Belépés
Friss hozzászólások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Köszönet

Közeledik felém a nagy Titok.
Halkul a dal, ritkul a Múzsa-csók.
Lehet, hogy holnap már elhallgatok.
Köszönöm a figyelmet, olvasók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a rózsa, amelyik

 a viharban nyílik,

a legritkább és legszebb

valamennyi közül.

(Közmondás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A világ olyan

gyönyörű,

hogy egyre nagyobb

felelősség

embernek lenni."

(Szabó Magda)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ősz (...)

egy második tavasz,

amikor minden levél

virággá változik."

(Albert Camus)

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt."

(Jókai Mór)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az ember erősebb, 

mint a sors,

s mindent ki lehet bírni,

ha jó a lelkiismeretünk."

(Márai Sándor)



 

 

         

 

 

 

 

 

"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."

(József Attila)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tordai Jolán

Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell teli erszény."
(Szent Ágoston)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czeglédi Gabriella.
Jön a Mikulás

"Jön már, itt a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja."

 

 

 

 

"Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!"
(Josh és Jutta)

 

 

 

 

 

 

 

 

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

(Benedek Elek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos
Üzenet

Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak."

(Bodnár Éva)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árvai Emil
Barátaim

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

A húsvéti tojásokhoz senki se lehet túl öreg.
(Antonia Fraser)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Légy hasonló az égen szálló madárhoz...,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli
az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel,
mert bízik szárnyai erejében."

(Victor Hugo)

 

 

 

 



 

 

Rékasy Ildikó

 

 

 

Rékasy Ildikó: A mi időnk

 

Hónapra hónap, évre év,
nő bennünk az idő,
valamikor a csúcsra ér
a lassan eltűnő.

Mint szikla gödrében a víz
összegyűlt s elfolyik,
ahogy a hold, ahogy a hús
kitelt s fogyatkozik.

Rékasy Ildikó: A kapu

 

Ha volna mód újjászületni,
nem kívánnék sorsot cserélni,
a nekem rendelt életet
szeretném másképp újraélni,
hogy mint egy szép követ, csiszoljam,
minden salaktól megtisztítsam.

Hogy hófehér ingként felöltsem,
minden üres percét betöltsem,
ne lenne több és jobb esélyem,
ne járnék nagyobb szerencsével,
nem érdekelne, mint szeretnek,
csak én magam jobban szeressek.

Fájó tudás mondatja vélem,
hogy elhagyottnak lenni könnyebb;
az ember elvájkál sebében
egy ideig, s megkönnyebbülhet,
de akit te hagytál el egyszer,
az soha többé nem ereszt el.

Ha volna mód újjászületni,
másodszor talán megtalálnám
a kaput, melyet csak miattam
őriztek ott, az égi vártán,
másodszor talán sikerülne
belépni rajta idejében,
s mindhalálig együttmaradni
gyermekéveim Istenével.

Rékasy Ildikó: Érzékcsalódás

 

Arccal előre, még ma is
hosszúnak érzem az időt,
mint a feszültség perceit
egy sorsdöntő asszó előtt.

Ha visszanézek: villanás
az egész élet; annyi csak,
ameddig egyik tőr hegye
megkerüli a másikat.

Rékasy Ildikó: A szó

 

Formák és színek, a való
világ érzékisége nélkül
fogyatékos szépség a szó.

De mint lankadt virág, amit
megúsztattál egy kád vizében,
benned bontja ki szirmait.

Rékasy Ildikó: Öröktől és azóta

 

Öröktől és azóta
érzem, hogy létezem,
cél nélkül hull a porba
mégis az életem.

Bár volnék én a fecske,
ha új nyarat csinál,
magokat csipegetve
az Úr lábainál.

Bár lennék én a bánat,
mely mindig felderül,
ha fanyar italába
egy csöppnyi méz kerül.

Bár lehetnék a gyermek,
aki csodára vár,
s mélyén a rengetegnek
hiszi: hazatalál.

Azóta és örökre
fizetnék bármivel,
ha válhatnék a szóvá,
amely nem hangzik el.

Rékasy Ildikó: Ars poetica

 

Nem csak közlésvágy; volt annál erősebb
késztetés is. Építeni, faragni,
anyaggal bánni, ez vonzott, hiába
tudtam: reménytelen; se kő, se fa,
sem ecset, semmi kézzelfogható
nem áll kezemhez. A formák, színek
világa elbűvölt, s egyszerre frusztrált.
Rosszkedvemben hálátlannak, frigidnek
szidtam magam, mint akit elhalmoztak,
s nem képes viszonozni, megköszönni:
passzívan csak befogad, elfogad.
El is veszíti meg nem érdemelt
kincseit, a sok míves, ritka holmit.
Emlékeim sápadó sziluettek,
körvonalak szétfolyó mag körül.
És akkor mentsváramra rátaláltam.
Megértettem, hogy tünékeny világom
– csakis a nyelv – újjáteremtheti.
Hisz alkímia, mágikus vegyészet
eszköze! Ha érzetek, képzetek,
gondolatok, tér- és időszilánkok
vegyi reakciója végbemegy:
a jelentésben újra felragyog
fénytörő prizmán át az univerzum.
Láthatom úgy is már a tejutat,
mint „tündöklő testvérét Kánaán
patakjainak”, hajnalban, ahogy
„a fűszálakon hálni tér a harmat”,
s „napsugarak zúgása, amit hallok”.
A világ könyve megnyílt, számtalan
oldalain újraolvashatom
mindazt, amit valaha megszerettem,
vagy épp kihagytam, léhán átlapoztam.
S talán a margón én is hagyhatok
– testis vitae – egy szerény „láttam”-ot.

Rékasy Ildikó: Felhőalakzatok

 

   Szétszélednek és összeállnak;
bizarr figurák egy mesében,
Rorschach-tesztje a nyári délutánnak;
a fűben úszom, ők az égen.

Valósak és álomszerűek,
akár az élet mindenestül.
Szobrok tűnékeny, éteri anyagból:
könnyű párából, képzeletből.

Rékasy Ildikó: A feltétel

  
A szeretet hajléktalanjait
megcsúfolta az Úr,
hajlékából kizárva még itt;
üdvösségük feltétele
ugyanaz, mint a lényege:
a tőlük megtagadott
szeretet és hit.

Rékasy Ildikó: Jelentések


" Rózsa. Csak rózsa: egyszeri.
A bársony fényű rózsa szó.
Belső kép, a temérdek pilla
s négy hang mögül kivillanó.

Rózsaságból eszencia.
Képzelt rózsa, valódi rózsa,
rosa profunda, végtelen -
egyetlen rózsa, minden rózsa."

Rékasy Ildikó: Anyám mosolya

 

Egy félmosoly,
az ajkak alig-rebbenése:
felhőkön átoson
egy csöpp, alig venni észre;
épp csak megérint,
mint madár szárnya a folyót,
s tovább gyűrűzik
bennem mosolyod.

Rékasy Ildikó: Sirály
 

Költő volt és királyné,
legszebb asszony s anya,
mégis tövist virágzott
gyönyörű homloka.

Álmában csak sirály volt,
mikor nem látta más,
Starnberg egét hasító
hófehér villanás.

Rékasy Ildikó: Egy gyökerű


Én türelmes akarok lenni,
nagylelkű minden áron,
hogy könnyebb szívvel megbocsássam
saját fogyatkozásom.

Mert egy gyökerű a szorongás
s minden tanult erényünk,
ha gyöngébb ösztönnel születtünk,
s önmagunk lenni félünk.

Rékasy Ildikó: Anyám

 
Mellettem ülsz, ha ébredek.
Szemed fölöttem mosolyog.
Széthajtod hajad lombját,
kivillan szelíd homlokod.

Messziről úszik be arcod:
egy óceánnyi múlt mögül.
Még csaknem fiatal vagy.
Pár kis sugár szemed körül.

De nem jöttél el tegnap.
Ma is nélküled telt a nap.
Behúzza függönyét az éj,
s nem hívtalak, nem vártalak.

Elsüllyedsz lassan bennem?
Arcod vonásaimban él.
Megrebben számon a neved:
egy gyors fohász a holtakért.
Rékasy Ildikó: Sors
 
Honnan tudhatná azt a kő,
mit rejt belül s mi lesz a sorsa,
míg formátlan tömb, mielőtt
a véső átütötte volna?

Ismerheti előbb a kínt
vagy a beteljesült gyönyört,
melytől a súly lebegni kezd
ha majd kerubként szárnyat ölt?

Bűnös, ha a zengő csapások
elkerülik, megmenekül
s mindörökre csak kő marad
emlék nélkül s jövőtlenül?

Rékasy Ildikó hozzászólásai

Szólj hozzá

0.012 mp