Szép versek... cs.


Csepely Zsuzsanna: A csend
Néha jól esik a csend,
Magammal lenni idebent.
Hogy meghalljam én ki vagyok,
Nem bántják fülem földi szólamok.
Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,
Nem fáj a nincs, az egyedül.
A mindenség apró porszemét képezem,
A világgal együtt fel-fellélegzem.
Megáll a föld, óra nem forog,
A semmi, a minden-egyben vagyok.
Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,
Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.
Néha jól esik a csend,
Rendet, tisztaságot megteremt.
Meghallom végre, azt, hogy ki vagyok,
S lépek tovább az úton, mit az Úr adott.

Csomós Marianna: Az én csendem
Nem feszül bezárt falak közé,
Fölösleges szó pora nem lepi útját,
Szabadon, hallhatóan száll fölé.
Az én csendem szélfútta hárfadal,
Hegyek visszhangja, nádi beszédek,
Tücskök hegedűje, égtájak harsonája,
Kő súlya, víz kékje, hegycsúcsa, nap fénye.
Az én csendem nem szótlan, nem kopár,
Nem bújik a hallgatás ölébe,
Napfényen és holdsugáron jár,
Ott van az őszi hajnalok ködében.
Az én csendem madarak kórusa,
Ég és föld viharban csattanó csókja,
Vizek parttól-partig locsogása,
Ezer virág hallgatag bókja.
Az én csöndem a téli tó rianása,
Az alkonyattal fogyó nap sóhaja,
Csapodár szúnyogok zümmögő násza,
Éj libegő táncának halk zaja.

Cséka György: Hosszú idő
Mindig elromlik valami
bennem. Mintha egy
látszólag kiválóan
működő szerkezet
dobná szét alkatrészeit.
Sok minden elmarad,
elmozdul, vagy csak
visszafordíthatatlan lesz.
Hosszú ideig nem vagyok.
Aztán megpróbálok
lenni, de felébredek,
és nincs egy mondatom

Cserni Magdolna: Még itt vagyok
Még itt vagyok, még nevetek.
ha zajt hallok, megremegek.
Még itt vagyok, múltat őrzök,
Mikor félek, elrejtőzök.
Még itt vagyok, ábrándozok,
Ha bántanak, fellázadok.
Még itt vagyok, verset írok,
Nem szégyellem, hogyha sírok.
Még itt vagyok és vigyázok,
Mindig jóra, szépre vágyok.
Még itt vagyok, felsóhajtok,
Megvívtam már minden harcot.
Még itt vagyok, addig gyertek,
A kezemet fogjátok meg!
Mondjátok azt, hogy ne menjek,
Maradjak még, mert szerettek

Csiha Kálmán: Arany-fonál
A cella sarka lángoló csoda...
Parányi helyre odatűz a nap.
- Még így vendéget nem vártak soha
Aranysugár, ahogy én vártalak!
S az égi röntgen mindent átkutat.
Fényben füröszti nap nem látta arcom
S az erek közt a sápadt csontokat.
- Kápráztatóan villog és ragyog.
S félig vakultan ahogy hátralépek
Már azt sem tudom, hogy most hol vagyok.
Selymes hajadra, árva Kedvesem.
S a nap ragyogó, színarany fonállal
Egy csodás percre összeköt velem...

































