Belépés
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

P. Tóth Irén

 

 

P. Tóth Irén: Nélküled
 
 
Nélküled is lehet élni.
Annyi mindent nélkülözhetünk.
Zene, tánc, versek és szerelmek:
lehet nélkülük élni, de minek?
 
Hangod nélkül is vannak zenék,
melyektől néha eláll a szavam.
Fülembe duruzsolnak most is,
de egy: örökké csendben van.
 
Szemed nélkül is fényes az égbolt,
az égen millió csillag ragyog!
De egy sem néz rám olyan tűzzel,
hogy érezzem: csillag vagyok.
 
Karod nélkül is túl kell élni -
egy erős nő mindent kibír -!
Csak álarcom mutat erősnek,
mert néma vagyok, mint a sír.

P. Tóth Irén: Magány
 
 
Hallom az idő múlását -
mint sínen kattogó vonatot,
az álmok színe elsötétül...
meghalnak a gondolatok.
 
Láthatatlan könny szememben,
fájdalmas, reszkető árnyak,
sivárságom meg se rebben
a magányos éjszakában.
 
Várva várni, félve félni:
magányom - a pusztulásom;
ha a remény meghal bennem,
az lesz igazi halálom.

P. Tóth Irén: Én

 
Szemeim -
csukott ablakok,
pilláim -
leeresztett függöny.
Füleim -
süketté lett falak,
életem -
csendbe burkolt börtön.

Nem mondhatom el
senkinek a titkot...
Ne tudjon rólam senki,
semmit.
Született,
élt,
meghalt -
talán csak ennyit.

P.Tóth Irén: Fény


Ma reggel - ablakon áttörve -
szobámba zuhant a fény...
Úgy zúdult rám, mint az özönvíz -
s én fürödtem benne,
lubickoltam,
élveztem puha melegét.

Ki akartam inni minden cseppjét,
mint szomjúságtól gyötört,
haldokló madár,
ki csőrével elveszi azt, ami kell neki,
aztán újult erővel a magasba száll.

Vágytam arcomat fürdetni benne,
magamon érezni meleg aranyát,
mint fényre áhítozó,
összezárt szirom,
ki önfeledten a Napra bízza magát.

Magamba szívni - mint gyökér a földből
mélyen rejtőző, éltető erőt...
De egy szürke felhő óriássá nőtt,
s szobám sötét lett,
mint a temető.

P. Tóth Irén

Ismerős arcok, hangok közt
idegenként bolyongok,
nincs már helyem ott,
a félhomályban.
Maradhattam volna még,
de láttam letérdelni a napot...

P. Tóth Irén: Emlékképek


Hová tűnt a napsugár
mely simogatta arcom,
s játékosan besurrant
az ablakon?

Hová tűnt a holdvilág -
mely hintázott az égen,
s szétszórta sugarát
az éjben?

Hová tűntek a csillagok -
kik beragyogták utam,
s éjszakánként bennük láttam
magam?

Hová tűnt a lágy szellő
mely kócolta hajam,
s vidám táncával seperte
utam?

Hová tűntek a virágok -
kik illatoztak nekem,
és susogva suttogták
nevem?

Hová tűntek a dalok -
emléket hozók,
kik költöztek fülembe,
s ottmaradtak.

Hol a gyermekkor -
hangulat már minden,
de a sírig magammal

P. Tóth Irén: Hibáink
 
 
Hibára hibát halmozó,
szíveket zsugorító
félelem.
 
Az álvakság nyugalmat őrző,
a sötét sötét,
az eső hideg és vizes.
Mi ma nincs, abból
holnap sem jut
senkinek.
 
Hibák voltak, vannak,
mindig lesznek -
tudjuk: nem vagyunk szentek.
 
Túlélni kell sok éjszakát,
mik nyomunkban loholva,
büntetnek minden billenést.
 
Nincs menekvés - az erő kevés
vagy az elszántság -
de mindig-mindig valami.
 
És hibára hibát halmozó,
élni nem tudó,
folytonos tesztelés
minden napunk.

P. Tóth Irén: Keserűség

Szemedben
hiába keresem
a gyermeket, ki voltál egykor rég...
Csillogó könnycsepp buggyan -
csillagként arcodra ég.

Lelkedbe
hiába lehelem az akarni akarást.
Egy pillanat volt a boldogság...
Megpihent szíveden,
s már ment is tovább...

P. Tóth Irén hozzászólásai

Szólj hozzá

0.027 mp