Rula Kaklamanaki: A víz

A víz, a hideg, a jeges,
A víz, a meleg, a forró,
A langyos víz,
A hűvös víz,
A magasból aláhulló víz,
A víz, amelybe lépve elmerülsz,
A víz, amely ölel, és simogat,
A víz, amelyet lassan-lassan kortyolsz,
A víz, amely magába húz, és elveszejt,
A forrás és a kút vize,
A kristályvíz,
A gyöngyvíz,
A gyémántvíz,
A víz, amelyet úgy ölelsz,
Mintha önmagadat ölelnéd.
A víz. Ha igazán megszeretem, és nekiadom magam,
Csakis a Paradicsomba vihet,
És az örökkévalósággal ajándékozza meg létemet.

(Szabó Antigóné fordítása)

Rába György: Örökzöld

Agyagból vétetett
mondd ki a nevedet
mondd ki a nevedet
mondd holnap itt leszek

Holnap is itt leszek
holnap holnapután
évszakok körforgása
bőrömre tetoválva

Bőrömre tetoválva
holnap holnapután
tovább még azután
ragyogok rád noha
derékig földbe ásva

Rácsai Róbert: Jelentéktelen jelentés

Jeltelen vagyok és jelentéktelen;
amolyan kis szürkén tétova porszem.
Néha felkavar a szél,
megszédít, és magasra röptet.
Olyankor színesnek képzelem magam,
csodásnak és érdekfeszítőnek.
Akkor néznek szivárványnak
- érdekes optikai csalódás -
azt hiszik, nekik festem a képeket,
pedig mind délibábszerű hazugság …
Néha egy-egy részem leszakad rólam
és belemar az emberek szemébe
- odavitt a szél, én nem akartalak bántani titeket! -
De aztán a képeket elmossa az eső
és szétázik a szivárvány is:
elnehezült színei lecsepegnek a sárba,
áttetsző lesz, mint egy nylon szatyor
- csak az lassabban bomlik el,
én talán nem vagyok olyan mérgező –
Az emberek is kitörölnek a szemük sarkából,
aztán szépen hazamennek.
Talán hullatnak egy könnyet utánam.

Rózsa Dániel: nem is a vers

 

 

nem is a vers

a versírás a szép

mikor a Szó

a homályból kilép

 

s épp fordítva

mint ha összetörne

(egy tükörbol

sok-sok kis tükörre)

 

százból egy lesz

mert mindben egy a kép

nem is a vers

a versírás a szép

 

érzéseim

szuk szavakba zárom

s újak jöttét

távozását várom

 

s a Kritika

jön: darabokra tép

nem is a vers

a versírás a szép

Róna Katalin: Öreg szívem... 

Rabindranath Tagore: Vak Leány

Egy vak leány jött a kertembe reggel
s virágfüzért adott, zöld levelekkel.

Én a virágot a nyakamba tettem
s könny csillogott föl mind a két szememben.

A lányt megcsókoltam, majd szóltam: "Áldott,
vak vagy te is, akárcsak a virágok.

Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál".

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

Rácsai Róbert: Majd az idő...

Féltésből sírom közös bánatunkat
Könnyekből szövök most nedves takarót
Pedig karommal lágyan takarnálak
Akár szelíd mezőket az álmos hó.
Lopott csókokat hazudok arcodra
Légből építek ingatag mentsvárat
Gyengeségem uralja kudarcomat
Csak harcom vége várat még magára.
Az Urat kérem, hogy mutasson utat
De befogott fülem régóta süket
Csak múló idő feneketlen kútja
Az, ami kioltja bennem a tüzet.

Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: ,,Tedd!" vagy ,,Ne tedd!"
- az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint buldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: ,,Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: ,,Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!"