Szabó Éva

Szabó Éva: Hét csoda
Tudod, mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökerekig ér,
egy szó, mely idejében jött,
egy darab ég a csönd fölött,
egy kéz, amely utánad nyúlt,
mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel… Oda.

Szabó Éva: Indulás előtt
Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte''
egy ,,hinni kell''
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

Szabó Éva: Életrajz
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? - Azt kell megtanulni:
Nem szabad csak fölfelé hullni.

egyszál ingben,
mezítláb.
Semmim sincsen.
Hazamennék,
de nincs hova,
nincsen kihez,
az éjszaka
sötét, sűrű,
hideg a hold is,
a csillagok vakok.
Magam vagyok.

Szabó Éva: Neked
jöttél fekete napnak
évek tengermélyéből
robbanó pillanatnak.
Lettem színarany éjed
lettem fekete napod
évek kagylóhéjába
merülő pillanatod.
Szememben nyílsz azóta
szobámba hoz a reggel
távoli esték partján
lecsuksz a két szemeddel.

felhőingben a tér felett,
Az óbudai fák alatt,
ha eltűnik az út velem,
lábam alá, mint fű simul
a tejúton a végtelen,
hogy odaát is jó legyen,
ne szánjatok, hogy ennyi volt,
hogy csak ez volt az életem:
láttam fázni egy csillagot
és boldognak a gyöngyvirágot.

ki sárkányt álmában látott,
de hétszer is elindult
legyőzni a világot.
Csak mentem, mendegéltem,
mintha igaz se lenne,
a kincs, amit találtam,
befér a két szemembe.
Elmaradt a csoda,
nem tudtam hős se lenni,
hogy életben maradtam,
ezt kell még megfizetni.

már csak kibírni kell,
ami még hátravan.
Könnyű az égbe szállni,
nehéz a földön annak,
akinek szárnya van.
HA MÁR CSAK ÁRNYA VAN

































