Szép versek... i.


Iluh István: Megszületni a Napba
Megyünk meghajolva
Élettel megpakolva
Esőbe viharba hóba
A szélre ráhajolva
Rosszból jövőbe jóba
Viskóból arany ólba
Örökre földre zárva
Feltámadásra várva
Kötözve csontcsokorba
Gödörbe rostokolva
Megyünk meghajolva
Szellembe összeforrva
Holnapból holnaputánba
Muszájból újra muszájba
Élni-élni élve halva
Örök életet akarva
Megyünk meghajolva
Élettel megpakolva
A létet birtokolva
Elrejtőzni a magba
Megszületni a Napba

Illés Endre: Csitt...
Ring a tó és reng a tón
Álmodón a bárka.
Kinn a parton ríkatón
Cserreg egy madárka.
Ring a lelkem, mint a tó,
Dajka-ujjú szellőn.
Minden olyan biztató,
Békesség-lehellő.
Csitt te, csitt te bús madár
Odakint az éjben!
Most az Isten muzsikál
Ily halálos szépen.

Iluh István: Elkerültek
Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Izsó Zita: Ének a Létnek
Vándor-dal vagy, csend-melódia
édes gyönyör, lélek-orgia
négy sor csodás, hangzó gondolat
vallomás és titkos mozdulat
Titok vagyok. A Lét Remény.
A Te Titkod, s Te az enyém.
El ne áruld –
Te vagy a Lét –
szétvet, ha elhagy
de megóv, ha félt...

Iluh István: Vízcsepp-folyam...
Szerénységem elszerénykedtem
Reménységem elreménykedtem
Háborgásom elháborogtam
Bátorságom elbátorkodtam
Szegénységem elszegénykedtem
Tévelygésem eltévelyegtem
Álmaimat elálmodoztam
Vágyaimat elvágyakoztam
Barátságom elbarátkoztam
Imádságom elimádkoztam
Ölelésem elölelgettem
Szeretetem elszeretgettem
Butaságom elbutáskodtam
Gyávaságom elgyáváskodtam
Pityergésem elpityeregtem
Didergésem eldideregtem
Életemet eléldegéltem
A holnapot tegnap leéltem

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd
Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Iluh István: A túlsó partig
Jött velem mindig jött velem
A bokrokon ha rózsa gyúlt
A nyár sodorta fényeken
A fény ragyogta réteken
A fény ha megfakult
Jött velem mindig jött velem
Az ég ha viharba borult
Ha csillagot szórt a végtelen
Jött velem mindig jött velem
Ha sírt a lomb ha múlt a nyár
Ha köd honolt a kerteken
Ha nem is akarta már
Jött velem mindig jött velem
Hullt a lomb ha sírt a nyár
Ha szíve volt örömtelen
Jött velem mindig jött velem
A túlsó partig elkísért

































