Baricz Lajos: A teljesség felé

Bennem a lélek teljességre vágyik,
erre törekszik, de mégis hiányzik,
csak töredékét birtokolja minden,
s ami másban van, az még bennem nincsen.

A mindenségnek kis része enyém,
s a részekben a minden jön felém,
míg a remekmű végül összeáll,
és lelkem Istenre rátalál.

Tér és idő közt kifeszítve énem -
magam magammal és az Úrral mérem;
parányi helyem így lesz egyre jobb.

Minden napommal földi időm fogy;
jövőm s jelenem lassan múlttá válik:
akkor már semmi, semmi nem hiányzik.

Bajza József: Kék szin

Más dicsérje a setét,
Sárga, zöld szín kellemét;
A kék szín kedves nekem,
Mint viruló életem.
Kék az esti tünemény,
A szivárvány, a remény,

A kis emlény kelyhe kék,
Melyért a szív lángol, ég;
Kékek a csermelyhabok
Kikben a szent menny ragyog;
S kék szemed, szép Emmike,
Te szív legkedvesbike.

Benjámin László: Ahogy eljátszik

Nevetséges, de nem nevettető,
ahogy eljátszik velünk az idő:
ahogy odaad, ahogy visszavesz,
ahogy kicselez, ahogy kicserez,
ahogy elkever, ahogy felfedez,
ahogy élre tesz, ahogy félre tesz
ahogy eltöröl, ahogy megjelöl,
ahogy életre kelt, ahogy megöl,
ahogy megtalál, ahogy elveszít,
ahogy görcsbe ránt, ahogy kifeszít,
ahogy mélybe húz, ahogy partra vet,
ahogy kinevet, ahogy betemet
ahogy naponta újra hiteget.

Beney Zsuzsa: Lábujjhegyen

Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
És előtte hallgatni. Nem utólszor
hanem most látni először a földet,
a borszínű tenger hullámait.

A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
a sor végére, mint abba a sorba.
Lassan araszolni át az idő
maradékán, már súlytalan teherrel.

Tudni: ez az egyetlen feladat
amely még vár, ez az egyetlenegy
amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy.
Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

Bittner János: Coming out

Régebben célom volt, hogy megfeleljek
minden szabálynak, mindenféle elvnek.
A társaságban néma volt a szavam.

Én megpróbáltam égni, tündökölve,
mert úgy gondoltam, egy világ dől össze,
ha egyszer én is fölfedem magam.

Ma már végképp nem érdekel, mi illik,
és néma szám is gyakran szóra nyílik,
nem kuncsorgok, hogy elfogadjatok.

De még az is, ki ismer évek óta,
csak annyit kér, hogy ne beszéljünk róla...
Ilyenkor aztán mégis hallgatok.

Baricz Lajos: Igazságkereső

(Váci Mihály emlékezetére)

Lelkem tépázza ezer nyugtalanság,
s e háborgásban felkiált a lelkem:
hol van az örök, szent, végső igazság,
melyet kerestem, de rá sose leltem ?
Im, felragyog téves eszmék mögött.
Magamban hordtam ezt a gyökeret,
s e gyökér engem is a földhöz kötött.
Hiába éltem én az életet ?...

Kerestem mindig, mindig többre vágytam
és elfáradtam a végtelen vágyban,
de ha lehetne, csak egy percre bár,

követném mindazt, mit eddig tagadtam:
az igazságra végre ráakadtam
érette meghalnom se lenne kár.

Bencze Mihály: Körforgás

ne ébredj fel míg
nem látod álmod túlsó partját
ne álmodj míg
nem érzed szerelmed fájdalmát
ne szeress míg
nem tudod mi a sötét gyűlölet
ne gyűlölj míg
nem tudod mi a magányos élet
ne élj egyedül míg
nem tudod mi a szárnyaló szabadság
ne érezd magad szabadnak míg
nem tudod mi a gyötrő rabság
ne raboskodj míg
nem tudod mi a csillag a remény
ne remélj míg
nem tudod mi a hit az erény
ne higgy míg
nem tudod mi a gyarló pogányság
ne élj pogányul míg
nem tudod mi a halál a temetés
ne halj meg míg
nem tudod mi a szent ébredés

Béres Dezső: Csöndben

csöndben csak a szívemmel beszélek
csöndben csak a fák értik zenémet
csöndben csak a kövek közelednek hozzám
s én mohával ültetem be a köveket
a fákat
a szívemet.

A virág elszárad, a mécs kialszik.
De bennem tovább él a
mécsvirág.

(Beney Zsuzsa)

Bertók László: Kicsúszik a kezedből kezed

Elmúlt az ünnep, s mint akinek
nem jöttek meg a vendégei,
fölteszed az új teavizet,
hogy legyen miért begyújtani,

megáll a ház előtt valaki,
akkora a csönd, hogy kireped,
s mintha belőled csapódna ki,
homlokon üt az ablaküveg,

kicsúszik a kezedből kezed,
csak azt fogod keményen, ami
magától is marad, aminek
beléd szakadtak fullánkjai,

topogsz, hogy történjen valami,
s rettegsz, hogy ez után mi jöhet.

Benke Rita: Múlt-tükör

tükrömben múltam kereng
homályos szomorúságok
néhány fénynyaláb
poros semmire jó törött cserepek
látok néhány kedves levelet
viharterhes tavaszi szeleket
anyám arcán gondfestő felleget
aztán gyereket - végre nevetek
ó mámoros röptető szerelem
csillagok akik nekem fénylenek
simogató meleg tekinteteket
száz éves fákat ölelő kezemet

fióknak írom falvédő versemet
félem az üres hideg szemeket
letörlöm a tükröt ragyogjon végre
maradok - menni ma még félek

Bálint Lea: Akaszd ide...

Akaszd ide a magányodat
az előszobafogasunkra
s lépj a szobánkba melegedni
és felejtsd el magadra venni
ha elmégy.

Bánházy Péter: Tudd érteni…

Tudd érteni,
mit susog a szél
a bogos ágak között,
mit jelent az eső,
ha mossa arcodat,
mit jelent a könny
- s a szó,
ha neked zenél,
tanuld érteni a titkot,
melynek őrizője vagy.

Mert benned terem a világ
újra meg újra
minden reggelen,
s mint ki féltené,
mert röpte túl rövid,
szárnyalni mégse engeded
- vigyázod véle
a magadnak épített falat,
s tükrödet,
mely egyszer úgyis eltörik.

Tudd érteni,
mit susog a szél
a lőréseken át
- s a várfokon
csakazértis dallamot
miért fütyül
- nézz mély kút vizébe
s rád köszön a Hold
álmoddal,
melyet kajánul ellopott.

Tudd érteni,
mit perceg a szú,
mint őröl a nagy mozsár,
hová visz a lépcső,
mit őriz a rozsdás lakat,
s mivégre a titok,
ha már senkit se’
érdekel,
s kopott kacatok között
örökre elveszett marad.

B. Szabó Károly: Árvaság
-részlet-

nincs ma enyhület
nincs már vigasz
...
az idő láncain
felragyognak ráncaim
míg dúdolom nevét az árvaságnak

Bükkösy Bea: Amit nem

Amit nem mondhatsz el senkinek,
ott benn a csöndben nagyra nő.
Nyálkás pókhálót fon köré
és gonddal őrzi az idő.

Hinnéd, hogy meghalt, bábja elveszett,
de lepke - csodái kísértenek,
mint a szörnyű - szép szavak,
amit nem mondhattam senkinek.

Birtalan Ferenc: Míg megnövök

Engem ne emeljen a magasba senki,
ha nem tud addig tartani,
míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.

Bonifert Ádám: Kételyek