Paudits Zoltán: Az álomkeresők

Te és én, mi és ők,
az álomkeresők,
tengerek ezüst tükrei,
napok forró könnyei,
hószínű égen
pillangószárnyak,
felhőkön úszó
habkönnyű vágyak,
táncoló levelek
dúslombú fákon,
apró kis szigetek
a kéklő óceánon,
szavak a fájó némaságban,
csillagok az éjszakában,
én és te, ők és mi,
az őszi égbolt fényei

Paudits Zoltán: Furcsa világ

Féltô kezek, elrejtenek,
szelíd szavak átkarolnak,
hűvös csókkal köszön rám a holnap.

Hangok, képek, csúnyák, szépek,
szúrós szavak, belém marnak,
bárány szolgál farkasoknak.

Izzó szemek, tekintetek,
jönnek, mennek, elszaladnak,
sosem tudom, merre vannak.

Ez egy meg nem értett világ,
a föld Istenért kiált.
Az ördög táncol, ordibál,
forog a kerék és meg nem áll,
forog a kerék, soha meg nem áll...

Paudits Zoltán: Akarom...

Mikor már majdnem
feladom,
megszólít egy hang:
Nyugalom!

Mikor úgy érzem,
elvesztem,
virágok nyílnak
lelkemben.

Mikor azt hiszem,
fájdalom,
gyönyörré szépül,
s akarom,
akarom,
akarom...

Paudits Zoltán: Asszimiláció

Szíved van a kézfogásban,
lelked madarak
szavában,

Szemed virágok szirmában,
halk templomi
imában,

Szerelmed minden ölelésben,
örök tűz
a feledésben.

Paudits Zoltán: Hószárnyú pillangók

A tavasz lovagol már
a hószárnyú pillangók
bársony csipkevállain,
köröttük márciusi
tüzek gyúlnak a fákon,
a virágok szirmain.
Sebesen szalad a zöld,
kibontja kendőjét a
bárányfelhő az égen,
millió pillangószárny
festi meg a szerelmet
az elmosódó kéken.

Paudits Zoltán: Üzenetek

Üzen a föld,
a folyók, a fák,
hallani lehet
a hegyek szavát.

Üzen a nap,
a felhők, az ég,
madarak sírják:
ne tovább, elég!

Üzen a perc,
a múlt, a jelen,
emlékek égnek
éhes lelkeken.

Üzen az éj,
csonka csillagok,
hold ágyán fekvő
lázas angyalok.

Üzen a kéz,
beszél a szemed,
és üzenek én,
nekem és neked...

Paudits Zoltán: Bízzatok

Átölelnek a csillagok,
szemükben én is
egy vagyok,
ismernek, tudják nevem,
üdvözölnek saját
nyelvemen.

Ígérik, jönnek még
egyszer majd
jobb napok,
mindennap üzennek
parázsló fénnyel:
Bízzatok!

Paudits Zoltán: Csendszólam

Felvette hangszerét az éj,
játszik égi dallamot,
húrjain lágyan cseng a mély,
rezegve tücsök szólamot.

Az állomás üres, kihalt,
a trafik is zárva már,
eltemette az est a zsivajt,
a felhőn a csend hajója száll.

Paudits Zoltán: Akkor lesz könnyebb...

Akkor lesz könnyebb,
ha szemünkből
kihulltak a könnyek,
ha ajkunkról elszállt
a panasz szava,
ha fájdalom nélkül
marad a szeretet maga.
Akkor lesz könnyebb,
ha nem látszol
sohase többnek,
ha határaid közt
határtalanul élsz,
ha mindig őszintén,
igazul mesélsz

Paudits Zoltán: Négysoros

Arctalan napok sorra jönnek,
ágyat bontva a hideg közönynek,
húsába marva a szelíd szavaknak,
lelkünk mély gödrébe bánattüzet raknak...     

Paudits Zoltán: Csak nézlek

Nézlek némán,
nézlek szótlanul,
nézlek félve,
nézlek nevetve,
nézlek fázva,
nézlek láztól égve,
nézlek ma, most,
nézlek holnap, s mindig,
nézlek, nézlek epedve,
nézlek féltőn,
nézlek álmodón,
nézlek örökké,
nézlek szeretve,
nézlek, csak nézlek...

Paudits Zoltán: Te őrzöl...

Elveszek a rengetegben,
ki óv, ki véd meg engem?
Csepp vagyok a háborgó tengerben,
ki óv, ki véd meg engem?
Lenge fátyol fehér fellegekben,
ki óv, ki véd meg engem?
Lüktető ér vagyok kezedben,
ki óv, ki véd meg engem?
Egy vagyok a félelemben,
ki óv, ki véd meg engem?
Egetverő fa a kertedben,
ki óv, ki véd meg engem?
Véges vagyok a végtelenben,
ki óv, ki véd meg engem?
Csillag ragyog a szemedben,
ki óv, ki véd meg engem?
te őrzöl tudom,
bársonytenyeredben.

Paudits Zoltán: Kérdés

Mi a boldogság?
megfoghatatlan álom,
tűzszárnyú madár
zöld fűzfaágon,

ringó aranylevél,
szél hátán fekvő,
tinta kék égen
hófehér felhő.

Paudits Zoltán: Ne takard el az arcod

Ne takard el az arcod,
szemed fényétől létezem,
egyetlen pillantásod
ezer tűzrózsa szívemen.

Ne takard el az arcod,
tekintetedre szomjazom,
mosolyod holdtükrében
köddé porlik a fájdalom.

Paudits Zoltán: Csak a szerelem...
Nagy Lászlónak

Csak a szerelem visz át
létünk hullámtengerén,
csak a szerelembe oltott
boldog, vak remény.

Csak a szerelem visz át
az erőtlen évek alatt,
csak a szerelembe szőtt
görcsös akarat.

Csak a szerelem visz át
az árnyakból a fénybe,
csak a szerelembe font
álmok messzesége.

Csak a szerelem visz át
életből halálba,
csak a szerelembe égett
szívem ragyogása.

Csak a szerelem visz át
fogában tartva,
csak a szerelem visz át
a túlsó partra.

Egyetlen könnycseppben benne van az ember Lelke, földre hullik, rásüt a Nap, és Fénye által megtölti Reménnyel, majd az áttetsző kis "üveggyöngy" visszatükrözi e Fényt az elhagyott helyére, a Lélekbe...és ez viszi tovább az embert...   (Paudits Zoltán)

"Ha csupán egyetlen szót mondhatnék már, melyik lenne az, kérdezed.
Én gondolkodás nélkül, szemedbe nézve felelném e szót: Szeretlek.”
(Paudits Zoltán)

Paudits Zoltán: Hangtalanul

Csak ketten vagyunk a világban,
a magány bennem, én a magányban.
Céltalan bolyongunk a mában,
két meggyötört, szegény, hazátlan.

Csiszolt, tiszta kövek a sárban,
vénülő fák, hófehér ruhában.
Vakító fények, sötét, fodros árnyban,
elfojtott hangok, harmatos virágban.