Laren Dorr: Lennék...

    Lennék Napod, ha nappal lenne,
    fényessé tenném hajnalod,
    bíborral festeném este a felhőt,
    hogy gyönyörködj, ha akarod.

    Felhő lennék, ha őszidő lenne,
    langy esőt sírnék, mert messze vagy,
    aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
    s gördülve csókolnám arcodat.

    Köd lennék, ha hűvös lenne,
    fehér, vidám, mi nem ragad,
    ködkarjaimmal ölelném tested
    s megnyitnám előtted utadat.

    Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
    mit egyetlen céllal repít a szél,
    elolvadni gyönge kezedben,
    s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

    Szél lennék, ha új tavasz lenne,
    elfújnám messze a tél hidegét,
    hajadba bújnék tincseiddel játszva,
    míg nevetve mondanád: most már elég.

    S mi lennék, ha itt lennél velem?
    Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
    égbolt lennék éjfekete éggel,
    hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.

Leleszi Balázs Károly: És mondd, tudod-e?

Tudod-e, hogy szál virág a tavasz
megértésére nyíló ablak?

Tudod-e, hogy a hajótöröttnek egy szál
deszka a túlélést, a reményt jelenti?

Tudod-e, hogy egy kedves szó széttörheti
a kövekből emelt hallgatást?

És mondd, tudod-e, hogy az Isten könnye
egyre csak hull, hull érted és értem?

Lipcsey Ádám: Hangulat

Szivem olyan mint a falevél:
Nyári nap ha rátűz, elalél;
Keresi a csöndes félhomályt,
Hol hivalgó fény, zaj sohse bánt.

Mit nekem a kapzsi emberek -
Ha befogad árnyas, hűs berek.
Sárgarigó ver fönt a bogon,
Alkonyatkor úgy elhallgatom.

Árva pipacs ottan ácsorog,
Álomteje pillámra csorog,
S félig önkényt, fél-önkénytelen
Édes lankadás győz lelkemen.

Esthajnali harmat gyöngye hull,
Az ég alja halkan elpirul,
Csillagos köntösbe öltözik -
Szivembe a béke költözik.

Hattyúformán úszó fellegek
Szeldesik a tengerkék eget;
Elmerengek a kék távolon -
Tán hogy élek, azt is álmodom!?

Lévay László: A megfoghatatlan percek

Vigyorogva kúsznak rám a percek,
Egyik a másik után.
Megfognám, - de siklanak puhán,
Délután az agyamra ülnek,
Este a mámorban hagyott
Percek reggelre rám aggatják
A megvonagló holnapot.
Együtt rohanunk évek óta,
Nekik passzió, kínok nekem.
Milyen jó lenne egy-két szóra
Megülni néhány percemen.
Megvárni, míg a harmat ébred,
S trillázva dalol a madár.
Jönnek percek, mennek percek.
Holnap a Nyár már Őszbe jár.

Lévay László: Még mindig remélek

 Minden nap egy másikat várok,
Hol kékebb az ég, pirosabb a hajnal.
Szebben süt a Nap, az emberek jobbak,
S nem kell küzdeni annyi búval, bajjal.

Minden nap egy másikat várok,
Okos napot, hol nincsen már talány.
Minden a helyén van, az ember ügyes,
S boldogulhat végre valahány.

Minden nap egy másikat várok.
Bolond fejemmel még mindig remélek.
És sétálok a szép ábrándok útján,
Mert hiszek az emberben, amíg csak élek

 Ladányi Mihály: Szerelemből

Szerelemből a szerelembe
akárcsak jobb hazát keresve
akárcsak kenyeret keresve
szerelemből a szerelembe

Megy az ember lefelé lassan
mintha egy liliom-lugasban
árván és fogat csikorgatva
egyedülből a magányosba

Lukiánosz: Mulandóság

Amink csak van, az mind mulandó,
mivel halandóknak születtünk:
elfutnak mellettünk a dolgok,
avagy mi futunk el mellettük.

Lackfi János: A testőr

Mint egy kabátot, rámteríted
éjszakáid, és nincs szelídebb,
sem komorabb testőr tenálad.
Neved lenyelem vagy kiejtem:
gyorsabban hat, mint bármi gyógyszer.
Néha vállamhoz ér a vállad,
bocsánatot kérsz. Fájsz, mint az álom,
ha ébredvén már nem találom.