Őri István: Csók a szélben

ott álltunk
hajunkat kósza szél borzolta
énfele, tefele, százfele -
csak öleltük egymást a szélben
ajkadat kerestem s elértem
egyszer, százszor, végtelenszer -
s amikor arcommal arcodhoz értem,
szellőcsókot kaptam
a rohanó szélben

Őri István: Rejtőzködés

Rejts magad a napsugárba
és fény leszel
rejtőzz el a föld porába
és bársony leszel
bújj virág szirmába
pillangó álmába
és boldog leszel

 Őri István: S ha már többé

S ha már többé nem keresel,
és ha a világ betakar történéseivel,
akkor is lesz egy perc, egy pillanat,
mikor megállok és rád gondolok,
s ha nem lesz pillanat,
az se számít,
mert mindig előttem állsz
fény-ruhában, mosoly-köntösben,
s bár a világot nézem,
téged látlak
a világ zaján át te nevetsz felém
nem kell perc, nem kell semmi sem,
mert még mindig szeretlek, kedvesem...

nem kell semmi...

csak valamennyi élet,
amibe megkapaszkodhatom
valamennyi emlék,
ami csak az enyém
valamennyi Te...

egy kevés is elég,
mert végtelen vagy,
szemed az egész világ,
egy lépésed földeken visz át...

valamennyi...

elég...

Őri István: Boldogságok

Boldog, ki a kísértés útján ellenáll,
boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál
boldog, ki, ha nem lát is, hisz
boldog, ki vállán szálkák, nehéz keresztet visz.

Boldog, ki befogad másokat,
boldog ki örül, ha szenvedőt látogat
s vígaszt visz neki
lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét mind elveszi.

Boldog, ki bennem hisz, bennem remél
nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér
boldog a bátor, tiszta lélek
mert én benne lakom, kezét fogom,vele élek.

 Őri István: A fa éneke a lehulló leveléhez 

Őri István: Szikrázó fehér hó

Szikrázó fehér hó
mosolygó, ragyogó
kedvesen ringató
szikrázó fehér hó

karjaim kitárom
világot kívánom
minden oly puha, jó
szikrázó fehér hó

ó, Szemem, ó, Kezem
ó, kedves Mindenem
vajha Őt érhetem? -
mondd, mondd el nekem
szikrázó bölcs-fehér
végtelen Hó Apó.

Őri István: Álomtakaró

Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.

Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.

Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.

Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.

Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom.
Siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.

Énekelj nekem,
suttogva tündér-éneket,
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.

Őri István: Üzenő

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...

amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...

amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...

amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...

amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...

várlak,
Kedvesem...

Őri István: Valahol

Valahol létezel, valahol én is
valamit kérdezel, valamit én is
néha vágy van benne, néha remény is

valahol
valamit
te is
én is...

Őri István: Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!

Őri István
Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

 Őri István: Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy
bármikor elveszthetlek
s arra, hogy nem elég
ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet Veled
vagy velem valami,
hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz
néha őszintének lenni
és milyen könnyű
egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani
ha valami fáj,
arra, hogy mindent tönkretehet
egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet
arra, hogy veszekedjünk
s, hogy mindig csak
jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell,
hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk
s mindig kell idő arra,
hogy szeressünk.

Nálam lelassul az idő
majd megáll
ha megérkezel
és leülsz tavam partján
lobogva, tisztult lélekkel
kinyújtott kezeddel
vággyal
szerelemmel...
(Őri István)

Őri István: Mondd, mi lesz

"...Mondd,mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz,ha hív a messzeség?...

Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?..."

Őri István: Ne bújj el!

Ne bújj el!
állj a világ elé!
Oszd magad ezer felé,
hogy mindenkinek
jusson belőled egy kis darab.

Ne bújj el!
állj a világ elé!
Oszd szét álmaid,
hogy mindenkinek
jusson belőle egy cseppnyi fény
Ne bújj el!
állj a világ elé!
Nyújtsd kezed mindenki felé,
hogy forró szívedtől
melegedjenek az emberek.

Őri István: Dal az életről

Néha nehéz, néha könnyebb,
néha mosoly, néha könnyek,
néha megbocsátás, néha ítélet,
néha csüggedés, néha remények.
Az Élet az, mely nyomomba' jár
ha megállok, ő is megáll
s vár, hogy induljak már, mert nincs idő
ott van mögöttem a következő,
kit lökdösni, rúgni kell és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz! Végezd életed hamar!"

Néha ilyen, néha olyan,
a fő, hogy ne vedd komolyan
ne hallgass rá, mondjon, 'mit akar,
hisz nemsoká' minden jó lesz
a közömbös-kedves föld betakar.

Őri István: Hangtalan mesék...

Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval

mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél

Őri István: Néha...

Néha azt hiszem,
hogy itt vagy velem
S ha becsukom szemem látlak is..
mellettem, Kedvesem..

Ha akarom érinthetlek,
ha akarom fogom kezed
s hallom lélegzeted..
Ha becsukom szemem,
látom szép szemed s érzem illatod, mosolyod
mert itt vagy velem,
ha becsukom a szemem...

Ha akarom.. Akarom!
Látlak..
egyre halványabban
egyre csendesebben
egyre fájdalmasabban

...várjunk, míg időnk betelik
aludjunk, Kedves, csendesen
s őrizzük egymás álmait....

Őri István: Csillagösvény

Te gyakran jársz fönt,
az Ösvényen, a csillagok között
s ugye tudod: az űr nem sötét,
mert ha egy csillag kinyitja szemét,
s rád kacsint kedvesen,
és fényt szór szerteszét,
tündérfény vonja be az eget,
s e ragyogásban szép szemed
int a végtelennek,
a fagyos űrnek,
a félelemnek,
s a többi csillagnak,
hogy ragyogjanak,
mert te jössz
készüljenek,
utadra fény-port hintsenek,
hogy lépteid ragyogjanak,
s az árnyak messze fussanak
előled...
mert te jó vagy
s jók néha félnek,
néha bátrak,
néha kevélyek,
mert azt hiszik,
a világ is jó, mint ők...
te jó vagy és hiszel,
szeretsz,
emlékezel,
s közben mész az utadon,
a csillagok között,
mint egy álom-tündér,
ki Fénybe öltözött.

Őri István: Ne félj!

Őri István: Mit mond a szem a szemnek?

Mit mond a szem a szemnek?
az ajkak, mondd, mit üzennek?
a kéz, ha kézre lel,
Mondd, nekünk mit felel?

mit mond a szív, ha Néked dobban,
mit mond a láng, mi Érted lobban?
mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?

S mit mondasz Te, Kedvesem?
ha kérdezlek,
ugye nem játszol velem?
ugye szíved az,
mi szól álom-éneken,
s ő mondja a szót,
mi Mennyország nekem:
Szeretlek, Életem!

Őri István: Galambposta

Galamb hozta, galamb vitte
mind a kettő forrón hitte
vége egyszer rabságának
fényes fénye szabadságnak
felvirradván szívről szívre -
mind a kettő hittel hitte.

Galamb hozta, galamb vitte
két szerelmes édes hite
magas torony, messze álom
hol vagy, kedves?

várom...
várom...

Őri István: Gyertek ...

Gyertek, menjünk fel a világ legmagasabb hegyére,
s tartsuk oda arcunkat a szélnek, hogy
megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, menjünk el a mezőre,
s érintsük meg kezünkkel a harmatos füvet,
hogy megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, menjünk el a legmélyebb barlang mélyére,
s tartsuk oda lelkünket a csendnek, hogy
megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, fogjuk meg egymás kezét szorosan,
s adjuk oda szívünket egymásnak,
hogy boldogok legyünk.



Őri István: Biztató

A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb: a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik,
s a többi földi cél.

A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz,
s meglásd, élted mily szépen halad,
fogadd el, mit Isten ad neked,
hidd, hogy gyermeke vagy,
s Ő atyaként szeret!

Őri István: Altató

Kínai bölcsődal

Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél
tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...

Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kicsim, mit mesél:
"Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem..."
Aludj, aludj, Életem...

Gyémánt Hold, könnyű Szél
ülj hátára és ne félj
szálljunk együtt mesze, el
tündérszárnyon, bogárháton...
Aludj, aludj, Kedvesem...

Csendes álmod, ó, be jó
vigyázzon rád Hold Anyó!
Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár
piros ajkon álom kél...
röpítsd messze, pajkos Szél!

Szállj, szállj, messze szállj
siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...

Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...

Öri István: Gyermekünk

A gyermek még védtelen
a gyermek nem tudja, mi a félelem
a gyermek bátor és merész
vakmerőn tettrekész.

A gyermek még boldog és gondtalan
kacag mindenen s minduntalan
szemében röpke vendég a bánat
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.

A gyermek lelke hófehér
illatos kalács, puha, lágy kenyér
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet-erény.
Óvjad hát mindig gyermeked
törékeny virág ő, könnyen földre hull
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala
légy te is teljes lényegedben
a türelem és szeretet maga.

S ha fedded is, érezze meg:
kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet
ne költözzön szívébe rettegés
álma legyen mindig édes,
szelíd, tejszagú szendergés.

Ha mindezt híven megteszed,
ha kicsinyed óvod, védelmezed,
benne Isten száll le rád
s Őt látod akkor is,
ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát!

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

Öri István: A reggeli napsugár

A reggeli napsugár
Isten szavára vár
a reggeli napsugár
óriási szentjánosbogár.

Világít, látni egymásban
mi szép volt, s ami elveszett
világít, hogy lelkünkben
fény legyen, béke és szeretet.

Harmatcsepp fényét ezer színre bontja
bolyhos-melegét a világra
gazdagon ontja
madárfióka félénken elsőt csipog
s a lezárt redőnyök résein
arany fénye lassan becsorog.

Ébred az élet, ébred a táj
ébredünk mi is
s újra érezzük mindazt, mi fáj
de ajkunk imára nyílik,
mint minden reggelen
nehéz sóhajok árja száll az ég felé:

Segíts meg ma is, Istenem!

Őri István: Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled

Őri István: Te vagy a csend

Te vagy a csend
Te vagy a társ
a magány elfut előled
a rossz jóra válik
s én mégis félek...
Tőled?
nem!
akkor mitől?!
magamtól
mindentől...
ha csend vagy,
boríts be életem,
hogy ne halljam
a világot
ne halljam
magamat,
a szűnni nem akaró
szívdobogást...
meg tudod tenni?
csak egymásban lenni
csendben
mozdulatlanul
sokáig
Veled, velem
hogy elpihenjenek
a hangok
s közeljöjjön a végtelen...

Te vagy a csend

Te vagy a társ

Te vagy?...