Almási Gábor
Kezdem a verseket megszeretni...

Kezdem a verseket megszeretni,
Az írásokat már jobb szívvel olvasom,
Tudok már bennük igaz értékre lelni,
Nem gúnyolódom a "haszontalanokon".

Hogy lehet mindez?
Ennyit változtam talán?
...
Csak megszerettem az embert,
Ki csiszolt gondolatán,

Aki tudott az érzésből
szót varázsolni,
Örömből, fájdalomból szépet,

Aki már közelebb áll hozzám,
Mert egy kicsit emberré tett.

Ahmet Hasim: Tó-ciklus

Nyitány

Bámultam a merengés vizébe,
Úgy néztem az élet figuráit,
Ezért nekem tarka ellenjáték
A föld minden kavicsa, növénye.
Dél
A zöld vizekben nagy gyöngyszemekből virágok nyílnak,
Altató hangja ezüst bogárkák vízi dalának,
A parton álmok és délibábok vágytalan, bágyadt,
Napfénytől ittas, vízre merengő lányai állnak.
Délután
Reszketnek ezüstlő parton szürcsölvén a gazellák,
És az ivás zaja oly furcsán megbontja a csendet,
Ahogy moccanat nélküli vizekből kilebegnek
Lassan a hosszú, vízszínű néma gazellák.
Este
Hallgatnak est-teli fákon a vízi fülemülék,
Ívükkel átfogják a vizek a képzelet egét;
Kék partra visszatérnek árnyból a madarak,
Szájukban vörösen izzó egy-egy napgyöngyszem ég.

(Vas István fordítása)

Algernon Charles Swinburne: Ballada álomhonról

Elrejtem a szívem rózsasziromban
távol a naptól, kert közepén
hó puha ágyban, lágy nyugalomban
rózsa alá rejtem szivem én.
Mért nem szunnyad e lágy helyén?
Rózsalevél sem rezzen a fán.
Mi nem ereszti az álmot elém?
Semmi – csak egy titkos csalogány.

Légy csendben; a szél szárnyat csuk nyomban
nyugtalanabb bár mint te meg én.
Légy csendben; a nap nyila megtör a lombban
alszik a szél tenger melegén,
bánt még mindig a tűnt remény?
s gondok tövise szúr talán?
Mi tiltja lezárni pillád idején?
Semmi – csak egy titkos csalogány.

E zöld haza rejlik báj-álomban:
nincs meg a mappa semmi helyén
s édes bár a gyümölcse, halomban
nem hever árus áruhelyén.
Álomdana zeng a fák tetején
álomfecske száll a bogán.
Ebhang nem veri őzét rejtekén
se semmi – csak egy titkos csalogány.

Álomhonban rejtezem én
sem szerelem, sem csáb ezután
nem ér a fülembe, nem hat elém
semmi – csak egy titkos csalogány.

Adonyi Nagy Mária: Valakiért

Mert vannak akik elfelejtik
uram sose ródd fel nekik
és vannak akik meg se tették
uram hadd hogy elfelejtsék

És vannak akik megbánták
ne oltsd ki bennük a máglyát
s vannak akiket várás éget
hozd el nekik a hazatértet

És azoknak akik szóltak
szívükig küldd a hajókat
s akik hallgattak előtted
hidd el hogy ők az erősek

És vannak akik akarnak
uram ezeknek irgalmazz
s akik mégis tovább mennek
állíts szoborként szerelmet

Acsai Kinga: Összetört álom

Egy szó, amelyre mindig vágytam,
Egy táj, melyet megcsodáltam.
Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt,
Egy fény, mely a szemedben táncolt.
A hang, mely oly tisztán csengett,
A kéz, mely megérintett.
Egy mozdulat, mely csak nekem szólt,
Az ölelés, mely csak enyém volt.
Angyalok éneke cseng fülemben,
Régi nyár emléke kínoz engem.
Az idő árja messzire sodort,
Volt egy szerelem, de csak játék volt.
Marad a vágy, mely már hiába éget,
A remény is elszállt, semmivé lett.
Nem égett tűz a szép szó mögött,
Volt egyszer egy álom, mely összetörött.

Alexander Kormoš: Vagyok és leszek

(Boldogok,
kik ismerik
a szó hatalmát
és nem esnek kétségbe
gyengesége miatt.)

Semmim sincs már, csak ezek a versek.
Verseim és magam: ez maradt mindössze.
És ez semmi. És ez minden.
írok, tehát vagyok.
Gazdagabb a gazdagoknál, szegényebb a szegényeknél.
Vagyok. Még mindig.
És leszek. Költő.
A leggazdagabb és a legszegényebb.

(Fuhl Imre fordítása)

Acsai Kinga: Lepkék

Régen volt már, halvány emlék,
Mikor szívemet elöntötték rózsaszín lepkék.
Ez az érzés elfakult bennem,
S most úgy érzem, köddé kell lennem.
Nem hallom már a gyermeki kacajt,
Lábam alól hagyom futni a talajt.
Rohan az idő, nem értem hova,
Egy édes álom hirtelen tűnt tova.
Mi ez az érzés? Hol vagyok éppen?
Tépdeső kérdések lelkem mélyében.
Várom a választ, a némaság felel,
Merengő hitemből rózsatövis kelt fel.
S az a halvány emlék, ami él bennem,
Csillogó könnycseppel éleszt fel engem.
Itt voltak végig, csak elbújtak csendben,
Rózsaszín lepkék, már minden rendben.

Ábel Andrea: Van úgy...

Van úgy, mikor hallgatni kell,
Mikor a csend marad az egyetlen,
Van úgy, mikor nem lehet,
Sem szólni, sem érezni életem.
Van úgy, mikor az fáj,
Amit amúgy is tud szívem,
Van úgy, mikor tehetetlen
Gyötrődöm s féltem.
Van úgy, mikor csak egy
Emlék, mi bennem örök,
Van úgy, mikor attól félek,
Valamit, valamikor eltörök.
Van úgy, hogy hibásan léptem,
Késő bánat- megtörtént,
Van úgy, hogy mást képzeltem,
De itt a való, fájdalomként.
Van úgy, mikor hallgatni kell,
Mikor a csend marad az egyetlen,
Van úgy, mikor már tudni kell,
Mit tehetek meg, s mit nem.

Ács Dániel: Utánad

Keresztülharcolom érted
földek és tengerek
bús szövetségét
a magam hátát ülve.
Karom kardként zúg majd
merre utam terül,
s elébed botorkálok
arcodhoz szelidülve.

Adam Asnyk: Határok nélkül

Medrében folyik a patak,
S a tenger hullámainak
Vége, bezárják a partok;
Az égbe törnek a hegyek,
Ám odafent véget érnek,
Nem nőnek tovább e tornyok!

De a szív, embernek szíve
Könnyezve, vágyva, szenvedve
Száguldoz a végtelenbe,
Hiszi, hogy ölében hordja
Az öröklétet, s uralja
Az eget is, mindörökre

(Benczes Sándor Gábor fordítása)

Adam Zagajewski: Egy kínai költemény

Egy ezer esztendeje született
kínai költeményt olvasok.
Szerzője az esőről ír,
mi egész éjjel verte
csónakja bambusztetejét,
s a békességről, mi legvégül
szívébe költözött.
Fura egybeesés csupán,
hogy most is épp november van, köddel
s ólomszürke alkonnyal?
Merő véletlen,
hogy egy másik ember is él?
A költők fölöttébb fontosnak tartják
a különféle díjakat és a sikert,
miközben minden áldott ősszel
könnyek potyognak a pompás fákról,
s ha fennmarad valami,
csupán az eső lágy mormolása
a se vidám, se bánatos
versekben.
Csupán a tisztaság marad láthatatlan
és a napszállta, amikor a fény s az árny
egy pillanatra megfeledkezik rólunk,
sürögve csoszogó rejtelmekről.

(Zsille Gábor fordítása)

Anatol E.Bakonsky: A szél

Nézem a szelet, s nem látom,
hosszan nézem, s nem látom,
csak azt látom, mint hajlonganak az ágak,
s mint futnak a fű közt a levelek.

Nézem az időt, s nem látom,
hosszasan nézem, s nem látom-
Csak azt látom, mint nőnek a gyermekek,
s mint őszülnek, görnyednek meg az emberek.

(Kányádi Sándor fordítása)

Algimantas Baltakis: (Amim volt...)

Amim volt,
mindent szétosztottam.
Megmaradt
a fáradtság és a bánat.

No meg
az emlékek.

Ez az egész kincsem.
Kedvesem!
Ne kérd,
Hogy osztozzam veled bánatomban.
Osztozzunk inkább
az emlékeken!...

(Dabi István fordítása)

Adonyi Nagy Mária: Idegenben, más égövek

Dicsőség a füveknek!
Onnan indul a csend, a kopár hegygerincről.
S a dolgok szinonimái kiülnek szavaink peremére.
Mi lenne, ha valami nemlétező időalagút csodája
     folytán hirtelen
más korban, idegen földön kellene találnom
     magamat?
Mivel válaszolnának közép-európai tájszólásomra
     egy más csillagon?
Ott élnek vérpiros gyöngyszemek a szavak
     mélyedéseiben.
Dicsőség a földnek, mely arcunkat formába önti és
     értelmet ad
szavainknak.
Egyetlen rokon értelmű szavam, szülőföldem!

Alicja Patey-Grabowska: És hirtelen