Pósa Lajos: A hó

Kiszakadt az angyaloknak
Párnája, dunnája,
Hull a pehely az udvarra,
Erdőre, pusztára.
Nyisd ki, baba, tenyeredet!
Fogd meg jól, fogd meg jól!
Vigyázz, vigyázz, el ne szálljon
Rózsás kis markodból!

Pósa Lajos: Téli napsugár

Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.

S künn a havas pusztán,
A süvöltő szélben,
Egy vándorló legényt
Lát aludni mélyen.

Csókjaival kelti,
Kelti, de hiába -
Szegény vándorlónak
Mi lehet az álma?

Pósa Lajos: Tél virága

Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.

Kunyhónak ablakán sivit a fagyos szél,
Hajt a tél virága;
Kis fiu rásohajt... Fázva, dideregve
Édes anyját várja.

Pósa Lajos: Az ökörszem

Piczi madár az ökörszem,
De azért én őt szeretem.
Gondtalanúl szökdécselget,
Fényeshátú bogárt kerget.

El-elbuvik a sövénybe,
Farakásba, repedésbe.
Már a másik pillanatban
Ujra itt van s tova illan.

Ha derűs vagy borus az ég:
Aranyos a kedve mindég.
Fa tetején, bokor alól,
Tüske közt is vigan dalol.

Egyszerű csak a ruhája.
Nem sokat ad a pompára.
Minek az egy vig madárnak?
Kertek, erdők dalosának?

Piczi madár az ökörszem,
De azért én őt szeretem.
Fiókjának jó szülője,
Hű dajkája, nevelője.

Pártfogója az árváknak,
Anyátlan kis madárkáknak.
Ha lát egyet elhagyatva:
Fölneveli, táplálgatja.

Hogyha tarlott már a határ:
Megy a daru, fecskemadár.
Az ökörszem nem megyen el.
Itthon marad, itthon telel.

Mikor zúg-búg a zivatar
S éjszaki szél havat kavar:
Kiül a ház fedelére
Vagy a sövény tetejére.

Hű marad zord hazájához,
Puszta kerthez, száraz ághoz,
Dala hozzánk vigan csendűl:
Egy hang a szép kikeletbűl.

Pósa Lajos
Szeresd a gyermeket!

Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szivednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vigan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derit:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szeliden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadúl azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan':
Elküldi angyalát... megfogja kis kezit...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngettyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Pósa Lajos: Ősszel

Atyám, a te kezed soha el nem fárad.
Tele rakta megint gyümölccsel a fákat,
Szőlőtőre fürtöt
Szép sorjába tűzött,
Ki ne magasztalná isteni munkádat!
Mennyei jóságod bőségét kitárja:
Hegy-völgy az emberek gazdag élés tára.
Áldás mosolyog ránk,
Felvidámul orcánk,
Édesen legyinti az örömnek szárnya.
Porszem vagyok én csak ezen a világon,
De kegyelmed érzem, nagyságodat látom,
Dicsérve dicsérlek
Mindig, amíg élek,
Fejemet meghajtva, szent nevedet áldom.