnősz
akkor ráébredsz, tudhatod,
mi az, amit nem érdemes,
és mit fontos észrevenned,
ha látod, hogy segíthetsz
megérzed, mit kell tenned.
Igen, így kellene:
nyitottabb szívvel élni,
úgy adni jó szót, szeretetet,
hogy azt ne kelljen kérni.
És több lenne a mosoly,
a jó szó, amire vágyunk.
Megbékélnénk a világgal,
és nyugodt lenne álmunk.

Moretti Gemma: Az a régi gyermek


Évek maradnak el mögöttem,
változik az ég is fölöttem,
de van érzés ami változatlan,
amelyhez mindig hű maradtam.
Hiába múlnak el az évek,
annyi minden van körülöttem
ami elbűvöl. És a lélek
őrzi bennem a csodaváró
kisgyermeket. Amíg csak élek.
Tudom azt is, hogy bűn, hazugság
és gonoszság van a világon:
háborúk, gyermekhalál, könnyek,
és képmutató szánom - bánom.
Vad, könyörtelen tülekedés,
pénzért, tünékeny hatalomért,
de vannak, kik sírva küzdenek,
az életből egy kis falatért.
Én látom ezt, és fáj nagyon,
úgy segítenék, de nem tudok,
csak jó szavakkal, kezem nyújtva
annak, aki magát megadva,
reményeit vesztve elbukott.
Esendő, gyenge vagyok én is,
titkon oltalmat keresek,
s hátatfordítva a világnak
hívom azt a régi gyereket,
kit múltam rejtekében őrzök:
a csodavárót, hinni tudót,
a tiszta, tágra nyitott szeműt,
és szép mesékről álmodozót.
Kérem, nyugtasson szép szavakkal,
biztasson dallal, új tavasszal,
hogy érezzem: él még lelkemben
a gyermek, akihez hű maradtam.

Moretti Gemma: Tünékeny üzenet


A boldogság csak hópehelynyi,
eléd libben, rácsodálkozol,
isteni kéz mívelte szép csodává,
ezüst csillaggá, tél pillangójává.
Jártál már hózáporban, téli szélben,
hogy érezd, megtisztít hűvössége?
Mosdatta lelked gyermeki tisztára
a hópihék csillogó fényessége?
Én jártam, éreztem. Érdemes volt
megszületni ezért a csodáért,
mert a szívem most patyolatfehér
hófödte mező, érintetlen tiszta.
És újra hinni kezdek álmaimba’,
hogy szívvel, reménnyel írhatok a hóba
- mint gyermekkoromban – leveleket.
Égben vagy földön tán lesz majd valaki,
és olvassa tünékeny üzenetemet:

A boldogság csak hópehelynyi
örülj neki ameddig lehet,
megfogni ne akard, markodba ne zárd,
mert mire megfogod, üres lesz a kezed.

Moretti Gemma: A hétköznapok apró örömei

Ha álmom mély volt, gondtalan,
és a nap arany arca ébreszt,
én úgy indulok, bizakodva,
velem csak jó dolog történhet:
Talán egy rég várt találkozás,
egy kedves, baráti kézfogás,
gyermekarc, aki reám mosolygott,
bimbó, amelyből virág bomlott.
Zápor után egy szép szivárvány,
fák rejtekén a csipkés páfrány,
kék szirmok, amelyeknek színe
emlékeztet anyám szemére.
Bokrok, virágok közt, ha járok,
meglepetést ott is találok:
feketerigók körülöttem,
kísérgetnek. Nem félnek tőlem,
mellettem futnak, nem előlem.
Ha olvad a nap, aranyfényből
épít a nagy vízre tűzhidat,
én várom; az alkonyodó égen
sorra mind - mind kigyúljanak
kíváncsi szép csillagszemek;
mert ők is várják jó Holdanyót,
hogy mesét mondjon, mitől a világ
szépeket álmodva szendereg.
Reggelente, ha ébredek,
Nap fényesíti kedvemet,
hétköznapi kis örömök,
apró csodák segítenek,
teszik jobbá az életet.

Ettől tán én is jobb leszek.

Moretti Gemma: Elköszön a nyár
 

Moretti Gemma: Őszül az erdő

Tegnap százszínű
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve
az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús őszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.
 

Moretti Gemma: Őrizlek

Igy nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
Papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot, amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Moretti Gemma
Tavaszi szél a szerelem

Ma csak örülni akarok,
ma engemet ne bántson senki.
Én úgy szeretnék, gondtalan
gyerekként, nagyon boldog lenni.
Ma szíven dobott a tavasz,
valami illatos csodával,
egy csokor tiszta, harmatos,
kéken mosolygó ibolyával.

Most ne beszéljünk, kedvesem,
szótlanul tedd kezed kezemre,
Feléd repített, Neked nyílik
szívem gyermeki, régi kedve.
Tavaszi szél a szerelem,
Hozzád hajlít mint gyenge ágat,
mindenben Téged kereslek,
a két szemedre gondolok
s megcsókolom az ibolyákat.

Moretti Gemma: Mese egy rózsáról


Egy vastag könyvben, két lap között,
találtam egy lepréselt rózsát.
Ki tette oda, s vajon miért?
Jó lenne ismerni sorsát.
Gondolkodom, és megálmodom
a virághoz méltó kis mesét;
lehet, hogy így volt, lehet hogy nem,
de én valahogy így képzelem,
a rózsa édes-bús történetét.
Valaki adta – valakinek,
szeretettel, szerelemmel,
s emléknek, emlékeztetőnek
rejtették gondosan ide.
És megbújt a lapok között,
talán már hosszú ideje.
Égő szirmai megsápadtak,
már nem dédelget álmokat,
de őrzi mindazt, ami rég volt,
illata bűvölőn simogat.
Érzem, ez a rózsa üzenet volt;
valaki adta – valakinek
tudatni, hogy még összetartoznak,
és ezen semmi nem változtat.
Hiába múltak el az évek,
az idő nem játszik szerepet,
a távolság sem jelent akadályt.
Mert határtalan a szeretet.

Moretti Gemma:Tükör

Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.

Moretti Gemma: Másként

Sok mindent másként kellett volna.
Bárcsak az idõ megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni,
nem csak rohanni, meg-megállni
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyelni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek,
jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napjaiban is hinni a szerelmet
többet gondolni rá, mit érez a másik,
szeretet tüzével fûteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én.
Újra kezdeni nincs remény,
de amennyi idõm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.

Moretti Gemma: Vigyáznak rád

A napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthető.

A holdat is megkérlelem,
ha sötétbe süllyed a világ,
legyen álomba mesélő dajka,
égre festett, hajnalig fénylő virág.

Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szőjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék függönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.

Moretti Gemma
Majd elfelejtek emlékezni...

Majd megpróbálok úgy élni ezentúl,
hogy elfelejtek emlékezni rád.
Nem engedem, hogy bármi is idézzen,
s eszembe juttassa az arcod,
a szád simogató szirmát,
puha kendőt: az érintésedet,
és ahogy ölelőn nézett a szemed.
Mint csodálatos kaleidoszkóp,
villan sok emlék, játszik és forog.
A híd, hol vártalak, a szél, a nád...
régmult öröm, most hol lehet tanyád?
Ugy eltüntél, vajon hová maradtál?
Olyan nagyon-nagyon magamra hagytál.
Most megtanulok úgy élni ezentúl,
hogy nem emlékszem, nem gondolok rád.
Mint őszi ág, levelét,
emléked úgy elejtem.
Ha meghalok majd,
mindezt elfelejtem.

Moretti Gemma: Békesség

Körülöttem mindenütt csend van.
Varázslatos pillanat,
a szívem dobbanását is hallani vélem.
Nyitva az ablak, ezüst pöttyönként
az utcán langyos eső permetez,
fenyők fényes ága integet,
és a lebegő szellőtől,
- mint nagy víz hullámain
a fehér habfodor, -
a függöny lágyan sodródik, libeg.
Körülöttem mindenütt csend van.
Ritka pillanat.
Elcsendesült minden vágyam,
csitulnak a lázadó gondolatok,
a lelkemben megértő szelídség.
Nincs más, csak nyugalom,
ami puha kendőként betakar.
És a szívemben békesség, békesség.

Moretti Gemma: Szelíd szerelem

Már régen elengedtük egymás kezét,
már nem kérdezzük egymástól: szeretsz-e?
Ki nem mondott kérdésre nincs felelet,
de válaszol helyette a tekinteted.
Szelíden, szeretettel ölel magához,
és érzem, örökre hozzád tartozom,
mint éghez a felhő, mint levél az ághoz.
Azt álmodom, hogy karjaidba zársz,
szorosan, mintha féltenél a világtól,
s ha fejemet a szívedre hajtom,
tudom, benned is újra felvilágol
az ott szunnyadó régi érzelem.
Már nem az ifjúság bolondos vágya,
de talán, a mindennél többet érző
szíveknek álma: a halált is túlélő,
az egymást megtartó, szelíd szerelem.