Simon András

Ha a hétköznapok gondjai behálózták is az életed, ha nincs már lehetőséged, hogy a körülményeiden változtass, mégsem vagy fogoly. A lelked szabad, - s a lázító kényszeren túllépve - hatalmadban áll önként is elfogadni, amit a sors adott. Nincs olyan börtön, amelyből lelked az égig ne érne.
(Simon András)
Az adás és az elfogadás után a szeretet iskolájának talán legnehezebb tantárgya az elengedés művészete. Elengedni mindent és mindenkit, akiket valaha szerettünk, és hinni, hogy a lélek szabadságában örökre együtt maradunk.
(Simon András)

Azt gondolom, fel kellene fedeznünk az emberi kapcsolatok szépségét, újra meg kellene tanulnunk ölelni, ölelni szavakkal, cselekedetekkel, jósággal, jóindulattal. Ahelyett, hogy teletömnénk bevásárlókosarainkat minden földi jóval, meg kellene tanulnunk önmagunkat szeretni, és ezen keresztül eljutni a másik ember őszinte, feltétel nélküli szeretetéig.
"Ha tudásod a szívedből fakad, bölcs vagy, de ha csak könyvekből gyűjtötted: legfeljebb műveltnek tarthatod magad."
(Simon András)

Simon András: A szeretet
Kiválaszt,
Megszólít,
Megtart
És
Elenged,
De Soha Nem Sajátít Ki,
Legfeljebb örömmel elfogadja,
Ha
Önként csak neki ajándékozod Magad.

Gyönyörű, de elenyésző virág az élet,
Mégis örök nyomot hagy, ha szeretettel éled.
(Simon András)
Az igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember lehet,
a másik szívtől szívig érő szeretete.
(Simon András)
Szavakon túli a csend,
melyben összeér a lelkünk,
időtlenné szépül a tér,
ahol összeölelkezünk.
(Simon András)

Lelked igazi otthona a Csend.
Rejtelmek szentélye,
melyben készen vár az üzenet.
A bölcsek némán hallgatják,
de a balgák elűzik
s locsogva tovább matatnak
a hívek ócskapiacán.
(Simon András)

Szerelmed kegyelem,
fény és élet;
közös álmunkból
lelkem Istenre ébred.
Hisz Őt szeretjük
egymásban...
fürkészőn szerelmesen;
csak Benne válhatunk
eggyé teljesen.
(Simon András)
"A szeretet az a kulcs, amelynek idővel egyetlen zár sem tud ellenállni, de türelem nélkül ez is könnyen beletörhet a zárba." (Simon András)

"A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb..."
(Simon András)
"Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is.
Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.
Amikor szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat."
(Simon András)
Végtelenül irgalmas az Isten.
Miközben egyik kezével jót
és "rosszat" is á(l)d nekünk,
hogy tanítson,
a másik kezével megtart,
hogy szeretetének súlyától
össze ne roppanjunk.
(Simon András)

" Semmi sem mond többet rólad, mint amikor mellém állsz a bajban és segítesz hordozni életem terheit."
(Simon András)
Aki nem önmagát helyezi az élete középpontjába, hanem a szeretetre vágyó másik embert, vagyis aki nem mindenáron a saját boldogságát keresi, hanem örömmel dolgozik mások boldogításán is, az előbb-utóbb menthetetlenül maga is boldog emberré válik.
(Simon András)

Simon András: Bűn - szeretet
A bűn becserkész,
a szeretet befogad.
a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.
A bűn megköt,
a szeretet megtart.
A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.
A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis ,,önmagadból" és összetör:
Csakhogy felemelhessen.
A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.
A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.
A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.
A szeretet ,,egy-ügyű",
A bűn agyafúrt.
A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.
Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.
Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.
A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.
A bűn csábít,
a szeretet vonz.
A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.
A bűn forral,
a szeretet hevít.
A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.
A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn ,,felhajtja" magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.
A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.
A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.
A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.

































